Gyökerek

Furcsa érzés kerített hatalmába, amikor megtudtam, hogy bár a római tradíciók értelmében neveltek keresztény emberré a szüleim, görögnek számítok, mivel apai ágon a felmenõim görög-katolikosok. Elkezdett érdekelni a dolog, gyerekes kíváncsiság vett erõt rajtam: kik is a görög-keresztények valójában...

A Kelet-római Birodalomig kellett, hogy visszaássak, ahhoz hogy tisztábban lássak. A magukat ortodoxnak nevezõ keresztények önmeghatározása szerint az ortodoxia az egyetemes kereszténység egyetlen legitim örököse, amely egyedüliként és változtatás nélkül õrizte meg Jézus és apostolai tanítását.
A kereszténység a Római Birodalmat is megosztotta és sokak szerint meggyengítette, elõidézve bukását. Véleményem szerint viszont a hanyatló és erkölcsileg lezüllött társadalmat felemelte és nemcsak hogy megmentette, de új perspektívát tárva fel elõtte, napjainkig megtartotta. De mit számít az én véleményem...

A 4. század második felében két részre szakadt a Birodalom, Nagy Konstantin áttette székhelyét Nova Roma-ba, amelyet mindenki csak Konstantin Városának, Konstantinápolynak, Constantinopolis-nak nevezett (ma Istanbul, török eredetije Islambul, vagyis az Igazhit Városa). A Bosporus és a Márvány-tenger partján egy Byzantium nevû halászfalura épült, ezért a késõbbiekben Bizánc néven is emlegetik - a Kelet-római Birodalom (Bizánci Birodalom) fõvárosa lett.

Bizánc kultúrájában és mûveltségében visszatért a görög tradíciókhoz, míg a Nyugat-római Birodalom területén kezdetét vette a népvándorlás hosszú és kaotikus idõszaka.
Minden tankönyvben úgy szerepel, hogy a Nyugat-római Birodalom 473-ban elbukott (amikor Odoaker germán fejedelem megdöntötte Romulus Augustulus hatalmát), a Kelet pedig ügyesen taktikázva megmenekült, mintegy ezer évre bebiztosítva magát és létrehozva a legpazarabb fényûzést, amelyrõl valaha is beszélhettünk. Valójában azonban csak a haldoklását hosszabbította meg.
A Nyugat megújulva került ki a válságból, termékenyen, egészséges ifjúként újjászületve. Mint a fõnix, amely elég a fészkén, hogy így költse ki utódját. Örököseként német-rómaivá újult a birodalom. Megerõsödött a hit, büszkébb lett a tartás, erõsebb lett az akarat, élesebb a szellem, hangosabb a dal...
De, mondom, mit számít, hogy nekem mi a véleményem.

Valamikor a 11. században vallási téren is megtörtént a szakadás. Kezdetektõl különbségek voltak Kelet és Nyugat között a keresztény filozófia alapkérdéseiben és kérdésfeltevéseiben egyaránt, a dogmatikában is, de a liturgiában pláne, a hitélet törvényeiben, a misztikában, az egyházmûvészetben, legfõképpen viszont az egyházpolitikai kérdésekben.
Bár arról beszél az összes itteni tankönyv, hogy a Birodalom két részre szakadt a 4. század végén, én mégis arra következtetek, hogy két részben egyesült.
Konstantinápoly a három másik keleti egyházzal (Jeruzsálem, Alexandria és Antiochia) visszautasította, hogy Róma legyen az egész keresztény egyház feje, legfeljebb az "elsõ az egyenlõk között" cím járhatott volna neki - de hogy a római egyház feje diktáljon... Azért azt mégse!
1054-ben kölcsönösen kizárták egymást Jézus Krisztus egyházából, aztán 1204-ben a "IV. Keresztes Háború" keretében a nyugati hadak feldúlták, kifosztották és lerombolták Konstantinápolyt. Összeszedni magát ezek után már nem tudta, így lett az oszmán terjeszkedés áldozatává 1453-ban.
Igen.
Ez viszont nem a görög-katolikus vallás története, hanem a görög-keletié - azonban óvatosan bánjunk a meghatározaással, mivel az ortodox keresztények szemében a kifejezés megalázó. A görög ortodoxia jelentése igaz hit, ennek tükörfordítása a pravoszláv szó.

Hol vannak hát a gyökerei a görög-katolikus hitvallásnak?
Hol vannak a gyökereim?

Egyrészt itt, a fentebb taglaltakban, másrészt a 17. századi Magyarországon.
1646 áprilisában történt, hogy az ungvári vártemplomban hatvanegynéhány pravoszláv pap elismerte a pápa egyházvezetõi hivatását és engedelmességet fogadott X. Incének és utódainak. Ez volt az ungvári unió, amely után a görög-katolikusnak nevezett egyház 1949 februárjáig folyamatosan és jól szervezetten mûködött. 1945-ben, Kárpátalja szovjet annektálása után - Sztálin parancsára - azonnal megkezdték a görög katolikus egyház felszámolását, ami 1949 elején ért véget. Csak a rendszerváltás után, az 1990-es években kezdõdött meg az egyház újjászervezése.

Szóval tehát, ha tudom, hogy görög-katolikusnak számítok, elképzelhetõ, hogy papnak állok. Ja, mert olyan egyszerû papnak állni, mûvésszé válni, tanítóvá... - Ez utóbbit inkább hagyjuk.
- Mi lett volna ha...?
- Ha az a vóna ott nem vóna!
Felesleges a kérdés, felesleges butaságokat eredményezne válaszok gyanánt, kár vele foglalkozni. El sem tudom képzelni, hogy keresztelek vagy temetek. Hogy énekelve olvasom a Bibliát. Hogy görög-katolikus papként a Káma Szútra pózait próbálgatom feleségemmel.
El sem tudom képzelni magamat nehéz, aranyozott reverendában, ötkilós kereszttel a nyakamban.
Arra viszont már rájöttem, hogy miért festek olyan képeket, amilyeneket festek. Hogy miért az ikonszerû és jelszerû kifejezésmód, a furcsa formanyelv. Hogy miért áll hozzám közelebb Kandinsky és Malevics, mint Picasso vagy Dalí.
Ajaj.
Megvilágosodott elõttem, hogy a tudatalatti tevékenyen részt vállal a mûvészi folyamatban. Erõteljes a hatása. Aspektusai viszont megfogalmazhatatlanok.

* Szatmári Magdolna és Herendi Zsolt ikonjai