Hamvas Béla

Évek óta folyik a harcom vele. Sokszor csak egyetlen mondatát olvasom, de azt napokig. Vagy részemmé válik vagy sem. Nehéz megismerési út az, amelyet Hamvas Béla mutat. Máskor meg szinte röpke óra alatt végigízlelem a Bor filozófiáját, majd utána eszem valamit és inni kívánok. Mert annyira minden egyszerû.

Évek óta folyik a harcom vele. Sokszor csak egyetlen mondatát olvasom, de azt napokig. Vagy részemmé válik, vagy sem. Nehéz megismerési út az, amelyet Hamvas Béla mutat. Máskor meg szinte röpke óra alatt végigízlelem a Bor filozófiáját, majd utána eszem valamit és inni kívánok. Mert annyira minden egyszerû.

Lehet rám morogni, miért írom le kétszer. Mert leírtam kétszer, amit itt leírtam kétszer. Nos, azért, mert sokadszori nekifutás ez Hamvas Béla méltatásának. Nincs most semmi évforduló vagy ok, csak úgy, csak eszembe jutott. Pálinka nép fiaként, valami keleti géniusz vegyítésével szeretném az észak rejtõzõ vibrálását ötvözni a déli nyugalommal és nyugat Théba felé vivõ hullámzásával.

Ebben nem segít Hamvas Béla. Csak abban segít, hogy magamhoz kissé közelebb jussak. Néhány gondolat és információ róla. Aki soha nem szerette volna, ha ajnároznák. Csak élni akart és gondolkodni, megismerni.

„1955-ben egyetlen ember élt Magyarországon, aki Herakleitosszal, Buddhával, Lao-ce-vel és Shakespeare-rel mindenikük anyanyelvén nemcsak beszélgetni, hanem beszélni is tudott volna. Ha az emberi szellem e négy prófétája Tiszapalkonyán szállt volna le a repülõrõl, s ha megszólították volna az elsõ munkást, s az épp Hamvas Béla lett volna, s miután három éjszakát átbeszéltek volna vele (nappal ugyanis Hamvasnak maltert kellett volna hordania, de lehet, hogy vendégei segédkeztek volna neki) - nos, vajon mit gondoltak volna ezek arról: ha ebben az országban ilyen egy segédmunkás, vajon akkor MILYENEK LEHETNEK az ország ÍRÁSTUDÓI? De szétnézve az országban, mindent megértettek volna“. (Szõcs Géza)

Egy életpálya villanásai

Hamvas Béla 1951-tõl 1964-ig, nyugdíjazásáig az Erõmûberuházási Vállalat tiszapalkonyai, inotai és bokodi munkahelyein segédmunkási, raktárnoki, gondnoki munkát végzett. Gazdag ország volt ez a Magyarország. Megengedhette magának még ezt is.
Nem volt egyszerû élete a komcsi hatalom alatt a filozófia nagymesterének. Dúl Antal, a mester személyes barátja, tanítványa, rajongója, máig hûséges õrzõje a hagyatéknak így foglalta össze ezeknek az éveknek a történéseit:

„1948-ban Hamvas Bélát könyvtári állásából felfüggesztik és "b-listázzák" - ez a politikailag megbízhatatlanok belügyminisztériumi kategóriája. A b-listás csak a legalacsonyabb rendû munkákat vállalhatja.

1948-1951. Földmûves igazolványt vált ki, hüperioni világához, Szentendrére tér vissza, ír, gyümölcsöt termeszt. Itt készíti el a Karnevál címû nagyregényét.
1951 júliusában a szentendrei hatósági zaklatások miatt raktárosi állást vállal Tiszapalkonyán, egy hõerõmû építkezésén. Hajnalban, munkakezdés elõtt, és amikor csak teheti, titokban, kihúzott íróasztalfiókban és árokparton szanszkritból, görögbõl és héberbõl fordít; a jógáról, a Kabaláról, a zenrõl, és a szufikról ír tanulmányt.

1954-1962-ben Inotára, egy másik hõerõmû építkezésére áthelyezik. Segédmunkás. Mûvészetesztétikai tanulmányokat ír, befejezi Szilveszter c. regényét és hozzákezd idõs kora legnagyobb esszégyûjteményének, a Patmosznak az írásához.

1962-1964. Áthelyezik Bokodra, a hõerõmûbe. A Scientia sacra második részén dolgozik, amely a kereszténység és az archaikus hagyomány belsõ viszonyát vizsgálja. A tervezett tizenkét könyvbõl öt készül el. 1996-ban jelenik meg elõször.

1964 márciusa. 67 éves, nyugdíjazzák. Két kisregényben megírja a kommunista diktatúrák orwelli kritikáját: Bizonyos tekintetben és Ugyanis címmel. Utolsó tanulmánykötete az Öt meg nem tartott elõadás a mûvészetrõl 1967-1968 fordulóján készült el.
1968. november 7. Agyvérzésben meghal.

Amit jó tudni:

„Az idill az öröklét meghitt nyugalmának analógiája, itt és most. Annyi valósul meg belõle, amennyit akarok. Ha valaki belép egy házba, a székek és az asztal, az ágy és a szekrény elhelyezésébõl tudja, hogy az emberek, akik itt élnek, az idillben élnek vagy feldúltan… Ami az embert a huszadik században annyira megrettenti, az ellen-idillnek ez a dühödt rohama a rend és a béke, az arány és a meghittség ellen. Az idillre az állatok jobban emlékeznek: nem tagadják meg rokonságukat az angyalokkal – de még inkább a madarak, a virágok és a csillagok…” – írja Hamvas Béla a Patmoszban.