[kapcsolat]   husken

Haris László

 

Nyári táborok 2013

 

billboard art

 

artcafe

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Képkeret < Papírsárkány < Játéktér < Időtlen < Műhely < Anziksz < Arch < Karcok

 

reakció
Ady szobra Debrecenben

 

Szabó Ottó

 

Gyenes Gábor

 

2%

 

Kerekasztal

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

időtlen


 A Görgey-képhez (3. rész) szerző‘: Kiss László
Görgey tehát megérkezik immáron Aradra, mert időközben a hátráló kormány ide tette át Szegedről a központját, s egyúttal a katonai összpontosítási körletet is. Görgey jelentkezik Kossuthnál, és várják a másik két, még mindig jelentős magyar sereget. De az egyesítésből nem lett semmi.
 A Görgey-képhez (2. rész) szerző‘: Kiss László
Az orosz betörés irányában (észak-északkelet) mindössze 8 ezer rosszul felszerelt honvéddel rendelkeztünk. Így az oroszok június 28-án már Miskolcon voltak... Minden tájékozott politikus, katona tudta, hogy a szabadságharc elveszett. A sokszor megalkuvó attitűddel vádolt Görgey mégsem állt fel...
 A Görgey-képhez (1. rész) szerző‘: Kiss László
Görgey Artúr az 1848-49-es szabadságharcunk kimagasló, de máig vitatott személyisége. Voltak, vannak, akik hazaárulót látnak benne - nem kapott Aradon bitót -, mások viszont józan nemzeti hősként tisztelik.
 Sokkoló 2. szerző‘: Kiss László
Ezen rovat olvasói megszokhatták már, hogy gyakran jelentkezem 2-3 részes cikkekkel. A "Sokkoló" nem így volt tervezve, de az elmúlt hétvége magyarországi hóhelyzete a folytatásra inspirált.
 Sokkoló szerző‘: Kiss László
Nap mint nap zúdul ránk a töménytelen mennyiségű információ. Meg kell mondjam, ezek rám már sokkolóan hatnak. Nem a "tudjuk, hogy úgysem úgy van"-féle reklámokra gondolok, hanem azokra az információkra, amelyek életünket hivatottak megkönnyíteni. Valahogy én már unom az egészet.
 A felsőoktatásról szerző‘: Kiss László
Átalakul a felsőoktatás Magyarországon. Vagy talán mégsem? Csupán a sajtóhírekre támaszkodva ezt nehéz megállapítani. A kormányzat szerint nem tartható a régi struktúra, s ebben nem is olyan rég még nagy volt a társadalmi egyetértés.
 Ceausescu aranykora (II. rész) szerző‘: Kiss László
Igen, az emberek féltek. Elmondták, bárkit, bármikor elvihet a "szeku". Akár minket is? Igen. Ezt akkor nem nagyon akartam hinni. Tapasztalt magyarországi társaim elmondták, ezért is vannak velünk a hollandok. A nyugatiakkal Ceausescu nem mer ujjat húzni. Ők a "pajzs".
 Ceausescu aranykora (I. rész) szerző‘: Kiss László
1989 decemberében Romániában forradalom döntötte meg Nicolae Ceausescu furcsa, groteszk diktatúráját. Véget ért a conducátor által meghirdetett "aranykor" ebben a jobb sorsra érdemes, csodaszép országban.
 El a kezekkel a Mikulástól! szerző‘: Kiss László
Az üzletekben járva érdekes Mikulásokat láttam. Valószínű, ezek már évek óta jelen vannak, de én csak most figyeltem fel rájuk. Az alakjuk rendben van, hanem a küllemük...!
 Kell-e halálbüntetés? (II. rész) szerző‘: Kiss László
Az emberölés tényének eltussolását mutatja az a kivégzési gyakorlat, ami az USA néhány tagállamában jellemző. A halálraítélt testébe három csövet kötnek be, melyek végén három injekciós tű van...
 Kell-e halálbüntetés? (I. rész) szerző‘: Kiss László
Az utóbbi néhány évben drasztikusan megnőtt Magyarországon a brutális gyilkosságok száma. Így tudjuk. Ezért a társadalom egyre nagyobb hányada vélekedik úgy, vissza kellene állítani a halálbüntetést, annak lenne csak visszatartó ereje.
 Pedig tudjuk... szerző‘: Kiss László
Nagyon könnyű tankönyveket kritizálni, meg is teszik sokan. Írni viszont kevesen írnak. Magam mindig óvatos voltam e kérdésben.
 Miért harangozunk délben? (II. rész) szerző‘: Kiss László
II. Mohamed 1456. június végére Nándorfehérvár, a mai Belgrád alá érkezett. Június 4-én megkezdte az ostromot. A vár maga kulcsfontosságú Magyarország szempontjából. Tudta ezt a török, s természetesen mi is.
 Miért harangozunk délben? (I. rész) szerző‘: Kiss László
Miért is harangozunk délben? A választ mindenki tudja: a nándorfehérvári diadal emlékére. De mint oly sok dolog, közelebbről megvizsgálva, ez sem teljesen igaz.
 A Szovjetunió elleni háború 2. rész szerző‘: Kiss László
A támadás időpontja: 1941. június 22-e volt. Éppen ezen a napon írta alá Franciaország, színpadias körülmények között a compiegne-i erdőben a fegyverszünetet, a Barbarossa előtt egy évvel. És június 22-én kezdődött Napóleon hadjárata is Oroszország ellen, 129 évvel korábban.
 A Szovjetunió elleni háború 1. rész szerző‘: Kiss László
1941. június 22-én a náci Németország megtámadta a Szovjetuniót, s ezzel kezdetét vette a világtörténelem eddigi legnagyobb hadjárata. Ez a "heroikus tett" később végzetesnek bizonyul a németek számára, de a kortársak nem így vélekedtek. Senki nem fogadott volna az oroszok győzelmére.
 Fogy a magyar... szerző‘: Kiss László
Magyarország lakossága drasztikusan csökken. Évente 20-40 ezerrel vagyunk kevesebben. Tehát nagyjából esztendőnként egy mezőkövesdnyi várost lehetne leradírozni a térképről. Miért van ez így?
 Nojbi-Nojbi-Nojbi! szerző‘: Kiss László
Azt hiszem, létezik az életnek egy területe, melyen a túlzó, harsogó nacionalizmus megengedett. Mi több, nemhogy megengedett, de szükséges és elvárt is. Ez a terület a sport.
 Amire nem lehetünk büszkék... szerző‘: Kiss László
Ezen rovat legutóbbi cikkében a magyar történelem olyan epizódjaival foglalkoztam, melyekre méltán büszkék lehetünk. Lássunk most néhány ellenpéldát. Nem az egyensúlyteremtés miatt, de nem is a lelkiismeret-furdalás felélesztése végett. Csak a szimpla igazság kedvéért, hogy nem vagyunk rosszabbak másnál, de jobbak sem.
 Adalékok a magyar toleranciához szerző‘: Kiss László
A magyar népre mindig is mások kultúrájának, bőrszínének, vallásának, nemzeti hovatartozásának elfogadása volt inkább jellemző, mintsem a nacionalizmus, ellentétek szítása, gyűlöletkeltés. A tolerancia pedig együtt jár a szélsőségektől való menteséggel. Lássunk erre néhány történelmi példát!
 Nagy királyunk, Zsigmond szerző‘: Kiss László
A kereken fél évszázadig uralkodó Luxemburgi Zsigmond kiemelkedő királya volt Magyarországnak, jóllehet a "Nagy" jelzőt nem kapta meg. Az úgynevezett vegyesházi királyaink közé tartozik. Az Árpád-ház kihalása után hosszú ideig nem tudott gyökeret ereszteni egyetlen dinasztia sem a Kárpát-medencében.
 Baj van a magyarokkal... szerző‘: Kiss László
Hallgatom, nézem a televíziót. Szigorúan a jobb és baloldali sajtóorgánumokat egyaránt. Teljesen egyértelmű: a magyarokkal baj van. Eddig egész jól eligazodtam a nagypolitika útvesztőjében. De most bajban vagyok. Nem értem, segítsen valaki. Végül is mi a baj a magyarokkal?
 Egy elfelejtett ütközet szerző‘: Kiss László
907-ben sorsfordító ütközetet vívtunk Pozsonynál a németekkel. Győztünk, s ennek a győzelemnek köszönhetjük, hogy államot tudtunk alapítani, megmaradtunk, s ma is itt vagyunk. Mégsem szerepel ez az esemény történelemkönyveinkben, s alig tud róla valaki. Miért?
 Gróf Bethlen István 2. rész szerző‘: Kiss László
A magyar gazdaság minden vázolt körülmény ellenére talpra állt, és 1929-ben már 12%-kal meghaladta a háború előtti szintet, dacára a külföld gazdasági bojkottjának. Előrehaladt a villamosítás, tíz év alatt megháromszorozódott a hálózatba bekötött községek száma (900).
 Gróf Bethlen István 1. rész szerző‘: Kiss László
Magyarország miniszterelnöke 1921 és 1931 között. Nem tartozik az ismert és igazán elismert politikusaink közé. Nem nyert nagy csatákat, nem hajtott végre forradalmi átalakítást. Talán ezért. És még mindig erős a Horthy-rendszert fasisztának bélyegző kommunista terminológia.
 Mussolini, a látnok...? szerző‘: Kiss László
Benito Amilcare Andrea Mussolini, a XX. század egyik emblematikus figurája, sokkal inkább Augustus császárt komikusan utánzó pózban, groteszk mimikával, csapongó, zavaros fantasztaként jelenik meg előttünk, mintsem nagy gondolkodóként.
 A magyar szabadkőművesség és Trianon 3. rész szerző‘: Kiss László
Nagy hiba lenne Polónyi zsidókra vonatkozó megállapításait a jóval későbbi holokauszt tragédiáján keresztül szemlélni. Ez akkor egyszerű ténymegállapítás volt, minden fajgyűlölet nélkül. Éppígy beszélt volna a románokról, ha mondjuk ők települnek be tömegesen Budapestre.
 A magyar szabadkőművesség és Trianon 2. rész szerző‘: Kiss László
A XIX-XX. század fordulójára a magyarországi szabadkőműves-páholyokban átveszik az irányítást a radikális nézeteket valló "testvérek". Elsősorban a hazai domináns egyházat támadják, a katolikusokat. Követelik az állam és az egyház hathatósabb szétválasztását, az oktatás állami kézbevételét.
 A magyar szabadkőművesség és Trianon 1. rész szerző‘: Kiss László
A magyar szabadkőművesség tevékenységével hozzájárult a trianoni békediktátumhoz. Van aki ezt állítja. Annyi bizonyos, hogy a "királyi művészet" hazai gyakorlói valamiben világelsők. Titkos, lefoglalt dokumentumaik egyedül Magyarországon maradtak fenn, s a tízezer oldalnyi irat ma kutatható az Országos Levéltárban.
 A borostyánszoba rejtélye 3. rész szerző‘: Kiss László
A vasfüggöny leomlása újabb lendületet adott a kincsvadászatnak. A szabadabb légkör, az irattárak lassú feltárulása felpiszkálta a parazsat. Ezt lobbantotta máglyává Borisz Jelcin 1991 novemberében bonni látogatása alkalmából tett kijelentése, hogy biztosan tudja, hol van a borostyánszoba.
 A borostyánszoba rejtélye 2. rész szerző‘: Kiss László
Az NDK-ban ugyanekkor Paul Enke (Stasi-ügynök) kutat lázasan a borostyánszoba után. Megbízatása titkos. Az államtól mindent megkap. Nyomozás, ásás, földmunkagépek. Évtizedes munka, hatalmas összegeket emésztett fel. Miért áldozott erre ennyit a szűkölködő szocialista német állam?
 A borostyánszoba rejtélye 1. rész szerző‘: Kiss László
A borostyánszoba eltűnt. Igen, eltűnt. Ha az utcán megkérdeznénk, mit szoktak a világ nyolcadik csodájának nevezni, nem biztos, hogy sokan tudnák. Pedig a borostyánszobát. De mégis, hogy tűnhet el egy szoba...?
 Iskolai tablók szerző‘: Kiss László
Évszázados hagyomány, hogy egy iskola befejezésekor tablót készíttet a búcsúzó osztály. Az emlékhagyás velünk született valami lehet, hiszen gyakorolták már eleink is. Emberek közössége, akiket hosszabb-rövidebb időre összeköt valami, szeretik megörökíttetni magukat.
 Berlin ostroma 3. rész szerző‘: Kiss László
Igen, a támadás irányában Zsukov kevesebb mint 4 méterenként rendelkezett egy ágyúval, s az adatok csak a 76 mm-es, vagy ettől nagyobb űrméretű lövegekre vonatkoznak. A fő támadó éket, nem véletlenül, Csujkov 8. gárdahadserege képezte. Ez a hadsereg kiemelt szerepet játszott Berlin utcáin is.
 Berlin ostroma 2. rész szerző‘: Kiss László
Sztálin mégis hallgatott az óvatos Zsukovra, s a Berlin elleni közvetlen támadás időpontját április 16-ban jelölte meg. Még így is vállaltak némi kockázatot, mert Rokosszovszkij II. belorusz frontja április 20-a előtt semmiképp nem tudott kijutni az Oderához...
 Berlin ostroma 1. rész szerző‘: Kiss László
A második világháború utolsó felvonásaként, mintegy záróakkordjaként került sor 1945 áprilisában Berlin, a fasiszta Németország fővárosának elfoglalására. Több volt ez, mint egy hadjárat, egy ostrom. Presztízskérdés. Bosszú és elégtétel Sztálin részéről.
 Mi a baj a királysággal? szerző‘: Kiss László
Pánnikkeltő felhangoktól zajos Magyarország. Jön a királyság! Ezzel ijesztgetik a lakosságot. Ennek ugyan nyoma sincs, sem az új alkotmányban, sem semmilyen törvényben, rendelkezésben, de politikai csoportok már a köztársaság védelmében, annak megmentéséért szerveznek demonstrációkat.
 Inog a szerkezet szerző‘: Kiss László
Hírek Magyarországról: fölülvizsgálják a rokkantnyugdíjas-ellátást, csökkentik a táppénzt, ellenőrzik az úgynevezett "szocpol" lakások építésének gyakorlatát. Rezeg a szociális háló. A jóléti, gondoskodó állam vége? Vagy az összekacsintó, mindenki által ismert csalássorozat van leáldozóban?
 Újra a hatalomról szerző‘: Kiss László
Újságunknak ugyanezen rovatában ez év elején írtam egy fejtegetést a hatalomról. Melyiket tekinthetjük jónak, melyiket rossznak, léteznek-e örök igazságok. Hivatkoztam arra, hogy számos nagy gondolkodó foglalkozott már e kérdéskörrel, s bizonyára fognak is még sokan.
 Furcsa himnuszok Balatonfüreden szerző‘: Kiss László
A közelmúltban ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. 1823. január 22-én fejezte be Himnusz című költeményét Kölcsey Ferenc. Erkel zenéjével nemzeti imánk lett. Bizonyára nem én vagyok az egyedüli, aki már kapott meglepő hangvételű, a Himnuszt támadó e-mailt. Szentségtörés?
 Haldoklik a világ! szerző‘: Kiss László
Tánczos Csuda Mózsi a Tizenhárom almafából átsétált egy nyitva hagyott időkapun a jelenkorba. Így, télidőtájt. Járt, kelt, nézelődött. Olvasgatott, tévézett, rádiózott. Minden érdekelte. Láthatóan tájékozódott. Aztán egy szép napon elém állt. Régóta ismertük egymást. Valahonnan. "Te! -mondta- Beteg a világ! Haldoklik!"
 Az utolsó rendi országgyűlés szerző‘: Kiss László
A Habsburg Birodalom keretein belül létező Magyarországon 1847 őszére országgyűlést hirdettek. Nagy várakozás előzte meg, de senki sem tudta, hogy ez lesz az ország utolsó rendi szerveződés alapján összehívott diétája.
 A hatalomról szerző‘: Kiss László
Az ember társas lény. Közösségi. Egy közösség életét viszont szabályozni kell, különben nem működhet. Tehát már valahol a kőkorban lettek irányítók és irányítottak. Szükség volt valakire, aki tovább látott az egyéni önös érdekeknél...
 Ki viszi át a Karácsonyt...? szerző‘: Kiss László
A szeretet és a béke ünnepe. És a családé. Ez a mikroközösség, amelyben élni tud a Karácsony, amelyben egyáltalán van értelme ennek az ünnepnek. Kinek a vallási tartalom a fontos, kinek az együttlét, nyugalom, esetleg az ajándékozás, evés-ivás, de család nélkül nem sokat ér az egész.
 ME-262 3. rész szerző‘: Kiss László
Minden problémája ellenére a gép maga volt a csoda. Mindenkit lenyűgözött, aki csak repülhetett vele. Még esztétikai élményt is nyújtott, a legendás cápa alakzat mai napig felejthetetlen.
 ME-262 2. rész szerző‘: Kiss László
Igen, Hitler légierő-fejlesztési utasításakor a ME-262 már készen volt. Nyitott kapukat döngetett. Korábban hiába pályázott s kért támogatást Messerschmitt egy sugárhajtású gép gyártására, nem kapott. Hiába fordult a Légügyi Minisztériumhoz, a Luftwafféhoz, elutasították. Ez történt 1940-ben.
 ME-262 1. rész szerző‘: Kiss László
ME-262. Mond ez ma valakinek valamit? Történészeknek, történelmet kedvelőknek, a technika megszállottjainak, a repülésért rajongóknak mindenképpen. Hitler csodafegyvere, a német zsenialitás egyik mintapéldánya. A világ első sugárhajtású vadászgépe. Így tudjuk.
 A NOSZF 2. rész szerző‘: Kiss László
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom (NOSZF), mert így kellett hívnunk, majdnem megbukott a cár borán. De végül is Lenin úrrá lett a problémán, s mire október 25-én (európai időszámítás szerint november 7-én) a Szmolnijban összeült a II. szovjetkongresszus...
 A NOSZF 1. rész szerző‘: Kiss László
1917. november 7-én tört ki a kommunista forradalom Oroszországban. Lenin győzelemre vitte, s létrejött a világ első szocialista-kommunista országa. Tanultuk, s ünnepeltük évtizedekig. Forradalom volt valójában? Nem. Pusztán egy puccs.
 Károlyi Mihály és az őszirózsás forradalom szerző‘: Kiss László
1918. október 30-án tört ki Magyarországon az őszirózsás forradalom. Vezető személyisége Károlyi Mihály. Mind az eseménysor, mind vezetője megítélése problematikus. A kommunista érában túl jobbos volt, napjainkban inkább túl balos. Agyonhallgatjuk. Mi a zavar oka?
 Önkormányzati választás 2010 szerző‘: Kiss László
Magyarország túl van az esedékes helyhatósági, ismertebb nevén önkormányzati választásán. "Ez is megvan, még sincs este." Nem keltett különösebb feltűnést, az eredmény várható volt. Jól is van ez így, hosszú ideig az egyik csapat játszott, kapjon most teret a másik.
 A Hejcei Nemzetközi Művésztelep szerző‘: Kiss László
Az idén nyáron ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a Hejcei Nemzetközi Művésztelep. Rendhagyó módon jubiláltunk. Néhány napos baráti találkozóra gyűltünk össze, nem alkottunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat.
 Az Utolsó Háború szerző‘: Kiss László
A tisztek hosszú előkészületek után rohamra vezényelték a katonákat. Mégis ez a nap lett a támadó hadsereg gyásznapja. Percenként 83 ember esett el, s a nap végére az áldozatok száma meghaladta a 60 000-t. Ha feltennénk a kérdést, hol és mikor zajlott ez az ütközet...
 Az átalakult érettségi szerző‘: Kiss László
Öt éve került bevezetésre a kétszintű érettségi. Ez a mini-jubileum alkalmat ad az értékelésre. Jó? Nem jó? A szakma nem foglalkozik a kérdéssel. Csináljuk. A szokás nagy úr. A kezdeti felháborodás, ellenállás elült. De miért is lett ez a változás?
 Bankadó szerző‘: Kiss László
Magyarországon az új kormány bankadót vezet be. Az Európai Unió is szimpatizál a gondolattal, van olyan tagállam, ahol ez az adófajta korábban is létezett, van ahol most vetik ki. Úgy egyáltalán a nagyvilágnak tetszik az ötlet, talán csak az USA vonakodik.
 Trianon szerző‘: Kiss László
Trianon. trianon. TRIANON. Kinek hogy. Nehéz. Mindmáig. Talán mindig is az lesz. Talán. Biztos. Nincs gyógyír a feledésre. Csak az ostobaság. A tudatlanság. Amiről nem tudok, az nem fáj. Tömegek vannak már így. Hagyjanak békén. Kit érdekel. Elég nekem a magam baja. Kilencven éve.
 Boldog békeévek szerző‘: Kiss László
Egyik barátom a közelmúltban aggódva kérdezte: "Te Laci, mi lesz itt? Mi lesz ebből...?" Szűkebb térségünk miniatűr államainak soron következő torzsalkodása váltotta ki belőle az aggódó szavakat. Valóban úgy tűnik, szállóigévé vált kifejezéssel élve, hogy "a helyzet fokozódik...!"
 Iskolai minőségbiztosítás II. szerző‘: Kiss László
A legaggályosabbnak azt tartom, hogy pedagógus esetében a mérést kollégákból álló csoport végzi. Nehéz elhinni, hogy ezt az ötletet nem az ellenségeskedés elhintésének szándéka vezérelte. Annyira heterogén a pedagógustársadalom, annyira vegyes értékrenddel bír, hogy ebből óhatatlanul ...
 Iskolai minőségbiztosítás I. szerző‘: Kiss László
Minőségbiztosítás, minőségirányítás. A közelmúlt és a jelen magyar nyelven erőszakot tevő kifejezései. Néhány éve a magyarországi oktatási intézményekben is be kellett vezetni. Mi is ez voltaképpen...?
 A muhi csata szerző‘: Kiss László
1241. április 11-én, Muhi közelében került sor a tatár és magyar főerők közötti döntő ütközetre. A Magyar Királyság súlyos vereséget szenvedett, mely vereség nem csupán Magyarország kétszázötven éves nagyhatalmi státuszának vetett véget, hanem az ország létét, további fennmaradását fenyegette.

Szamothrakéi NikéSulykoljuk gyermekeinkbe a demokráciát. Tankönyveink prioritásként kezelik a témát. A magyarországi választásokhoz közeledve egyre gyakrabban halljuk a kifejezést. És ezzel ugyan mi bajom lehet...?

 

kokárdaHejce azon kevés magyarországi települések közé tartozik, ahol március 15-rõl még március 15-én emlékeznek meg. Néhány évvel ezelõtt részt vett az ünnepségen egy kedves barátom a Rovásból. Azt mondta, tegyem fel a Rovartra a beszédemet. Kedves Szabó Pál, emlékezzünk tehát 1848 márciusára. Ünnepi beszéd, Hejce, 2007. március 15.

 

Szarkofág a Nagy PiramisbanEgy 70 centiméter széles, 160 centiméter magas, 26 fokos szögben emelkedõ folyosón haladunk a Piramis szívébe. Úgy 30 méter után újabb elágazáshoz jutunk. Balra egyenesen visz tovább az út, jobbra pedig fel. Egyenesen haladva újabb 50-60 méter után bejutunk a királynõterembe. Érdekes az elnevezés, a fáraók soha nem temetkeztek a feleségükkel.

 

Khefrén piramisa a Nagy PiramisrólA Nagy Piramis egy tökéletes alkotás. Olyan tökéletes, szabályos gúla, hogy úgy tûnik, a többi piramis csak ennek a gyenge mása. De ha egyszer képesek voltak az egyiptomiak ilyenre, többször miért nem? Néhány történetíró nem tartotta különösebben magas szintûnek kultúrájukat. Mások nagyon is. A görögöt mindenki annak tartja ma is. Pedig minden ismert görög tudós hosszabb-rövidebb ideig Egyiptomban tanult.

 

Gizeh 1.A felséges piramisok! Gyermekkorom kedves olvasmánya Vojtech Zamarovský tollából. Lassan ötezer éve állnak. Valamiért nem csökken az érdeklõdés irántuk. A tudományos és tudománytalan sajtó hálás témái. Létezésük kezdetétõl két táborra osztották a szemlélõket...

 

DonJanuár. Gyászos hónap. 1943-ban Voronyezs térségében, a Don-kanyarban a szovjet haderõ szétzúzta a 2. magyar hadsereget. Az áldozatok száma százezres nagyságrendû. Többségükrõl ma sem tudjuk, s nem fogjuk megtudni sohasem, hol van porhüvelyük végsõ állomása. Vajon történelmünk során meddig jutottak el, hol nyugszanak magyar katonák szerte a nagyvilágban?

 

AngyalBoldog Karácsonyt mindenkinek! Itt vannak az ünnepek, s ismét belevetjük magunkat a bevásárlás szent misztériumjátékába. Örömmel tesszük, hiszen adni jó. Jó másnak, de nagyon jó magunknak is.

 

Klebelsberg KunóKlebelsberg meggyõzõdése szerint a puszta írni-olvasni tudás rosszabb a teljes tudatlanságnál. Ennek ellenére az elemi iskolák ennél többet nem nagyon tudtak nyújtani. A csak elemit végzõk általában néhány év alatt szinte mindent elfelejtettek, s még a nevüket is alig tudták leírni.

 

Szabó Lajos falusi tanító és tanítványaiKlebelsberg közoktatáspolitikáját az egységes jogosítású, de háromágúvá tagolt középiskola megteremtése, a polgári iskola önálló középfokú iskolaként való törvényesítése, a középfokú leányoktatás és a tanárképzés reformja  jellemezte.
   Mindezekrõl az 1924-ben és 1926-ban hozott törvények intézkednek.

 

Klebelsberg KunóKlebelsberg Kunó. A kimondhatatlan nevû gróf, a magyar oktatásügy egyik legnagyobb alakja. A második világháború után "index"-re tették nevét. 1989 után rehabilitálták ugyan, de ez oly sután sikerült, hogy alig akad ma is, aki ismeri munkásságát. 3500 iskolát hozott létre.

 

Horthy bevonul Kassára1938. november 2-án született meg a sokat vitatott elsõ bécsi döntés, mely visszaadta Magyarországnak a Felvidék déli, többségében magyarok lakta részét. A terület 1920-tól, a trianoni békétõl Csehszlovákiához tartozott.

 

Jól élünk!Miért jutottunk az átveréses kapitalizmus korába? Aki összeesküvés-elméletet vár most, az csalódni fog. A dolgok természetes fejlõdés során értek el ide, s a háttérben a globalizáció áll.

 

TVFogyasztói társadalmunk, s vele gazdasági formulánk, a kapitalizmus új szakaszba lépett. Minek is nevezzük? Gagyi-kapitalizmus? Vagy inkább átveréses kapitalizmus? 
  

 

Hitler-SztálinPutyin orosz exelnök a közelmúltban Lengyelországban járt. Részt vett a II. világháború kitörésének, Lengyelország lerohanásának 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. Rendjén is van. Az oroszoknak van mit ledolgozniuk a lengyelekkel szemben. Mégis újszerû volt talán, hogy...

 

Benczúr Gyula: Budavár visszavételeBenczúr Gyulának, az 1896-os millenniumi ünnepségsorozatra festett Budavár visszavétele címû festménye a magyar historizáló romantikus festészet egyik kiemelkedõ alkotása. Budát, a Magyar Királyság fõvárosát 1686. szeptember 2-án foglalták vissza a keresztény hadak. Ezzel véget ért a 145 éves török uralom a városban.

 

felhõ1945. augusztus 6-án atombomba hullott Hirosima városára. Három nappal késõbb Nagaszakira. Megszületett a csúcsfegyver, és természetesen ki is próbálták.

 

Nap.korA franciák nyakára visszaültetett Bourbonok Talleyrand mondása szerint "semmit sem felejtettek és semmit sem tanultak". Hiába, nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Napóleon tudott az elégedetlenségrõl és lépett. Hajózott.

 

N1Nabolione vagy Nabulione di Buonaparte. A Nagy (I.) Napóleon eredeti korzikai, ha úgy tetszik olasz neve. Igen, mert a franciák császára nem volt francia. Mégis a leghíresebb franciának tartják a világon.

 

Delacroix1789. július 14-én, 220 éve a Bastille ostromával megkezdõdött Párizsban a Nagy Francia Polgári Forradalom. Diákok rémálma. Hosszú és bonyolult anyag. Egy egész fejezet. Meddig tartott lényegében? Hány szakaszra bontható? És "Nagy" volt-e egyáltalán?

 

Újabb óvodai és bölcsõdei férõhelyeket kell létrehozni. Mondja Bajnai Gordon, Magyarország miniszterelnöke. Hogy az anyák tudjanak menni dolgozni. Mert ugyebár, egy keresetbõl nem lehet megélni.

 

k11962. június 1-én, a hajnali órák elõtt egy rendõrségi motoros hajó futott ki a Földközi-tengerre egy izraeli kikötõbõl. Úgy három mérföldre megállt, leállítoták a motort. Arieh Nir, börtönügyi fõfelügyelõ egy urnát dobott a tengerbe. Az urna Adolf Eichmann, a Harmadik Birodalom hóhérának hamvait tartalmazta.

 

kép11867. május 29-én a magyar országgyûlés elfogadta a XII. törvénycikket, a Kiegyezés alapdokumentumát. Ekkor még nem lépett életbe, hiszen a törvényt szentesíteni kellett az uralkodónak, de ilyen az adott pillanatban nem volt...

 

alkoholGyorsan kötöm a nyakkendõt. Mellény, zakó, alkalmi cipõ (kis fényesítés), aktatáska. Rohanok, kinn már várnak a barátaim. Gyors helló, sziasztok, vágódok az autóba. Megtisztelõ "anyósülés".

 

hadifoglyokHadifoglyok. Olyan katonák, akik az ellenség kezére kerültek, s legnagyobb bûnük, hogy életben maradtak. A gyõztesnek felesleges kolonc, mely pénzbe, energiába kerül, és ezt felhasználhatnák sajátjaikra is.

 

A TitanicA Titanic nevû luxusgõzös 1912. április 15-én jéghegynek ütközött és elsüllyedt. Az utasok és a legénység kétharmada odaveszett. Hihetetlen tragédia, mely akkor is megrázta a világot, s ma is tiszteletteljes borzongást vált ki mindenkibõl, aki meghallja a Titanic nevet.

 

válságGazdasági válságban vagyunk. Állítólag. A hitelvilág összeomlott, de legalább is omladozik. Ezt mondják. Akik elvesztették munkahelyüket, nem tudják fizetni részleteiket, azok számára ez így is van. De én még nem hallottam, hogy akár egyetlen bankfiók is bezárt voltna.

 

Plohn József fotójaMárcius 15. A közelmúltban ünnepeltük. Forradalom és szabadságharc 1848-49-ben. Nagy idõk. Az ünnep kapcsán mondhatni belebotlottam egy anyagba, mely nagy hatással volt rám. Plohn József '48-as honvédportréiból készült kiállítást láthattam Encsen. Gondolatébresztõ, megfogott.

 

aki nem egyenlõ1947. február 25-én hurcolták a Szovjetúnióba Magyarországról Kovács Bélát, a szovjeteknek, s az õket kiszolgáló hûséges magyar kommunistáknak még ellenálló Kisgazdapárt fõtitkárát. Ez a nap lett a kommunizmus magyarországi áldozatainak emléknapja.

 

AuschwitzAuscwitz az ember elembertelenedésének szinonimája. Felfoghatatlan brutalitás, gépies gyilkolás. 1945. január 27-én szabadult fel a haláltábor. Meg lehetett volna akadályozni a népirtást? Mit tettek azok, akiknek módjukban állt cselekedni valamit? Vajmi keveset.

 

Kassai ZsidókKassa vasúti parancsnokának jelentése szerint Kassáról 1944. V. 15-én indították az elsõ vonatszerelvényt Auswitzba. Ezeken 7 684 kassai zsidót szállítottak a haláltáborba. Május folyamán még két, június 3-án pedig még egy szerelvény indult el, további 9 013 kassai és környékbeli zsidóval.

 

Hunyadi MátyásrólHunyadi Mátyás. Furcsa, vitatható, sokszor meg nem értett, nagyformátumú király. Az utolsó magyar származású uralkodó Magyarországon, ha Szapolyai János "kétkirályos" idõszakát nem számítjuk. 1458 január 24-én, 551 éve a Duna jegén választották meg. Alig tizenöt esztendõsen.

 

1...és január 12-én 9.45-kor megindult a támadás. Mik voltak az elõzmények? A 2.magyar hadsereggel Moszkalenko tábornok 40.szovjet hadserege állt szemben. Ez a hadsereg fõleg idõsebb katonákból állt, távolról sem volt elitalakulatnak nevezhetõ.

 

Visszajött-e?Január 12-én a doni katasztrófára emlékezünk. 1943-ban a szovjet áttörést követõen napok alatt összeomlott a Magyar Királyi Honvédség 2. hadserege.  Magyarország elszenvedte történelme legnagyobb emberveszteségét. Mi vezetett ide? El lehetett volna kerülni? Az elesettek hõsök, vagy áldozatok?

 

zséBoldog Új Évet! És tényleg, legyen az! Kívánjuk mindenkinek Szilveszter napján, elõtte, utána. E-mailban, sms-ben, esetleg hagyományos képeslapon, és persze szóban. Kicsit mechanikus is talán a dolog. De szebbet nem is kívánhatnánk. Az emberi élet lényege, a boldogság.

 

csendes éjjBoldog Karácsonyt mindenkinek! Karácsony. Ünnepelünk. A keresztény (keresztyén) világ Krisztus születésére emlékezik. Sokan, sokféleképpen.
Egy kis faluban nõttem fel. A helyi református lelkész nagyon erõs, összetartó, de nyitott közösséget formált a rá bízott gyülekezetbõl.

 

Pearl HarborPearl Harbor. 1941. december 7-én történt, 67 évvel ezelõtt. Egyes történészek innen számítják a második világháború kezdetét, mondván eddig csak európai volt az a háború. Sajátságos, de van benne némi igazság.

 

idegNos, nézzük tovább. Szóval baj van az oktatással. A definíció úgy szól, az iskola oktató-nevelõ intézmény. Régen ez ellen hevesen tiltakoztam, mondván, neveljenek meg engem otthon, az iskola csak oktasson.

 

iskolaVan valami baj az oktatással? Van valami baj az oktatással. Valamikor egy tanárom azt mondta, a társadalom csinál magának iskolát. Igen. És nem fordítva. Akkor semmi baj, ebben vagyunk.

 

banki stílusGazdasági válság. Már megint. Eddig nem az volt..? Szólhattak volna! Nem szeretem a bankokat. Ez egy szubjektív vélemény. A bankokkal kezdõdött 1929-ben is, és akkor is pont októberben. Összeomlott a régiónkban élõ egyszerû ember számára felfoghatatlan részvény- és befektetõi piac.

 

a krumplileves az legyen krumplileves...aztán megkezdõdött a kádári bosszú, s a "puha diktatúra". De nem is volt olyan könnyû Kádár dolga, mint gondolhatnánk 16 szovjet hadosztállyal a háta mögött. A (stílusosan) 1956. november 7-én szovjet harckocsival Budapestre érkezõ Kádár, s az új politikai garnitúra hónapokig meglehetõsen gyámoltalanul viselkedett.

 

emlékmûÉs újra '56. A szocialista tábor országai egyenként, más-más idõpontban, megpróbálták lerázni a szovjet igát. Az 1956-os magyarországi események ebbe a sorba illeszkednek.

 

a Reichstag, az új Németország szimbólumaTizennyolc éve, 1990. október 3-án egyesült a két Németország. Többrõl volt itt szó, mint egy nagymúltú európai nemzet újraegyesülésérõl. A berlini fal leomlása jelképes, egy korszak, a hidegháború összeomlását jelzi, ezért nemcsak a németek örültek, a második világháború után kreált európai-rend többi vesztese is.

 

HarleyEgyszer volt, hol nem volt. Volt egyszer egy szegény ember. Itt élt Európa árnyékosabb felében, úgy a Balti-tenger és a Fekete-tenger között nagyjából. Felébredt egy szép napon a szegény ember, s csak úgy unalomból bekapcsolta a tv-t, mint máskor is.

 

AradArad. 1849. október 6. Ismét egy gyászos nap a magyar történelemben. Tizenhárom honvéd tisztet kivégeztet a császári hadbíróság. Gyásznap. Gyászolni az értelmetlenül, váratlanul elszenvedett veszteség után szoktunk. Errõl volt itt szó?

 

magyar huszár160 évvel ezelõtt, 1848 szeptember 29-én született a Magyar Honvédség. Móga János altábornagy a Pákozd-Sukoró közötti síkon megütközött Jellasic hadaival. Gyõztünk, s innen számítjuk a modern, önálló magyar haderõ létrejöttét.

 

A történelmet mindig a gyõztesek izélik. Írják...Az angolok és a franciák a második világháború elején nagyon szerény teljesítményt nyújtottak. Folytassuk egy kicsit az elõzõ cikk egyik gondolatsorát. Mi lehetett ennek az oka? Két nagyhatalom, kiterjedt gyarmatbirodalommal...

 

KatynSzeptember elseje általában az iskolakezdés ideje. Hatvankilenc évvel ezelõtt ezen a napon kezdõdött a második világháború. Lengyelországban elmaradt a becsengetés. Megkezdõdött a lengyel nép agóniája. Mit tudunk errõl általában?

 

2008. augusztus 20.A közelmúltban volt Augusztus 20-a. Régen megfigyeltem már, nem egyedül, hogy az utóbbi években új divat ütötte fel a fejét. 19-én ünnepelték Magyarország legtöbb településén. De íly érdekes sorsra jutott már Március 15-e, Október 23-a is.

 

és égtek a tankokEgyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tavasz. Prágai tavasznak mondták. De jött a nyár! Brezsnyev elvtárs nyálas puszija nem volt túlságosan kívánatos, meg amúgy is... Nehogy má!!! És jöttek a tankok és ezt megélte egy 4 éves kisfiú...

 

Tompa Hanván Amikor 1968-ban, halálának centenáriumakor felnyitották a sírhelyét, mindenki valamilyen hátrahagyott titokról, nagy üzenetrõl, jövendölésrõl beszélt. Annyi bizonyos, szemtanúk állítják, a sírt legelõször nagy fekete autón jött furcsa emberek nézték meg. Mit találtak benne? Mit is találhattak?

 

1 db bogárVan-e arra magyarázat, miért halkul meg az ember szava, ha sírkertbe lép? Miért figyeli minduntalan, az ismerõs helyeken ott van-e az a virág, amit a múltkor hozott? Számol magában, már megint egy év od. Megint ott jártunk Csetneken. Megint szólt a harang...

 

portréEgyetlen megrázó vers egy síneken végzett életrõl. Latinovits Zoltán 1976 június 4-én riasztotta el magától az életet. Nem az évforduló miatt került fel e cikk, csupán azért, mert méltatlanul keveset és kevesen emlékeznek rá. Az igazi színészkirályra!

 

J. L. GeromeHenoch könyvét szándékosan illusztrálom a 19. század második felének mûvészetével - jelen esetben egy francia "eklektikusan akademista" mûvész, Jean-Leon Gerome alkotásaival. Annyira árad a képekbõl a fülledt, álmosan rezignált dekadencia, hogy csak na...

 

Lawrence Alma-TademaHenoch könyve nagy hatással volt rám. Elkezdtem feldolgozni az élményeimet, eredetileg leírni szerettem volna a benyomásaimat a könyv kapcsán, de végülis nem tetszett. Kár volt ide minden szó, minden puszta belemagyarázásnak tûnt.

 

ikonFurcsa érzés kerített hatalmába, amikor megtudtam, hogy bár a római tradíciók értelmében neveltek keresztény emberré a szüleim, görögnek számítok, mivel apai ágon a felmenõim görög-katolikosok. Elkezdett érdekelni a dolog, gyerekes kíváncsiság vett erõt rajtam: kik is a görög-keresztények valójában...

 

mit nyit, mit zárhat?Mindent megoldó tényezõ az idõ. Megoldásai véglegesek. Az ember ugyan sokszor megpróbál dacolni véle, ám mindig õ az erõsebb. Mindig úgy építkezik, mintha az örökkévalóságnak szólna a munkája. Az utókor, az utódok felelõssége pedig vagy óvni vagy lebontani ami régi. A múltat végképp eltörölni... Hm. Ugye ismerõs a szöveg?

 

Zichy Mihály: 1. szín - illusztráció Madách: Az ember tragédiája-hozAz egyház hagyományos hitvallása azt állította, hogy Jézus személyében egyesült az isteni és az emberi természet. Ez az elvont lényegmagyarázat erõs vázat adott a Krisztusról szóló tanításnak, de nélkülözte azt az életszerûséget, ami éppen az evangéliumok jellemzõje.

 

Jeruzsálem, SiratófalPál apostol megtérése kapcsán elmélkedik egyik barátunk, Zsóka János, aki az Egri Hittudományi Fõiskola hallgatója. Filozofikus alkat, bár ezt a megállapítást negatív kritikának veszi jónéhány teológus. Jó vele beszélgetni. Életrõl, célokról, küldetésrõl...

 

IV. Henrik...miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezõknek... A kereszténység egyik alappilére, amely benne foglaltatik az Úr imájában. Amit nem tud betartani senki. Még egyszer mondom: senki. Sem az egyház legfõbb méltósága, sem a vallás elkötelezett védelmezõje.

 

hol vannak a katonák?Hol nyugszunk, nem tudja barát, feleség, gyerek. Elszórt testünk nyomtalanul nyelte magába a föld. Szívetek õrizzen: milliók eleven milliókat. Áldozatunk nem a gaz jogcíme. Jóra parancs.
(Keresztúry Dezsõ: Sírvers)

 

a Duna TV a vendégi képolnánál, a régi útelágazásnál2007. december 20-án éjfélkor megszûnnek a határok Szlovákia és Magyarország, illetve Ausztria között. Megszûnnek... - mondjuk úgy inkább, hogy jelképessé válnak. Furcsa világban élünk. Sajnálom, hogy ezt a nagyszüleim nem érhették meg.

 

Kövek - Szabó Ottó fotójaIdõtlen érték és örök igazságok tárháza Lao-Ce alkotása, a TAO TE KING, vagyis Az Út és Erény könyve. Keresztény értékrend szerint nevelkedtem, a családi háttér, a közeg, amibõl származom, a mûveltségem és a világképem is más, mint egy taoista bölcsé. Bölcs sem vagyok, pusztán keresõ...

 

Ribbentropp és Hitler1945. novemberében Nürnbergben Nemzetközi Katonai Törvényszéket hoztak létre az USA, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió vezetésével, a háborús bûncselekmények elbírálására. A háborús bûnök között természetesen nem szerepeltek Sztálin rémtettei...

 

BudhhaVan úgy, hogy csak másodszori, vagy harmadszori olvasásra értem meg a mögöttes lényeget. Ilyenek a kínai tanmesék. Nem szégyen olvasni õket, az se baj, ha elsõre nem jön be némelyik. Más kultúra, más gondolkodásmód. De nagyon érdekes!!!

 

ókori váza Lukianosz, mint filozófus, nem túlságosan ismert és nem is tartják valami nagy koponyának. Pedig akár lopott másoktól, akár másolt, akár csak a saját nevét tette oda bizonyos textusok elé, mindenképpen alább bemutatásra kerülõ szövege, több, mint érdekes. Igazi cinizmus, de mélyen emberi!

 

az eget tartó Ádám Ha hiszel abban, hogy az élet célja a küzdés maga, ha elfogadod a madáchi intelmeket, ha arra jársz, ott bóklászol Alsósztregován, állj meg és nézd, hogyan tartja az eget Rigele Alajos Ádámot formázó szobra a mélabús drámaíró haló porai felett. Október idõtlenségéhez hozzátartozik Madách.

 

obeliszk Emlékszik még valaki a Hobo Blues Band régi számára? Aradon úgy féltem, jön a tehervonat...Megint október hatodika... Gyásznap. Lehet emlékezni. Csak az lenne jó, ha nem a ruhája gyászolna az emlékezõknek, hanem a lelke...

 

egy gömbben táncol RimaszombatMiénk. Gömöri poéta. Ja, hát persze, nem mindenki gömöri. Tompa Mihály 190. születése napja van szeptember 28-án. Néhány sor egy életrõl néhány adat, egy érintés. Mert idõtlenné vált már õ is, de ennyit illik tenni. Egy fõhajtást legalább...

 

kedvcsinálónak Weöres Sándor a mindenséget megfogni kísérlõ mûvében van egy passzus. A képzõmûvészetrõl beszél. Megfontolandó igazságokat mondva ki. Nagy és komoly szavak, oly egyszerûséggel elmondva, hogy szinte döbbenet. Tessék csak elolvasni! Nem hosszú, ám tartalmas...

 

1Augusztus végén, szeptember elején zajlott a legfontosabb történelmi események zöme. 70-ben  Titus légiósai lerombolták Salamon templomát, 908-ban a kalandozó magyarok Eisenachnál legyõzték a türingiai õrgróf seregét, 955-ben viszont...

 

AngyalokrólAz angyalokról és a bukott angyalokról néhány sor, ha már annyira nekiestünk a hejcei emlékmû szimbolikájának. Kik õk valójában? Manapság lehet, ufo-ként rájuk legyintenek, nevetnek a  barokkban elterjedt galambszárnyú, dagadt kisgyerekeken.

 

Az O-M M címere1914-ben, július hó 28-án kirobbant az elsõ világháború. A Nagy Háború, ahogy máig nevezik... Egy hónappal korábban Szarajevóban, merényletet követtek el az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, Ferenc Ferdinánd és felesége ellen.

 

lovas íjjászA hunok megjelenésérõl a kortársak ezt írják: "a hun gyõzelmek egyik titka kiváló íjászaikban rejlik. Meghajlított íjjal, nyilakkal vannak felfegyverezve, kezük félelmetes pontossággal célba talál, lövéseikkel biztos halált küldenek, gonosz harci dühükben sohasem hibázzák el a célt. Lovas és ló ilyen páratlan harmóniájával még sohasem találkozott az antik világ."

 

MekkaA muszlimok világa nem egységes. A szunnitákon kívül vannak síiták, iszmáiliták, vahhábiták, szalafiták, fundamentalista muszlimok (pl. a tálibok Afganisztánban) és nagyon liberális muszlimok (Atatürk török társadalma). Szent könyvük és hagyományaik alapja a Korán.

 

A német-római császári koronaA harmincéves háború a spanyol és osztrák Habsburgok agresszív, terjeszkedõ politikája miatt robbant ki. A Habsburgok európai egyeduralomra törekedtek, valamint erõnek erejével rá akarták kényszeríteni a katolikus vallást Európa összes keresztényére. És nem keresztényére.

 

a Tanácsköztársaság kikiáltásaEgy ellentmondásos idõszakról, amely véres és gyalázatos, akár minden korszaka a történelemnek. Dicsõségrõl mindig a gyõztesek beszélnek, a kivégzett, meghurcolt, múltjukból kiforgatott tízezrek hallgatnak. Közben agyament politikusok magyarázzák, hogy minden a nép érdekében történt. Van némi perverzió a politikában.

 

Jean-Louis-Ernest MessonierNapóleont mint felszabadítót fogadta Európa értelmisége, a régi világ határozott és elkötelezett átépítõjét vélték benne felfedezni. A felvilágosodás eszméinek harcos terjesztõjét, aki zászlói alatt vitte a kultúrát az elnyomott tömegeknek. Fegyverrel azonban nem lehet kulturáltan viselkedni...

 

A Pantheon kupolája313-ban a milánói edictumban Constantinus Maximus római császár a többi vallással egyenrangúvá emelte a kereszténységet, ezzel véget vetett a többévszázados keresztényüldözésnek. Az új vallás oltára helyet kapott a Pantheonban, a Birodalom többi vallása és istene között.

 

Goya: segnora Sabasa GarciaOswald Spengler írja egy helyütt, hogy az Európai Szellem igazi kiáramlása szinte azonos idõben történt a kultúra több ágában, majd szintúgy, visszahúzódása  is a világból. A XVIII. század második fele és a XIX. század elsõ fele...

 

1Miután kihevertük a szemle vizuális ingerdömpingjét, a hosszú távú memória „filterei” egyre inkább segítenek abban, hogy egy objektív kép rajzolódjon ki a játékfilmes repertoárról, akár egy elõhívóban áztatott fénykép körvonalai.

 

1Pozsonyi építészeti hírek szerint rájár a rúd a belvárosi Prior bevásárlóközpont, ma már Tesco áruházlánc birtokában lévõ épületére. Azt rebesgetik ugyanis, hogy lebontják, mivel ma már nem teljesíti eredeti funkcióit, területén problémát jelent a parkolás, s megannyi hajléktalan vette birtokába a környékét.

 

Oskar Kokoschka1886. március 1-én született Oskar Kokoschka osztrák festõ, grafikus és költõ. Az expresszionizmus egyik legismertebb osztrák mestere. Gustav Klimt és a szecesszió hatása érzõdik korai munkáin, majd késõbb a rejtett pszichikai tulajdonságok kifejezésére törekedett.

 

1Csalódások és meglepetések egyaránt érték a szemle nézõközönségét és diákzsûrijét. Nem egyszer fordult elõ, hogy végtelen lelkesedéssel ültünk be egy izgalmasnak vélt alkotásra, és egy órával késõbb, szélsõséges esetben felháborodással távoztunk a terembõl.

 

Benczúr: Andrássy Gyula gróf1867. februárjában az uralkodó - igen, az az uralkodó - Andrássy Gyula grófot nevezte ki Magyarország miniszterelnökének. Kiegyezett egymással a két megrögzött ellenség és úgy tûnt, elérkezett a prosperitás idõszaka.

 

Mensáros LászlóÚgy emlékszem, 1988-ban ismerkedtem meg vele az egyik somodi mûvelõdési táborban, ahol annak idején találkozni tudott a felvidéki diákság és az értelmiség. És rengeteg kékharisnya, meg utolsó mohikán...

 

Salvador DalíAz isteni kinyilatkoztatásról elmélkedhetünk ismét. Zsóka János elõzõ jegyzetében Avery Dulles elméletével foglalkozik, aki nem a fogalom teljes körû vizsgálatát taglalta, hanem 5 modellben vázolta fel a kinyilatkoztatás fajtáit. Az alapmodellt az elsõ részben elemeztük.

 

a Szent Péter bazilika kupolájaAz Egri Hittudományi Fõiskola hallgatója barátunk, Zsóka János. Sok érdekes dolog foglalkoztatja és sok érdekes dologgal kapcsolatban foglalkoztatják tanárai. Ki tudja, mit jelent a kinyilatkoztatás fogalma? Ajánlom minden keresõ ember figyelmébe

 

SZOKÁSOK ÉS HIEDELMEK   A Karácsony eredeteA falu belsõ életének régi törvényeit, és a paraszti kultúrát az ünnepi szokásokból ismerhetjük meg a legjobban. Ortutay Gyula népünk ünneplõ szokásait három csoportba osztotta. Amint mondotta, a népi ünnepek elsõ nagy csoportja a család életéhez s a családi élet nagy eseményeihez: születéshez, házassághoz és a halálhoz kapcsolódik.

 

1A rárosmulyadi (Muµa) templom teljes mértékben vasbetonból készült.Ezzel és más mûveivel Medgyaszay úttörõje lett a vasbetonépítészet terjedésének Magyarországon

 

1Pygmalión története az antik koroktól kíséri végig az emberiség mûvészetét, amelyben újra és újra formát ölt. Valahol – nyilván ezernyi jelentéstartalmának köszönhetõen- benne van a kortalan témákat tartalmazó éterben.

 

aKicsit tartottam a pozsonyi õszi diákhét színházi elõadásától. Ez a rendezvénysorozat amolyan kulturális része, amely helyrebillenteni hivatott a zenés-táncolós, laza (egyébként igényes: Besh O Drom, Jön Vukk) vonalat.

 

2006.10.29. - II. Rákóczi Ferenc hamvai hazahozatalának 100. évfordulója - a menet éle

Volt egyszer egy ember. Volt, de ma már nincs. Vagyis van, mert ma is emlékeznek még rá. Tehát mindaddig lesz, míg tudjuk, hogy volt egyszer. Az õsök tisztelete az élet folytonosságát jelenti, mely az egyén egyediségét beleolvasztja a közös eredetbe. 

 

Szabó Oti beszélLitera, Spanyolnátha, Irodalmi Jelen, Várad, Szlovákiai Magyar Írók Társasága, Rovás - Rovart. Ennyien voltunk. Jó volt. Remélem. Néhány sorban arról, mi lehet még. Köszönve mindenki jelenlétét és a házigazdák kedvességét.

 

az aradi 13Õk, tizenhárman. Benne az emlékezetben, benne a végtelen idõben. Gyújts egy gyertyát, ha úgy gondolod! Õértük. Tizenhármukért. A képek beszélnek róluk!

 

Torna"Menj fel egyszer a tornai várba, mikor a nap nyugovóra tér, az ég palástja vonja föl a sátrad, a köveken búcsúzik a fény, akkor találsz végre önmagadra lábad alatt csobban a patak, a halakat látod a patakban a halakat és nem önmagad."

 

HalálsoronAz elmúlt hónapokban volt szerencsém behatóbban megismerkedni a halálbüntetés kérdésével foglalkozó temérdek szakirodalom egy töredékével, mert szakdolgozatom a halálbüntetés problematikájával foglalkozott.

 

BartókÚgy gondoltam, ha már egyszer belefogtam ebbe a szélmalomharcba a közéletiséggel kapcsolatos kérdéseket feszegetõ írásokkal, akkor legyen a lúd kövér. Egy tollvonásnyi írás, arról, milyen üzenetet kívánok a szülõföldre eljuttatni. ha lesz aki befogadja. Vitaindító jegyzethez a szegedi Dóm téren fotóztam néhány képet.

 

vaskapuJó hírt, idõtlent, újabban keveset lelni. Talán a várhosszúréti Gömöri Kézmûvesek Házának átadása egy ilyen idõtálló jó hír lehet. Kellenek helyek, ahol össze lehet hajolni. Ahol alkotni, dolgozni lehet, meg lehet utánpótlást nevelni.

 

1669Rembrandt van Rijn születésének 400. évfordulója elõtt tiszteleg a Szépmûvészeti Múzeum és a mûértõ közönség. A kiálltáson látható számos rajz és rézkarc a mûvész csodálatosan gazdag pályáját mutatja be. Erre mondják a pestiek, hogy "... nem semmi..."

 

A síremlék amikor megtaláltukHa már két éve megtaláltuk sírját, úgy illik, legalább évente egyszer, halálának napján, július 24-e tájékában látogassunk is el a 18. századi magyar költészet kiemelkedõ alakjának, Gyöngyösi Istvánnak Csetneken példásan felújított síremlékéhez.

 

kilátás a Tornai-medencére... a történelem forgatagában...
A frissen alakult Körtvélyes Polgári Társulás egyik céljául tûzte ki, hogy felkutatja a falu történelmét, s a faluból elszármazott neves egyének életútját.

 

Dénes grófA Budapesti Történeti Múzeumban nemrég megnyílt tárlat Andrássy Dénest mutatja be mindeddig kevésbé ismert oldaláról. Nem csak mûgyûjtõ és mûvészetpártoló volt, de õ maga is tehetséges mûvész.

 

a BúzavirágAz amatõr együttesek hosszútávú mûködésének feltétele elsõsorban a tagok lelkesedésén és a folyamatosság biztosításán múlik. A rozsnyói Búzavirág néptánc együttes sokszor búvópatak módjára arra várt, hogy újult erõvel valahol kitörhessen.

 

1 Csûrjük-csavarjuk az élet eseményeit, formáit szüntelenül. Azért, hogy mindig megfeleljen az ízlésünknek, pillanatnyi hangulatunknak, örömünknek? - Legalábbis ezt szeretnénk... Talán....

 

RozsnyóAz 1960-as évekig a magyar bányászattörténeti kutatás a 19. századi eredményekre támaszkodott, hiszen az iparág múltjára  vonatkozó levéltári és régészeti anyag 1920 után az országhatárokon túlra került, illetve a bécsi levéltárakban õrzött dokumentumok tanulmányozása nehézségekbe ütközött.

 

Andrássy EmánuelA gyakran vasgrófként emlegetett Andrássy Manót, Andrássy Károly fiát, a család betléri ágának tagját Jókai Mór egy valódi magyar nagyúrként, szabadelvû, eszes emberként jellemezte, aki vagyonát saját eszével, tehetségével és szorgalmával megkétszerezte.

 

a tihanyi monostor"... Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstõl elrettenti. Mert az egy nyelvû és egy szokású ország gyenge és esendõ..." (István király intelmei)

 

a Kanyapta-menteA nyelvbe kövült üzenetek olykor tovább élnek, mint egyes természeti képzõdmények. Persze az is elõfordul, hogy bármennyire is találó és indokolt volt annakidején a névadás, a késõbbi utódoknak többnyire már fogalmuk sincs arról, hogy mit is takar egy-egy elnevezés.

 

Andrássy Dénes grófTöbb mint két emberöltõ távlatából Rozsnyón még mindig elevenen él Andrássy Dénes alakja. Nem is csoda, hiszen a városban és a környéken számtalan középület jelzi jótékonykodása nyomait.

 

Funczik Norbert fotóiVannak idõk, amikor a történéseket valami érdekes aura, glória övezi. Félreértés ne essék, nem csak a történelmet mozgató, az egész társadalomra kiható döntésekrõl, helyzetekrõl van szó, hanem éppen ellenkezõleg.

 

tarsolylemez"Õs Napkelet olyannak álmodta, amilyen én vagyok: hõsnek, borusnak, büszke szertelennek, kegyetlennek, de ki elvérzik egy gondolaton. Õs Napkelet ilyennek álmodta:

 

Király Józsi bácsiKirály Józsi bácsi a szomszédom. Nem tudtam róla, hogy megjárta a poklot. Amikor az EU-csatlakozást ünnepelte a falu, megjelent fehér ingben, fekete lajbiban, mellén háborús kitüntetéseivel. Magyar zászlót is lengetett a szlovák és az EU-s mellett a májusi szél. "Hát, nem gondoltam volna, hogy ezt megérem" - mondta könnyes szemmel...

 

Segítség az eligazodásnál, ha történelmünk fontosabb állomásait keresi valaki. Múltunk elvészni látszik az indulatok hóviharában, õseink nyomát hóval lepi be a tél. Kõrakások és mérföldkövek talán, óvatos körültekintéssel válogatva össze, hogy aki akar, visszataláljon.

 

Ági felvételeiAz irigység telepedett rá a világra. A középszerûség hatalomátvétele után módosult az értékekhez való hozzáállás is. Töröltetett minden, ami magas volt; amit nem értettek, ami a magasztosat, a felemelõt, a nagyszerût szolgálta.

 

Vitruvius-tanulmányLeonardo megmérte az ember csontszerkezetének pontos arányait. Õ volt az elsõ, aki kimutatta, hogy az emberi test a szó szoros értelmében építõkövekbõl áll, amelyek arányszáma mindig a phi-vel egyenlõ. Mi valójában valamennyien két lábon járó emlékmûvei vagyunk az aranymetszésnek.

 

Zarándoklás a cédrusokhozVannak költõk, akiknél a vallás, a hit lényeges szerepet játszik. Ady Endrének a maga „Hiszek hitetlenül Istenben” deklarálása igen nehezen lenne interpretálható otthonról hozott, zsoltáros református vallása figyelmen kívül hagyásával.

 

stonehengeMircea Eliade könyve a szent és a profán fogalmáról, értékeirõl és világról alkotott elképzeléseirõl fontos állomása életemnek. Olvasása közben "déja vu" érzésem volt számtalanszor, mintha titkok tárultak volna fel elõttem létezésem egy korábbi szakaszából.

 

korsókA fazekasság történetének feltérképezéséhez elengedhetetlenül szükséges a néprajz, a szociológia és a régészeti kutatások eredményeinek felhasználása.

 

Szentháromság-ikon...István, nikodémiai metropolita féltékeny volt a szent hírnevére, egy alkalommal ezt a  kérdést tette fel Simeonnak: „hogyan különbözteted meg a Fiút az Atyától, gondolatban vagy ténylegesen?”

 

az óriás és a szegény ember legkisebb fiaSokszor és sokat beszélünk a hanyatlásról, családok széthullásának okait keressük, értetlenül állunk az erkölcs átértékelése és átértelmezése fölött, az etikával kapcsolatban pedig már teljesen tanácstalanok vagyunk...

 

Rafaello: Az emberiség a tudományok elõrehaladásától remélte, hogy választ kaphat kérdéseire. Hogy az egész világ nagy problémáinak megoldása lesz. Istent megölte és eltemette, végül új vallásosságként új hit formájában fokozatosan a tudomány lett Úrrá  rajta.

 

OTTO: EmlékÉrteni akarunk. "Az élet azt jelenti számunkra, hogy állandó fénnyé és lánggá alakítsuk át azt, amik vagyunk, vagy amivel találkozunk" (Nietzsche), olyanok vagyunk, mint Mitya a Karamazov testvérekben: "akik nem milliókat akarnak, hanem választ a kérdéseikre..."

 

Tony Kuyper fotójaÍtéleteink egyik alapkategóriája a Szép fogalma. Keressük, kutatjuk, hegyeket, völgyeket, tengereket bejárunk, lemegyünk a föld gyomrába is, tûzhányókon kelünk át, leszállunk akár az alvilágba is..., de nem találjuk.

 

arisztotelesz"...Az ember a beszéd által fejlesztette ki a társadalmat, a társadalom által az értelmet, az értelem által a rendet, s a rend által a civilizációt..."

 

civilizációFogalmak, amelyek annyira evidensnek tûnnek, hogy nem is foglalkoztat minket a jelentésük. Talán éppen ezért értelmezi õket mindenki másképp, talán éppen ezért nem értjük, ami velünk és körülöttünk történik. Érdemes pedig odafigyelni, fõleg ha összefüggéseiben vizsgálunk egy-egy eseményt. 

 

modern kubizmusGyakorta emlegetett és elcsépelt fogalom, amely már a XIX. században, de fõleg a XX. század elején különös jelentõséggel bírt. Saját jelenét nevezte el errõl a ködös meghatározásról az ember, tehát elért eredményei is már csaknem száz évesek. Ritkán topogott ennyi ideig egy helyben a világ.  

 

az anyag játéka

"...És bármikor is örvendezik az ember, mindig ugyanazt az örömöt éli át: mûvészként örvend önmagának, élvezi a hatalmát, hatalomként élvezi a hazugságot..."

 

Edvard Munch festménye NietzschérõlAz egész Kopernikusszal kezdõdött, aki kivette az embert a kozmosz közepébõl; Darwin rájött, hogy nem vagyunk az élõvilág különleges jogú lényei. Nietzsche felfedezte a dolgok szörnyû és rejtélyes karakterét. Végül Freud...

 

várakozás"Az ember élete egymástól teljesen független, transzcendens pillanatok sorozata. A pillanat nem az idõhöz tartozik, hanem az öröklét atomja. Az öröklét elsõ visszatükrözõdése az idõben, az öröklét elsõ kísérlete az idõ megállítására..."    (Kierkegaard)

 

madarakAz ellentéte annak, ami hamisnak bizonyult, nem szükségképpen igaz, és a normatív premisszák ésszerûsége és a mindenkori elméleti alapvetések között döntõ különbség áll fenn.

 

a bizottságA 4. században a római püspököt, így a pápát is a papság és a nép választotta. A keresztényüldözések befejeztével a császár tudatára ébredt a pápai hivatal fontosságának.
I. Miklós 1059-ben a pápaválasztás új reformját vezette be, melyet 1179-ben III. Sándor pápa pontosított.

 

a hír bejelentéseA Szent Péter téren tízezrek köszöntötték tapssal a hírt, bár az elején még nem tudták, hogy ki lett a római katolikus egyház új feje. Az új pápa azzal lett egyházfõ, hogy kijelentette: "Accepto", vagyis elfogadja a tisztet.

 

Pelsõcön, 1925-benPelsõcön még ma is áll, sõt több mint száz éve megszakítás nélkül mûködik az az intézet, amelyet Blum Sámuel és fia, Rezsõ alapítottak 1898-ban elmebetegek és epilepsziások részére. Az intézet még ma is Blum Sámuel nevét viseli. 

 

A sír KörtvélyesenA Szoroskõn átvezetõ út, amely a Sajó völgyét a Torna-patak völgyével köti össze, fogalommá vált nem csak az autósok számára, de minden bizonnyal már építésének idején is. Nagy vállalkozás volt ez a maga idejében, amelyet Raisz Christian, vagy ismertebb nevén Reisz Keresztély tervezett.

 

a templomKörtvélyes határában, a falutól északkeleti irányba, a Felsõ-hegy oldalán, egy titokzatos templom rejtõzik az erdõ és az elpusztult gyümölcsöskertek, bozótok sûrûjében, pici ékszerdobozként a Meszes-patak meredek lejtõjének egyik teraszán.

 

Auschwitz...alkalom  lehetett volna  ez egyfajta politikai önreflexióra is – mely arra  figyelmeztet, hogy nem szabad megengedni, hogy a politikusok olyannyira  visszaéljenek lehetõségeikkel, hogy az ember tehetetlennek érezze magát a hatalommal szemben.

 

Efraim Kishon

Január 29-én a svájci Appenzelle-ben 80 éves korában elhunyt Ephraim Kishon, magyar származású izraeli író, humorista és forgatókönyvíró. Ariel Saron, izraeli kormányfõ és Mose Kacav elnök szerint Kishon a mai izraeli kultúra legjelentõsebb egyéniségei közé tartozott.

 

mosoly....megfelelõ szakmai segítség hiányában a szülõk gyakran elzárkóznak a külvilágtól, s az emberek többségének is problémát jelent a testi és szellemi fogyatékos gyermekekhez való pozitív viszonyulás. 

 

JA2005 - József Attila éve
"...Az ember azért ír verset, mert a szó szoros értelmében sürgõs szüksége van reá. Fölidézi a tárgyak lelkét, vagy az együgyü népekrõl szóló tudomány polynéziai mûszavával élvén tondi-ját s ez sikerül is annak, akinek mana-ja, vagyis varázsereje van. A költõ tehát a tudomány álláspontja szerint is vajákos, táltos, bûbájos..." /József Attila: Az Istenek halnak, az Ember él - tanulmány/

József Attila versíró-pályázat Rozsnyón!!!

 

"A mûvész legyen széleslátókörû, a mûvészetek iránt érdeklõdõk ugyancsak".