| Szászi Zoltán költõ és publicista eképpen búcsúztatta temetése napján: "Add, hogy távozzék tõlem ez a keserû pohár!
Mindazonáltal legyen meg a Te akaratod. Hogyan értsem meg a megérthetetlent, én, aki kicsi vagyok? Hogyan beszéljek elmúlásról akkor, mikor delelõn a Nap, mikor érett sugárait ontja szanaszét s nyomán élet, erõ, megmaradás terem?
Itt állok, másként nem tehetek, hitet teszek az ember mellett, hitet teszek az alkotó szellem mellett. Nem így képzeltem el a legközelebbi találkozást. Nem így. Sokszor, sok helyen hozott minket össze a sors. Veled, a gömöri Atlasszal, aki vállain hordta ennek a vidéknek minden bánatát, szépségét. Óvtad, védted, mentetted a menthetõt. Kúriák, kastélyok, templomok hûvös falai között mérted a múltat, azzal az emberi mértékkel, ami a jövõ számára példa lehet. Nem így képzeltük a rendet de az idõ ebbe is beleszólt. Nem változtathatunk már semmin együtt. Nem maradt más, csak a hátramaradt üzenet, a kiállás tisztaságának emléke, meg az emberség, amit Tõled tanulni lehetett. Ez éppen elég.
Indulj hát! Itt vagyunk, tieid, híveid, szeretteid, kedves néped morzsányi gyülekezete, itt állunk a földi pályád végén. A test múlandósága tudott, a lélek halhatatlanságát vélni tudjuk.
Indulj hát, el, azon a csillagpályán, amelyet most kiszabtak Neked. Ha a földi létnek vége szakadt, mit tehetünk? Próbáljuk meg, emelkedjünk felül fájdalmon, szomorúságon. Emlékezzünk azokra a percekre, amelyek megtartó erõt tudnak adni. Amit most látunk, az már nem is Te vagy. Hiszen Te vitatkoznál, érvelnél, mondanád a magadét. Már nem teheted. El kell fogadnunk. Más erõk, más hatalom szólított szolgálatába, Téged, aki mindig szolgáltál.
Menj, indulj! Elbocsájtunk, de nem feledünk. Legyen tiéd a más látásmód, figyeld lenti mozgásunkat, ha teheted, segíts, ha mással nem is, egy súgással, egy eszünkbe jutó pillanattal, amikor még együtt voltunk. Menj, utadra! Engedünk. Nem fogadkozunk, nem ígérünk, csak megpróbálunk hûek maradni. Atlasz eldõlt! Bennünk egy világ romokban. Eldõlt Gömör Atlasza s terheit most töredékekbõl kell újra összerakni, újra vállunkra venni és számítani azzal, lélekben ott állsz melletünk, enyhíted terhünket. Indulj, menj! Majd találkozunk!" *pozsonyi kiállításáról |
