játéktér

A Valahol Európában címû film a kassai születésû filmrendezõ, Radványi Géza nevét világhírûvé tette. Brüsszelben nemrég kiválasztották Európa minden idõk legjobb 12 filmjét, s ez az alkotás ezek között is szerepel. A film ösztönzõen hatott Dés László zeneszerzõre, aki Böhm György, Korcsmáros György és Horváth Péter szövegkönyve alapján elkészítette a darab musical-változatát. Ezt mutatják be holnap este a Kassai Thália Színházban.

„Több Csehovok vannak égen s földön, Horatio.“ Mindig irigyeltem ezt a mondatot Koltai Tamástól. Illetve nem is a mondatot magát, meg nem is a gondolatot, amit parafrazált – hisz azt már õ is úgy irigyelte el mástól –, hanem az élményt, azt a tapasztalást, ami a fenti mondatot vele leíratta.

Közügyek és színházi ügyek iránt fogékony ember bizonyára értesült már róla, hogy az idén negyven éves fennállását ünneplõ Kassai Thália Színházat az ellehetetlenülés fenyegeti.

A velencei mester mûvét a Thália Színház fennállásának 40. évfordulója alkalmából tûzte mûsorára. A bemutatón a Rovart kamerája is jelen volt.

Eiesemann-Zágon-Somogyi: Fekete Péter, öcsém! - Hát ki ne dúdolná azonnal a slágert? Történetünk errõl, a balszerencse által üldözött kisemberrõl szól, "kinek a jobb keze bal, jót sose hall, él, mint vízben a hal..."

Az öltözõ készen áll, a kosztümök rendben lógnak a fogasokon, a virágcsokrok a vödrökben, minden és mindenki a mûvésznõt várja. Párizsban, 1969-ben. De a mûvésznõ a hátsó bejáraton lép be, és nem kér az ovációból. Retteg tõle. Nem hisz benne. És hiába sztár – hisz õ maga Marlene Dietrich, az ünnepelt díva – szíve tele van félelmekkel, tablettákkal és alkohollal is csak nehezen oldható rettegéssel.

A Messiások témája egy olyan kérdés, amely a romantika óta megkerülhetetlen a mûvészetben. Hogy megváltható-e a világ, arra sokan, sokféleképpen keresték már a választ, a megváltás lehetõsége és ennek megjelenítése kétezer éve a mûvészet egyik legfontosabb kihívása. A XX. század azonban új megvilágításba helyezte a témát, s ezt a debreceni kiállítás is tükrözi.

Azok a szeptember elsejék. Azok a régiek. Hol vannak már? Van egy kis nosztalgia. Különösen azokban, akik már régóta nem iskolapadot koptatnak. Õszies a hangulat. Ma éppen borult, holnap még egy kis nyár. Aztán szeptember kopog. Kérlelhetetlenül. Halló! Csengettek...

Cseh Tamásnak ajánlottam egy verset egyszer, akinek szerettem volna megmutatni, arról álmodva, hogy megtetszik neki és talán elénekeli. Kimaradt a lehetõség. Megint egy kimaradt lehetõség. Találkoztunk. Néhányszor. A rendszerváltás után. Velünk volt.

Az idei Thália-évadban sokan jöttek újak a Kassai Thália Színházhoz. Volt, akit már októberben láthattunk, volt, akit csak a szezon másik felében. Márkus Judit az utóbbi „hullámba” tartozik, de nem ezért vésõdött könnyen a közönség tudatába.

Idõtlen idõk óta próbálom megfogalmazni, hogy színház az mi, micsoda? De életemben elõször szégyelltem el magam amiatt, épp Czajlik József Orál morál c. rendezése után, hogy színházról én egyáltalán beszélni, nyilatkozni, sõt, kinyilatkoztatni is merek ugyanakkor, amikor Czajlik is csak kérdez: „Mi a Színház? Mi a Valóság? Kívül vagyunk vagy belül? Alul vagy felül? Ez itt a kérdés.“

Történetesen éppen vasárnap délutánra esett a Szomorú vasárnap általam megtekintett elõadása. Ez a vasárnap azonban mégsem volt teljesen szomorú, mert felemelõ színházi élménnyel lehettem gazdagabb.

Színházat értõ írástudókat kerestünk, és hála az égnek, találtunk is magunknak Komáromban egy Siposs Ildikót, akinek Czajlik József Antigoné rendezésérõl szóló írását szíves figyelmetekbe, Sipi személyét pedig jó szívetekbe ajánlom.

Életem párja nevetgél a Háború és béke fölött. Világos: vidám és könnyû olvasmány (alig öt kiló), perszehogy nevetgél fölötte... Aztán beavatott. Azt mondja, azt írja Tolsztoj: „Mlle Georges szigorúan, zordonan végigpillantott a közönségen, és elkezdett szavalni egy francia verset...

Nem a pergõdob peremén játszott ritmusra utal a cím, hanem arra, hogy mindentõl távol, de az ukrán határhoz közel is játszanak jazzt, nem is akármilyet. Kassától jócskán keletre, valahol a szélesnyomtávú vasút mentén, alig pár kilométerre a félbevágott szelmenci székelykaputól fekszik Nagykapos.

Tisztelt Nagyérdemû! Miután elolvasták az alábbiakat, fogadni mernék, hogy megnézik ezt az elõadást! És helyesen döntenek... A színészek s a rendezõ ugyanis idõt, pénzt, fáradtságot nem kímélve, létrehozott Önöknek egy szenzációs elõadást!

„Mindig vágytam a szépségre, befele dolgoztam. Ott, ahol senki nem lát, szép vagyok.“ (Szécsi Magda Dzsendzsi)

„Engem Petõfi tanított meg arra, hogy nincs világosság, Petõfi, a világosság Petõfije ... Milyen szent, bolond rébusz lehet a szürke ember, ha még Petõfit is, a mindig átlátszásra a Nap elé álló, ragyogó Petõfit sem tudjuk megmagyarázni.“ (Ady Endre)

Õ az, aki mindig nevet, mindig hülyéskedik. Ilyennek ismerik. Aztán leülünk beszélgetni, és egy meglepõen komoly, fiatal nõ képe rajzolódik ki a szavakból. Egy olyan színházõrült képe, aki pontosan tudja, hol a határ a valóság és színpad, az egészség és õrület között.

„Minden színmû az emberi szíven végzett kísérlet.“  (Sébastien-Roch Nicolas Chamfort)

- Tényleg? Mindegyik?

A magyar kultúra napján portréfilmet sugárzott a királyi televízió Weöres Sándorról, halálának huszadik évfordulója alkalmából. Igaz, a késõ esti órákban, hogy az meg ne árthasson valami gyanútlan tévézõnek...

A színház csodálatos világába kalauzol Kozsár Zsuzsa interjúja Madarász Máté színésszel, akinek tehetségét a kassai Thália Színház deszkáin már láthatta a nagyközönség. Ízes, sok finomsággal megírt interjút kínálunk a színház iránt érdeklõdõknek.

Mintha évrõl évre nehezebb volna minden.
Pedig a dolgok – mint a vendégvárás, sütés-fõzés, karácsonyfa- és ajándékbeszerzés stb. – többé-kevésbé flottul mennek már, hisz ezeket illetõleg jelentõs rutinra tehettünk szert az évek során, csak hát... Csak hát:

„Amikor az ember kijön a színházból, az az érzése kell hogy legyen, hogy valamilyen furcsa álomból ébredt, amelyben még a leghétköznapibb dolgoknak is különös, kifürkészhetetlen varázsuk volt, ami álmainkra jellemzõ és semmihez sem hasonlítható.“ (St. I. Witkiewicz)

Azt írta nemrég a mi „Pixelünk“ – egy megjegyzésre válaszolva –, hogy „az igazat megvallva, a Tháliában se történnek nagy események“, meg hogy számára az utolsó jó darab a Tóték volt, „leszámítva azt a felesleges aktuálpolitikai hercehurcát“, ami a bemutatót kísérte...

1956-ról minden éven megemlékezünk itt, a Rovarton. Kötelességünknek érezzük. Általában a tényekre hagyatkozunk, vagy egy-két elemzés formájában boncolgatjuk az eseményeket. Idén Lovas Enikõt kértük meg, írna-e néhány mondatot.

Október 6-a. Arad.
Eszembe jutott egyik kedvenc költõm, Faludy György Október 6 címû szépséges verse. Gondoltam, elküldöm Szászinak, ha akarja, tegye fel a Rovartra. És elkezdtem mondani magamban a sorokat, tisztán hedonista alapon, élvezetbõl:

Ismerjük-e õket? Á, dehogy. Vagy mégis? Talán mégse? Kik az írók? Mit csinálnak? Az milyen emberfajta? Ártalmas vagy hasznos netán? Kellenek-e? Vannak! Írnak. Úr ír! Olvasó - olvass! Ha teheted. Könyvajánló, itt!!!

A világgal szembeni "nyitottság" a vallásos embert képessé teszi arra, hogy amikor a világot ismeri meg, saját magát ismerje meg - s ez az ismeret, mert vallási jellegû, s mert a létre vonatkozik, drága a számára.

Exzluzív telefonos interjút adott nekünk Török Attila, a Kassai projekt team vizuális kommunikáció vezetõje.

A Réflecteur Polgári Társulás szervezésében augusztus 27-30-ig az egykori somorjai Lóversenypályán kerül sor az elsõ One fesztiválra. A lokális fesztiválok felhozatalát ismerve, a somorjai rendezvény egészen elképesztõ kínálattal állt elõ...

Egyszer volt, soká nem tartott. Olyan érdekes érzést adott, érzést arról, hogy létezni lehet. Volt egyszer egy monarchia. S van a ma, amikor nem tuják sokan a helyüket. Ennek a két kérdésnek lehetséges válaszait Nagy Aranka keresi. Álarc. A cikk címe. Itt s alább olvasható!

Meghatározható-e régészeti leletek alapján, milyen nyelven beszélt az a nép, melynek tárgyait megõrizte a föld, s amelyeket mostanság talának meg amatõrök vagy régészek? Nagy Aranka, történészhallgató tanulmányát ajánlom.

Nem kell egyetérteni. Lehet kulturáltan vitatkozni. Érdemes is. Kell beszélni Trianonról. Nyíltan és õszintén. Kell ütköztetni a véleményeket. Meg kell birkózni végre ezzel a nemzeti traumával. Hogy végre megszûnjön és másképpen is tudjunk élni, ne csak árnyékában.

Jó zenét hallgatni, jó ételt, enni, nemes italt inni, munka után jót pihenni jó koncerten. Erre invitál Pozsonyba Juhász Katalin. Egy sokat bántott és ma is sokszor félreértett, félremagyarázott nép zenéjét ajánljuk.

Idén 100 éves a Nyugat. Ott voltunk. Révkomáromban. Még sokan mások is. Lezárt területen. Mintha érzés. Mintha történne valami. Mintha történt volna 100 éve valami. De mi lesz újabb 100 év múlva. Néhány érzés, kérdés és válaszkeresés alább. Benyomás...

Keserû füvek, zsenge, csontját nem tört bárány húsával, bor hozzá, kovásztalan kenyér, tavaszi napforduló, Krisztus feltámadása. Elõtte a kálvária, hol átvette minden bûnünket. Enyémet is, tiédet is... Ha hiszed... Hidd el...Nagy pénteken...

Ajánlom a tisztelt nagyérdemû kedves figyelmébe. A Tõri Gyütõsök, akarom írni, a Gyõri Ütõsök nem sütõtökön hanem ütõsökön szóló koncertjére invitál (vagy invit ül?) Juhász Katalin, a Pozsonyi Magyar Kultúrális Intézet unta másra izé munkatársa. Március 14-re. Csakazértis! Tessék menni!

"– Mi a neved?
– Masni.
– Masni? Az meg milyen név?
– Bece."

(Egressy Zoltán: Portugál)

Hetek óta semmi más, csak keser hírek, benyomások arról, mi lesz az iskolákkal, meg nincs gyerek, stb. A kérdés részemrõl onnan érdekes, van-e irodalmi nevelés, vagy egyáltalán nevelés, ebben a mozakiosra sikeredett közösségben, ami már tán nem is az...

Az van kérem szépen, hogy ha én kereskedõ lennék, akkor szintén kitalálnék mindenféle ünnepet. Az izé napja, meg az ecet napja, meg a hogyishívják napja, meg amittudomén minek a napja elférne a naptárban, csak hadd vigyék a bóvlit.

Két februári eseményre szeretné felhívni a figyelmet Juhász Katalin, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet munkatársa: egy kiállításra, amelyen Sárközy Erzsébet képeit tekinthetjük meg, és egy ünnepi hangversenyre, amelyet Pozsony szülötte, Dohányi Ernõ emlékére rendeznek...

Kezdetben vala az Iródia. Aztán teremtetett az alternatív, akkoriban el nem ismert mûvészetnek egy formációja, 20 évvel ezelõtt a Studió erté. Az a minimum, hogy nagyon érdekes! Azonkívül még érdekesebb. Ízelítõ itt alább, fotókkal, bevezetõvel, tanulmánnyal...No nem rövid, de érdemes elolvasni!

"Agócs Gergely Kilencz ballada címû CD-jét hallgatva az embernek olyan érzése támad, hajdani néprajzi gyûjtésekbõl származó eredeti hangfelvételek kerültek a birtokába. Misztikus utazás idõben és térben a zúgó havasoktól a széljárta rónaságokig." - e szavakkal kezdi méltatását Hizsnyai Zoltán Agócs Gergely hanghordozójáról. Folytatás alább:

Z. Németh István Csicsón él, tanít de fõleg poéta. Nemrégiben megjelent Anticitrom címû könyvét egy másik jeles, Hizsnyai Zoltán méltatja, természtesen nem unalmas, hanem a maga huncut és kedves módján. Az írást is meg a méltatott kötetet is ajánlom szert tetetve.

Mit olvasnak az angolok... A világot könyvekkel és kiadványokkal, szûrt és szûretlen gondolatokkal a legnagyobb szóbõségben elárasztó királyság lakói hogyan olvasnak és mit olvasnak? És fõleg miért? Hogy a tudomány új felfedezéseihez és a vállalkozói világ szineváltozásához miként viszonyulnak...

Zenei ízlésem minden nap elkeseredett harcot vív a kereskedelmi adókból támadó, három-négy hangból és egy-két ritmusképletbõl összegyúrt szörnyszülöttekkel. Óriási a túlerõ. Oly sokszor forog körbe a „lemez”, hogy az agyam megadja magát és riadtan döbbenek rá, hogy dúdolom a bugyuta melódiát.

Van egy olyan érzésem, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy létezik fénymûvészet. Hogy festeni lehet a fellegekre, ködre, gõzre..., az éjszaka sötét leplére. Akár háromdimenziós hologramok is készíthetõk, absztrakt, dinamikus örvények, de vágtató lovak is, szarvasok, magasan repülõ kerecsensólymok...

Debrõdön templomot szenteltek. A Szent László forrásnál, kint az erdõben, egy gyönyörû tisztáson. Növény-templomnak nevezte az építész, Tamás Gábor, az impozáns vörösfenyõ kompozíciót, amelyet majd idõvel beborít és befut a környéken honos növényzet.

Esztergomban járva láttunk egy szobrot. Melocco Miklós alkotását. Magamban elneveztem a "láthatatlan szobornak". Indoklás alább. Abban szinte biztos vagyok, más vélemény is lesz ezel a szoborral kapcsolatban. Leszögezem: mélységesen tisztelem Melocco Miklóst. Ezt úgy elõrebocsájtom.

Amikor hazaértem Kõszegrõl, látásjavulást észleltem. Hejcén is jártam ezért még jobban át tudom érezni a gnómista famívesség elborzasztó hatását. Ezért kell tanulni. Már szobrászatot. Nehogymá a magukat vállbadöfõ kertitörpöket tartsuk szobornak...

Hát, ez az elmélkedés lehet, hogy kényesen érint egyeseket és ketteseket, lehet, hogy haragudni fognak rám, de most az elején tisztázni szeretném: sem az örömük, sem a bánatuk, sem a haragjuk nem érdekel. Szólni kell!

Nagyszerû kiállításon voltam nemrég Miskolcon. A Benczúr-kiállítás a Miskolci Galéria (Rákóczi Ház) emeleti kiállítótermében kapott helyet. A festõfejedelem és néhány kortársának alkotásaira rengetegen voltak kíváncsiak.

Oda, egészen keletre ritkán jut el valami. Idén már sikerült egy jó színházi fesztivált összehozni Királyhelmecen. Errõl a fesztiválról néhány benyomás Lovasné Leczo Enikõ tollából.

Teljesen véletlenlenül kerültem ehhez a levélhez. Kasszandra történetével akartam foglalkozni filozófia órán, hézagos ismereteimet szerettem volna kiegészíteni, amikor felfigyeltem Google által rendelkezésemre bocsátott információk között erre.

Nehéz megfelelõ jelzõt találni arra, amely hûen jellemezné a méhészet számára a májust. Az idény tulajdonképpen márciusban kezdõdik, a tavaszi tisztítkozó kirepüléssel, amely ebben az évben ugyancsak váratott magára. 

"...Élt vala e tájon tizenkét kõmûves. Az tizenharmadik Kelemen kõmûves. Magos Déva várát, hogy felépítenék, fél véka ezüstért, fél véka aranyért. Amit reggel raktak, az délre leomlott, amit délben raktak, estére leomlott..."

Húsvét. Feltámadás. Hit kérdései, meggyõzõdés megingásai. A feltámadás szomorúsága, ahogy Ady mondja. Mustármagnyi mérték. Alább a végigjárható Via Dolorosa - A fájdalom útja. Szabó Ottó képei.

Lenyûgözõ a röpnyílás elõtt szorgoskodó méhek látványa. Minden méhész kedvenc idõtöltése és pihenése a tavasszal rohamosan fejlõdõ méhcsaládok  megfigyelése. Teszik a dolgukat a méhek és a méhészek is.

Az 1848. március 15-én kirobbant forradalmi eseményekre emlékezünk, amikor is a magyarság újra rálelt nemzeti missziós tudatára, amelyet a török kiûzése után teljesen elvesztett. Tudniillik, hogy a magyar a szabadság nemzete!

Kokasban egy ízig-vérig természetközeli embert véltem megismerni, aki folyamatos lenyûgözöttségben él. Szerelmes a napba, levélbe, sárba,  hangyába és pocsolyába.

Kedves kisváros számomra Szepsi. Tavaly egy szoborral "gazdagodott", Egressy Béni portréjával. Íme, alább egy nagyon személyes, szemlélõdõ és esetleg kritikus hangnemet is megütõ értékelés errõl a köztéri faragványról.

János evangélista, Jelenések könyve. Hogyan is nézhetnek ki az angyalok? Mit rajzol ki a fal repedése? Mi rejlik a padló burkolóanyagának vonalaiban. Pathmos? Is! Annyi minden más még. Szabó Ottó Nagyváradon nyílt kiállításáról hangulatkép és megnyitó.

Mostanság látható a kassai Márai Caféban Jozef Penia¹ko kiállítása, Aktográfia címmel. Az érdekes és izgalmas kiállítás a nõi test szépségét tárja elénk egy kiváló tájfotós szemével. A nõi test tájait és a nõi testet a tájban...  

Az örökkévaló téma, a NÕ! A teremtmény, aki a félbõl egészet képes formálni, a befogadó, amely anyaöl, a végtelen nyugvó és szülõhelye, elbujni teret adó, szerelemmel védõ isteni ék. A NÕ minden korok legtöbbet szenvedõ alanya.

Kassa, november 29., 19.40, a volt Slovan mozi. A közönség a helyét keresgéli a székek között és hunyorogva sandít a színpad felé.
"A világot, nem vitás, ellepték a bolondok, megáll az ész. A züllöttség általános!"

A kíváncsiság biztosan nem hiányzott Jiøí Hanzelkából és Miroslav Zikmundból sem. Majd` száz vidéket utazott be a két jóbarát: már ifjúkoruktól mindkettõjüket a kalandvágy hajtotta. Útjaik során készült fotókból nyílt tárlat a Mûszaki Múzeumban, Kassán.

„Ötvenhatos lázban” ég az ország, sõt határokon túl is a Szabadság, Szerelem címû filmnek és a jó PR-nak köszönhetõen. A filmcímbõl ugyan teljes mértékben felvállalt kereskedelmi érdekekre lehet jövetkeztetni, jóllehet, a helyzet ennél azért jóval összetettebb – szerencsére.

Piszok jó kiállítások vannak a Pozsonyi Városi Galériában (www.gmb.sk), mégpedig a Pállfy-palotában. A huszadik századi képzõmûvészet kedvelõinek ajánlani tudom, az esetleges felvélvételizõknek kötelezõvé tenném.

Az üveget, amely elsõsorban a fénnyel való játékáról volt ismert, újabb fenoménekkel hozta kapcsolatba: a vízzel, levegõvel és a tájjal.

Kárt szenvedett az épület, mert értékeitõl volt kénytelen megválni, amelyeket nem voltak képesek tökéletesen helyettesíteni és kárt szenved a látogató, mert becsapják. Az amit lát, nem hiteles.

Az ilyenfajta esztétikai és funkcionális igényesség meghatározza a tárlatok színvonalát is. Megjelent itt Karel Appel retrospektív kiállítása, Vincent Hlo¾ník gyûjteménye, az épületet körülölelõ parkban pedig a kortárs szlovák szobrászok alkotásai csatáznak a széllel.

Pozsony belvárosában, a Ferenc téren (Franti¹kánske námestie), egy pincehelységben játszik a GunaGU színház, egy alternatív típusú professzionális társulat, amely 1985 óta mûködik.

Figyelmeztetés: a következõ történet émejítõen szirupos. A kényesebb gyomrúak inkább csak a képeket nézzék meg.  Roskadoznak a polcok az ilyen jellegû leányregények alatt.  Hollywood visszadobná a sztorit elcsépeltsége miatt...

Érdekes, hogy az emberek milyen kerítéseket, falakat képesek emelni! S
nem csak kívülrõl, a házuk, kertjük körül, hanem önmaguk körül is!
Képesek másoknak is meghatározni mettõl meddig mehet! És miért?

Úgy vélem, az utóbbi ötven évben megindult egy mûvészeti program Krisztus ábrázolásával kapcsolatban. Jézus lényének kettõs (isteni-emberi) egységébõl csak az emberi, tehát a hozzánk hasonló, rokon részének felerõsítése és vizsgálata a tárgya a fent említett jelenségnek...

A népmese a hagyomány és egyben az elbeszélés mûvészete. Visszavezet, utaztat az idõben. Régen az emberek csak arról értesültek, amit szóban adtak tudtukra. Nem volt más eszközük a hírszerzésre. A szórakozásnak, a kikapcsolódásnak is az egyik formája a mesélés volt. Felnõttek meséltek felnõtteknek.

"Legyõzni a természetet vagy "belehelyezkedni" úgy, hogy átjárjon; a lényegre összpontosítva megragadni dialektikáját; geometrikusan elrendezni, vagy a kertet megmûvelve létrehozni a tökéletes természetet..."

"Minden egész eltörött, minden láng csak részekben lobban, minden szerelem darabokban, minden egész eltörött." Jól ráéreztek mindketten, Ady is és Picasso is a XX. század kezdetén az elkövetkezendõ rombolásra. Íme, Madridból egy élménybeszámoló...

"A Felvidék egy elszakadt leányáról", Papp-Váry Elemérné, született Sziklay Szerénáról, egy régi abaúji nemesi család sarjáról szól ez a néhány sor. Apja gömöri fõispán volt, férje pedig honvéd ezredes. Õ maga költõ, a Magyar Hiszekegy szerzõje.

A színpadon kiterített fekete-fehér kockák: sakktábla. Rajta egy szál leszakított fejû rózsa, egy kard, egy trón, kottatartó, metronóm, miegyéb. A fények kihunynak.

240 kiló tiszta bronz egy kassai kis tisztás közepén, márvánnyal szegélyezve, bronz betûkkel egy név: Márai Sándor. Örök mementó vagy jelkép?

Végül apám rábeszélt, hogy írjak meg egy pszichometriai tesztet, az majd kimutatja, hogy mire lennék a legalkalmasabb. Meg is jött az eredmény: fogorvos vagy orvosi fotós. Hát így a fogorvosi pályát választottam. Fel is vettek a Kings College-ba.
- A Denmark Hillnél?

Végre eljött a nagy pillanat, hogy egyre növekvõ fényképtáram egy-két darabját "kiteregessem" a világhálón. Remélem, elnyerem velük tetszéseteket, ha nem, az sem gond! Akad még, de azokról majd legközelebb...

Menjenek el egy modern képkiállításra, és nézzék meg, hogy lelkesednek a megilletõdött hülyék, lábujjhegyen járnak, óvatosan, negyedórákat álldogálnak valamilyen színes folt elõtt. És senki sem nevet.

Velence cölöpökre és 120 apró szigetre épült. 177 csatorna hálózza be, a szigeteket és csatornákat mintegy 400 híd köti össze. Különös szépségû, forgalmas turistaközpont. A várost Bizánchoz kötõ szálak magyarázzák az 1063 után éptett San Marco stílusát.

175 éve, a felvidéki Csetneken született Madarász Viktor a magyar képzõmûvészet kiemelkedõ alakja. A "Hunyadi László siratása " elõtt elmerengve nekem minduntalan beugrik egy kisfiú képe, aki a Szent László-freskókat bámulja a csetneki templomban szent áhitattal.

Az Atelier mûvészeti folyóirat a Rovás virtuális fórumával karöltve szeretné a világhálón mindenki számára hozzáférhetõvé tenni a szlovákiai magyar kultúrát és mûvészetet. A lapot fõszerkesztõje, Kopócs Tibor festõmûvész mutatja be.

Csak meg kéne maradni embernek. Kinek-kinek a maga mikrovilágában keresni a lámpába az olajat, bevilágítani vele a sötét zugokba. Gömörben is, máshol is.

A mester koncertjén tût nem lehetett leejteni. Egy kis apróság margóra, Varnus Xavér anyai ági gyökerei Gömörben, Dobócán erednek. A mestert nagyapja arcvonásai alapján még megismerték az idõsebbek.

Itáliai utunkat feldolgozó sorozat ezúttal a legtoszkánabb toszkán várost mutatja be. Itália egyik gyöngyszemét, Sienát. Szent Katalin városát. Róma, Firenze és Velence után Olaszhon talán legszebb városát.

A Mediciek Firenzéje - itt ringott a reneszánsz bölcsõje, itt született újjá az antik mûvészet. De sokat tudtam róla mindaddig, amíg el nem kerültem oda e nyáron. Az én Firenzém - kiderült, hogy nem azonos a toszkán metropolisszal. Az enyém - az egy képzelt világ.

Gyönyörû nyarunk volt az idén. Álmodni sem lehet szebbet...
Néhány jóbarát, rögtön a nyár elején, autókkal nekivágott Itáliának. Alaposan meghánytuk-vetettük, hogy merre menjünk, mit csináljunk...

Az összes eddig megrendezett fesztivál közül ez utóbbi, a IV. Kézmûves és Iparmûvészeti Fesztivál érte el a legmagasabb színvonalat, amelyet a Péter-Pál napi búcsú alkalmával rendeztek Jabloncán.

Csak egy gyümölcs. Mégis oly sok hangulatot idézhet fel. Kellemes tapintású, érlelhetõ optimizmus. Fanyar, édes, illatos, rothadt dekadencia. A narancs minden. A narancs mindenit!

Adri élményeinek következõ részét olvashatjuk, egy számunkra titokzatos, távoli országból, amelyet csak könyvekbõl vagy filmekbõl volt szerencsénk ismerni eleddig. Most, hogy barátunk jár ott, kicsit olyan, mintha mi magunk is ott lennénk.        

A Thália Színház március 4-én Dobos László Földönfutók címû mûvének színpadi változatát mutatja be. "Nagyon érdekes a folyamat, ahogy az írott szöveg egy más mûfajban életté válik" - mondta az író a próbákat szemlélve.

A bélyeggyûjtõk öröme, mely elárad, mikor az apró papír picur képei rájukkacsintanak, múlhatatlan. A csipkés szegélyü miniatûrök mozaikjai ábrákat bélyegeznek a lélekbe, melyek lenyomatai örök kísérõül szegõdnek.

„A mi utcánk“ utcakövei
(Egy ügynök emlékére)

Január 24-én a kassai Márai Stúdióban szerepelt a Katona József Színház SUFNI társulata. Két monodráma tárult elénk -  Esterházy Péter : A kékszakállú herceg csodálatos élete és Tar Sándor : Túlélési gyakorlatok. Az élet drámája más elõadásokon játszódott. Tar Sándor január 30-án elhunyt. Nekrológokban nincs hiány a világhálón. Az elismert író besúgó volt..., mint sokan mások.

Casablanca, számomra a titokzatos Marokkó, Észak-Afrika, az Atlanti óceán, a közeli Gibraltár, amit az ókorban Héraklész oszlopaiként emlegettek, a Magas-Atlasz hatszáz kilométernyi hegygerince, meg a Szahara homok-óceánja... A föníciai és a római múlt, a francia hatás, az arab és a berber hagyományok, a mohamedán mûvészet és kultúra. A múlt, ami jelen van.

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések  éltek:
a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is.
Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed.

Keleti vadnyugat. A rozsnyói Dél-lakótelepen már nem nevezhetõ furcsa látványnak ez a kocsma elé kikötött ló. A gazdája a szomszédos községbõl rendszerint ezzel közlekedik búfelejtõbe. Elég nagy a feje, búsuljon õ! Elõnye, hogy nem kell hozzá jogosítvány és még ittasan is vezetheti.

 A szeretet és meghittség érzését próbálta a szolnoki Damjanich János Múzeum régi korok konyhájának falvédõibõl rendezett  kiállításával érzékeltetni. A kiállított gyûjtemény a Rozsnyói járásban lévõ Jablonca kisközség szinte teljes falvédõ anyagát felöleli. A kiállítás sajátossága, hogy nem közgyûjteményrõl van szó, hanem a Jablonca Polgári Társulás által, ideiglenes kiállítási céllal  felgyûjtött hímzett, nagyrészt írásos falvédõkbõl áll, amelyek majd visszakerülnek a tulajdonosokhoz.