vendégoldal

Ahogy a fotográfia megjelenésével a festészet meghalt, úgy tûntek el a rendszerváltással a tyúkszaros udvarú és ápolt elõkertes Magyarországról a szövetkezetek.

Nagyon jó dolog rovartosnak lenni.
Ezt tapasztalom immáron háromnegyed éve – de a közelmúltban nemcsak eszmei-erkölcsi, hanem anyagi elõnyeit is alkalmam volt konstatálni. Ugyanis a Rovart press cardját szó nélkül elfogadták a Szépmûvészeti Múzeumban (Degas-tól Picassóig), meg a Mûcsarnokban (Botticellitõl Tizianóig) – de még a Loire-menti kastélyokban, sõt a leghíresebb párizsi képtárakban is.
Így jutottam be a D’Orsay-ba.

A MoM Park bevásárlóközpont egyik félemeletén van egy doboz.
Egy egészen nagy, szürkére festett doboz, nincs rajta semmiféle látványosság: se világmárka felirat, se hétvégi szuper extra akciót hirdetõ villódzó, vagy éppen minimál stílusú tábla.

Mint egy középkori madonna, úgy emelkedik a Kristóf tér napernyõi fölé a haláruslány szobra, akit mindenki csak Fischer Rézi néven emleget. Emlegetne, ha egyáltalán tudná, hogy ott van.

Milyen a lengyel, ha plakát?
A „Klasszikusok Krakkóból” címû, Mieczys³aw Górowski és W³adis³aw Pluta munkáit bemutató kiállítás a budapesti Lengyel Intézetben magáért beszél.

Mindennapi használati tárgyainkra (éppen azért, mert mindennap használjuk õket) talán kevésbé tekintünk elismeréssel, de ez is csak annak köszönhetõ, hogy tárgyaink funkciójukat betöltik, minden gond nélkül használhatjuk õket.

„A legzseniálisabb elgondolások felelnek meg az ipari sokszorosítás számára, mert csak ezek érdemesek arra, hogy ne csak az egyén, hanem a közösség is részesüljön belõlük.”

Walter Gropius, 1919, Weimar, Breuer Marcell, praktikum, szériagyártás, minõség, szerkezet, kocka, letisztultság. Tíz szó, ami eszünkbe juthat a Bauhausról.

Egyszer egy barátom levélben azt kérdezte tõlem, hogy mi a véleményem Coelhóról, lehetségesnek tartom-e, hogy õ korunk nagy lelki írója. Nem gondoltam róla semmit, mivel a nevét is elõször hallottam. De ez évekkel ezelõtt volt.

Tudjátok, az van, hogy néha pihenni kell. Jó csak úgy elnyújtózni, heverészni, nagyon jó, bizony. Még jobb, ha van lelkierõ valahová elmenni, mondjuk moziba, koncertre vagy esetleg színházba. De lecsapott rám nemrég egy este a Modortalan Komák Pártja, de micsoda véletlen ez... Vagy nem is az... Kiderül alább!

Megszûnik egy iskola. Nem, ne hibáztassátok a minisztert, nem õ tehet róla. Nem tehet róla a nemzeti vezérürü sem, de még az anyácska sem. Az apácska sem. A többségi izé sem tehet róla. Az izé, az akarat. Az sem...

Radnóti Sándor ezzel a címmel írt Pilinszkyrõl: A szenvedõ misztikus. A cím olyan találó, hogy a költõ „eposzi állandó jelzõjévé” vált. Valóban, Pilinszky nem annyira intellektuális költõ, mint inkább misztikus. Nem annyira az olyan gondolati költõkhöz hasonlít, mint amilyen pl. Babits, sokkal inkább a középkor – verseket is író – misztikus szentjeihez, pl. Keresztes Szent Jánoshoz.

Miért is ne lenne egy kis humor az életben, hamár úgysincstöbbmóka? Ez itt elébb direkte egybeírva, ne tessék javítani! Így kántálja a Lovasi András ezt, jó kis zenével kísérve. Bettes Pista barátunk kérdezte egyszer: mittudomén? Tényleg: mittudjuk mi. 55 éves a Pityu!

Immanuel Kant szállóigévé vált mondatáról van szó. „Két dolog tölti el csodálattal a lelkem: a csillagos ég fölöttem és az erkölcsi törvény bennem”. Az erkölcsi törvény az egyénben: a felelõs döntés képessége a jó jegyében.

Talán lesz olvasó is, talán betör ez a kép-regény-vers a piacra és eljut az igazi célközönséghez, eljut az olvasókhoz, eljut a kamaszokhoz, akikrõl, akiknek szól. Szeretettel! Én, aki megálmodtam, most kicsit tétova vagyok, mert mi lesz ezzel a gyerekkel, édes istenem?!

Néhány napja, június 23-án múlt 22 éve, hogy agyonverték Dúdor Pistát. Idén lenne 60 éves. El se hiszem! De ez van. Szobrának már lenne alapköve, hogy szobor mikor lesz, nem tudni. Pénz kérdése, abból meg most senkinek nincs, pláne nem ilyesmire. Kérdés, miért kellett meghalnia Dúdornak olyan gyalázatos módon.

Van ugye, olyan, hogy tanrend. Vagy legalábbis kellenne, hogy legyen. De otthon, az ember hogyan tanítsa felettébb érdeklõdõ gyermekét. Játékos válasz és kérdések sora Hizsnyai Andrástól. Kurt Vonnegut stílusában, de ezt õ is bevallja.

Volt szomszédommal futottam össze nemrég. Rég láttam, kábé hét éve, akkor, amikor elköltöztem Kisváros lakótelepérõl egy kissé nagyobb város lakótelepére. Háromszobás lakásból háromszobás lakásba.

Nem is tudom... Olyan sokszor tettem rosszat... Olyan sokszor jót is... Soha nem tudom, tudtam, mikor, mi az igazán helyes, de hát mondjatok olyat, akinek mindig minden abszolúte rendben van. Petri György verseivel próbálok virtuáis miért kérdéseket feltenni. Hát essünk neki... Mondjunk ki dolgokat!

Mi jelent akarni? Hit és elrendelés, lehetõség élni az akarattal, mit tudok megtenni, ki lehetek? Nem csak mai kérdések ezek... Jó másfélezer éve is voltak s remélhetõleg még lesznek soká, akik az akarat kérdésevel foglalkozni akarnak. Szent Ágoston írása errõl a témáról. Nehogy lenyomja a megszokás... Nem lenne jó!

Virágvasárnap
Egyházi ünnep, amelyet a húsvét elõtti vasárnapon ünnepelnek a keresztények, a római egyház elnevezése szerint Dominica palmarum, azaz pálma-vasárnap. Jeurázslemben pálmaágat szórtak elébe. Nálunk barkeszentelõ napja ennek emlékére. S egy másik szempont Jézus bevonulásáról: ezúttal a szamár mondja el, mire emlékszik...Itt alább...

Elindultam szép hazámból: híres kis Magyarországból. Visszanéztem félutamból, szemembõl a könny kicsordult. Bú ebédem, bú vacsorám; boldogtalan minden órám. Nézem a csillagos eget, sírok alatta eleget.

Van-e ott haza még... Hol Rákócziról emlékeznek...

Folytatnám a korábban megkezdett kérdéssorozatot. Igazából nem is lehet megválaszolni az alábbi kérdéseket, biztos vagyok abban, hogy minden olvasónak sajátságos tapasztalatai és válaszai lesznek. Nem vagyunk egyformák, éppen ez a jó, de valamilyen képet jó lenne már alkotni arról, mi s hogyan is van e kies "hazában"...

A szlovákiai magyar kultúra jelenlegi helyzete – ez a témája a kincstári szlovák televízió magyar vitamûsorának, a Terítéken február 18-ikai adásának. Mit értünk ma szlovákiai magyar kultúra alatt? Milyenek a mûvelõdésszervezés anyagi feltételei, milyen az intézményi háttér?

Bibit hera, bibit herus, bibit miles, bibit clerus, bibit ille, bibit illa, bibit servus cum ancilla, bibit velox, bibit piger,  bibit albus, bibit niger, bibit constans, bibit vagus, bibit rudis, bibit magus.

Micsoda elszántság kell a halál szemébe nézni. Mekkora erõ vállalni magad, s magad múlását is egy nemzet szabadságáért. Ma már szinte megérthetetlen. Jan Palach kerek 40 évvel ezelõtt, 1969 január 19-én eleven, soha ki nem hunyó tûzként megmutatta a világnak, így is lehet. Áldozatára tisztelettel néhány sor.

Kicsiny emberként olykor megriad mindenki, mily hatalmas a kinti ûr! A végtelen, a meg nem határozható, az kapocs és a kötés keresésével foglalkozó tudóst, Werner Norbertet dícséri Szaszák György alábbi írása. Ihletett gondolatsor.

Sziasztok! Én Nefelejcs Fifi vagyok és virágokat szedek, hogy aztán otthon a vázámba rakjam õket. Sziasztok. Sziasztok, én Szúnyog Bernadett vagyok és nemrég mentem feleségül a tücsökhöz, hogy miért, azt nem tudom.

Szóval az Oti is, na meg én is, meg még mások is talán e sárgolyón kicsit voltunk már rossz fijúg is. Nem nagyon, csak éppen. Ilyen setét, gonosz, boszorkányos napokon egy kis humor, dalszöveg Hobóéktól. A piáról... Mi másról... Hát persze...

Kóbor imatöredék. Miértként. Most éppen azt elemzik kriminológusok, baleset-e halálod vagy mégis öngyilkosság. Végtére is most már mindegy. 32 éved végtelen. 71 éve vagy vendég izgága Krisztusodnál. 1937. december 5. Délután Balatonszárszón meghalt egy fiatal férfi.

Elhunyt Dr. Kerényi Ferenc kétszeres Madách-díjas irodalom- és színháztörténész, egyetemi docens (Színház- és Filmmûvészeti Egyetem), a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke, az MTA Irodalomtudományi Intézete nyugalmazott fõmunkatársa. 64 évet élt. Személyes ismerõs. Volt.

Nem akarok aktuálpolitikával foglalkozni! Inkább egy személyes, valós éléményt írok le 1989 november 17-rõl. Hely, idõ, személyek és történések valósak. Semmit nem tudtunk még akkor a prágai eseményekrõl...

A bizonytalanság kegyelmi állapot, mondta egyszer egy mûvészettörténész, amikor egy kiállításra válogattam a képeimet és nem tudtam dönteni. Valahogy túlontúl terhesnek tûnik ez a kegyelem, jobb szeretnék határozottabb lenni olykor.

Egy életben számos miért kérdést tesz fel az ember. Minden hiábavalóság? Mi az értéke az életnek? Egy emberének? Százénak? Ezerének? Mi az értelme a háborúnak? Miért ember embernek farkasa? Tetszés szerint lehet még kérdezni. 7 éve omlott össze a WTC.

Meg kell, hogy valljam, egyre gyakrabban eltûnõdöm a Sok és a Kevés problematikáján. "A többség dönt" elv igazsághoz való viszonyán.
Helyes, ha a több ráerõlteti magát a kevesebbre? Belefér a nagyobb a kisebbe?

Pedig megfogadtam már százszor, nem is, ezerszer, hogy nem írok a Csemadokról és az általa rendezett rendetlenségekrõl. Hogy nem minõsítem, mert minõsíthetetlen. De elöntött az epe, apa!

Csoda legyen a színház! Olyan lélekformáló! Az Apácák címû produkció esetében ez azt hiszem sikerült. Errõl ír Lovas Enikõ alább. Példa civil kurázsiról, érzékrõl, szellemiségrõl.

Nem, nem. Nem. Ez nem egy újabb összeesküvés-elmélet, nem, dehogy. Csupa negatívum, tele nemmel? Nem. Az sem.
- Tényleg, tudjátok, hogy mi szebb a nõi nemnél?
- A nõi igen!

De miért is fog bele valaki egyáltalán várépítésbe? Aztán meg miért hagyja romnak? Miért fog bele megint más kb. bõ 250 évvel a romok leégése után újraálmodni másképpen valamit, ami egykor a vár volt. Vagy  még többet hozzáálmodni. Hát a válasz: CSAK!

Koncertre néha azért is el kell menni, mert igazi zenék is vannak. Na ez nagy duma. De Bobby Mc Ferrinre tényleg érvényes. Pozsonyi tudósítónk Juhász Kati invitál mindenkit a maestro pozsoyi koncertjére. Hát aki teheti...

Csak firka? Káros vagy sem? Leágazott mûvészeti irány? Mire jó a graffiti? Lehet kérdezni róla és nevetni rajta? Mit szólnál a házfaladon hozzá?

Egon Schiele képeivel illusztráltam az alábbi cikket, bár ebben az esetben az is elképzelhetõ, hogy Schielét illusztráltam a lenti elmélkedéssel. Olyannyira specifikus viszont mindkettõ, hogy nem szükséges hozzájuk semmilyen hatásvadász húzás. Íme Friedrich Nietzsche...

Tarka-barka mostanság és kontraszt-özön áraszt el a falakról a Márai-kávézóban. Ez a kiállítás igaz történet arról, hogy a photoshop ám hasznos, de bizony: ártalmas is lehet.
Január 23-án nyílt meg Szathmáry-Király Ádám kamara-fotókiállítása a Márai Stúdió kávéházában, mely kivétel nélkül digitális fotókból áll.

Húshagyó kedden arra támadt kedvem, hogy egy régi talán már nem is igaz történetet elmeséljek. Az egyik fele igaz, de a másik fele is. Olyan régen volt már, hogy szinte filmszerû. Kedélyes merengést kívánok hozzá!

A magyarok szent énekének,a Himnusznak születése napja a Magyar Kultúra Napja is egyben. Az elsõ versszakát mindenki fújja a nemzeti imának, de azért biztos, ami biztos, itt az egész. A cikk folytatásaként néhány nap múlva vitaindítót közlünk a magyar kultúra jelenkori állásáról.

Amikor írni kezd az ember, nem írni volna jó. De mégis kibukik a nyomasztó gond a bugyorból, papírra, képernyõre kerül, akar valamit írójától és talán olvasójától is. Szabad eszmefuttatás, egy ülésben. Alább.

Egy valós élmény alapján megírt történet ez az alábbi. A kitörésrõl, a lehetõség keresésérõl, a szerelemrõl, valami nagyon õsi visszacsatolásról szól. Embernek lenni nem könnyû, embernek maradni egy olyan világban, ahol nemzet, bõrszín, vallás vagy egyéb más ismérvek alapján még mindig van megkülönböztetés, szintén nem könnyû.

Míg fejemet tartom a szép puha párnán, benne rímet lelnék, nem maradnék árván. Nem lettem olyan jó kiváló rímhányó, mint az a híres nagyrégen volt Romhányi. Alább róka s holló története másképp, kinek kedve terem, a szavakkal játsszék!

Hát igen. A bársonyosnak és gyengédnek nevezett átverés tizennyolcadik évfordulója. Hogy rohan az idõ. Nagy gyengédségünkben érkeztünk gyereket nemzeni és neveletlenül úgy hagyni.
Magára. Mert szabadság van vagy mi a túró.

Sikerült! Alkotóerõ, akarat, tehetség, összefogás, munka, fogadókészség, odafigyelés, szeretet, valami megfogalmazhatatlan belsõ hajtóerõ és a végén kimondhatatlan öröm. Úgy tûnik, lesz folytatás...

Volt egy hétvége. Lesz folytatása. Készült a vízfakasztó vaskirály Debrõdön, a régi iskola falán. Majd lesz belõle térbeli alak, most síkbeliségét és a készületek fázisát néhány képen lehet látni, hozzá egy régi textus.

Audio részlet Berecz András mesemondó elõadásából, melyet a 2007-es krasznahorkai Felvidéki Magyar Diákok Fesztiválján rögzítettünk. Táthatjátok a szátokat és pirulhattok, mivel ezek biz' nem éppen a gyerekkorunkból jól ismert tündérmesék, vagy ha mégis azok, akkor a cenzúrázatlan változatuk!

Egy furcsa és ellentmondásos szoborkompozíció ösztönzött e cikk megírására. A hejcei légikatasztrófának emléket állító alkotás kezdetektõl vita tárgyát képezte, újságírókat, közéleti személyiségeket foglalkoztat, mûvészeket nem hagy nyugodni.

Te te vagy-e magad? Ó igen, jó kis kérdés. Mert ugye mindig az az örökös keresés. Soha nem találás. Mert ugye ki is az az én. Keress. Talán segít. ha nem akkor sem árt. ZEN. Egy kis ízelítõ belõle. Koanok. Mintha nincs bennük. Mintha van bennünk?

Egykoron, mikor még kézzel írtam a betûket s nem a PC billentyûit pötyörésztem, emlékszem mennyire gyûlöltem a tintástoll olykor el-elfolyó mázolmányait és menyire féltem e paca-szörnyektõl. Olvashatatlan maszattá változtak sokszor a szorgalmasan rótt sorok.

A minap rendesen felkaptam a vizet. Nézem a híradót, mint mindig, szinte az összes lehetséges adón egyszerre, este hat és nyolc óra között, folyton ide-oda kapcsolgatva. Valami egészen máson gondolkodtam. Ez eléggé gyakran megesik velem.

”Gyere, és vegyél részt egy kirakós játékban, egy hõstörténet összerakásában, amelyben puszta részvételeddel is hõs vagy!”

KGB, ©TB, Stasi, III/III-as ügyosztály. Emlékezetes intézmények egy volt világban. Csak az itt a kérdés, múlt-e már ez végleg, vagy még mindig él a szelleme ezeknek az átkosbeli szerveknek. Mizser Attila filmbemutatóját ajánlom.

Még én is majdnem elfeledtem, hogy van itt a poétáról egy nagyon kedves írás. Pedig kedvenceim közé tartozik Zelk, ez a manóarcú költõ, akinek gyerekverseit ma is ezrek mondják, hallgatják, Mert kedves, mert tiszta, mert emberi. Nagy Erika emlékezik rá.

Semmi sem idõszerûbb  a halálnál. Ezt akár õ is mondhatta volna. Mármint Jr. Kurt Vonnegut. Aki meghalt. De õ most már nem foglalkozik földi dolgokkal. Miért is foglalkozna, Tralfamador meg messze van...

"Állj, emlékkõ, idõtlen idõkig! Állj, míg az ezeréves imádott Haza áll!"... Csakhogy az ezeréves haza már nem áll, a nemzet és az ország a szétesés útjára sodródott, a magyarságát vállalók száma egyre fogy, hovatovább Árpád népe és országa a Múlt feneketlen kútjába süllyedhet.

A gróf Bercsényi Miklóssal való találkozása, amelybõl fokozatosan sírigtartó barátság szövõdött, vezette vissza õsei útjára. Ereiben a Zrínyi-, a Rákóczi- és a Báthory-család vére keveredett és ez predesztinálta életét. Arra született, hogy elnyomott népének "Nagyságos Fejedelme" legyen.

Esterházy János felvidéki magyar politikus megítélésével kapcsolatban kellene feltennünk néhány kérdést. Egyedül õ szavazott 1942-ben a zsidó törvény ellen a szlovák parlamentben, miért ítélte hát halálra a háború után a Szlovák Nemzeti Bíróság?

1992. márciusában a bosnyák népszavazás a függetlenség mellett döntött. Azt hitték, ezzel a helyzet el is rendezõdött, hiszen a lakosság több mint kilencven százaléka óhajtotta az önálló és független Boszniát. Hasonló helyzet alakult ki tavaly Koszovó kapcsán...

Nem tudom, miért van az az érzésem, hogy történelmünk csak a szörnyûségekrõl szól. Sokáig azt hittem, hogy magasztos cselekedetek, dicsõ tettek, nagyszerû alkotások és kivételes emberek a meghatározók egy-egy korszak vizsgálatánál...

Miért van az, hogy másképpen látjuk ugyanazt a dolgot? Miért nem értjük egymást? Eleve bennünk van az ellenségeskedés, az önzés, a durvaság, a dac és a rengeteg ellentmondás vagy pusztán kialakul bennünk?

"...Az ember, akit primitívnek hívnak, nem az idõk legelejérõl származik, hanem az idõk legvégérõl. Ez a történetutáni ember. Nem a nép ez, amelybõl a történet kifejlõdik, hanem a tömeg, amely a történet lezajlása után megreked és visszakorcsosul."

Mindenki másképpen éli meg, ez eddig rendben is van. Az ünnep egyszerre személyes és közösségi élmény. Megélésnek lehetõségeit Szekeres Éva próbálja sajátságos szemszögbõl megfogalmazni. Gondolatindító, sok kérdést indikáló szöveg.

Vallásokból van bõven. Az viszont érdekes, ha ma valaki, aki alig múlt húsz éves, éppen egy hat-hétezer éves valláshagyománnyal foglalkozik. Mellesleg igen jó versket is ír. Rácz Boglárkának hívják, a hinduizmust tanulja. Él. Gondolkodik. Alapinformációkat közöl egy távoli kultúráról. Bele kéne kukkantani!

Na kérem! Íme az ember, akinek állandóan vitatkozhatnéka van. Egy érdekes kérdésfelvetõ, gondolkodásra ingerlõ írás Szaniszló Zoltán tollából. Azaz PC-jébõl. Fotók úgy majdnem ötletszerûen. Vagy mégsem? Csak tudnám, miért vagyok ilyen határozatlan. Vagy nem is?

Vivát vita! Ím, itt a lehetõség. Az alábbiakban egy nagyon megfontolandó, sok kérdést felnyitó írást olvashatnak Szaniszló Zoltán tollából. Jó vitát hozzá! Remélem lesz kedv véleményt formálni!

Egy félszázados évforduló, kivált ha forradalomról van szó, kivételes alkalom lehet. 1956-ról szól a sajtó, ez folyik a csapból is. Minden csapból másképpen persze. Néhány jelszó és képek fognak beszélni róla. Tisztelgésként az igazi hõsök elõtt.

Ha van örökérvényû, gyilkos élességû, az irigységet kifigurázó szöveg, akkor Villon verse az! A mai állásokról, mindennapjainkról szól. Görbe tükörként!

Miért kell zenét hallgatni? Na? Na? Mert a zene az emberiség egyik legnagyobb ajándéka. Fül az kell hozzá, de akinek van az hallja. Juhász Kati a kassai dzsessz fesztiválon járt. Beszámoló alább.

Tényleg nem látta senki? Úgy tûnik elveszett. B közép szektor és álarcos gyújtogatók árpádsávos zászlóval integetõk, tolvajok és rablók? Ez Magyarország? Uram, nem látta Magyarországot?!

Azt hallottam, vita van arról, mikor is volt a honfoglalás. 1110 vagy 1111 éve. Vitatkozni lehet. Egy éven talán nem érdemes. Inkább azon kell elgondolkodni, hogyan tovább. Mégis fontosnak tartok egy-két gondolatot elmondani errõl a kérdésrõl. Beszéljünk róla.

Ez az írás hosszú írás és dühödt írás. Boldog idõkben követtem el. Falun laktunk és fõállásban anyuka voltam. Benne van a szomszédasszonyom, az ovónéni, az anyám... és benne vagyok én is.

Mi a feladata az írónak, a közéleti embernek, mi az a közélet egyáltalán, milyen felelõsség, milyen teher hárul az alkotóra? Kérdések, amelyekre választ keresek, válaszok, amelyekre visszajelzést várok.

A gyertyák csonkig égnek. Csonkig. Megborzongtam. Miért kellett azt ennyire kihangsúlyozni? Miért nem csak egyszerûen elégnek? Persze, miután elolvastam a könyvet, tudtam, kellett az a csonk oda. Kellett intõ jelnek, ez ugyanis nem egy Júlia regény. 

Egy zsinórdohányos öregember, aki megváltoztatta a világomat. Kurt Vonnegut neve bizonyára sokaknak ismerõsen hangzik. Idõtlen ember, aki kedve szerint utazik fel s alá térben és idõben, aki hatvan éve ír, ír, ír és ír, kiöntve magából mindazt, amit az áldott-átkozott huszadik században megtapasztalt.

Józef Zachariasz Bem (Bem József, Bem apó) (Tarnów, 1794. március 14. – Aleppó, 1850. december 10.) lengyel katonatiszt, az 1848-49-es magyar szabadságharc honvéd altábornagya. Így, íly tömören szól a lexikon szócikkének eleje egy rendkívüli emberrõl, akinek neve mindörökké összeforrt a magyar szabadsággal, aki szimbólum és példa ma is.

Tarnów. Lengyelhon. Egy jeles gömörinek állítottunk itt emléket. Mihályfalusi Forgon Mihály e városban halt meg 1914. október 9-én. A 202-es temetõben nyugszik. Emlékoszlopa a Petõfi parkban áll június másodikától.

Azon kételkedõk, akik úgy gondolták néhány éve, hogy a rimaszombati Petõfi házat már csak a szemét tartja össze, most tágra nyitott szemmel nézhetik: a romos épületet Múzsák házává építette át a civil kurázsi.

Radnóti Miklós hazaér egykori gyökereihez, hazaér Gömörbe. Nemesradnóton szobrát avatják. Szép, komoly fiatalember néz bele a nyugvó napba, hullámos haját, a rakoncátlant, még a bronz sem tudja kordában tartani.

Egy kis jól használható, falufejlesztési programok beindítását segítõ programot találtam ki nemrégiben. Vitaanyagként, tanácsadó, szolgáltató segédanyagként ajánlom olvasásra mindenkinek, aki ezzel a témával foglalkozni akar.

Csáji Attilától kaptam ezt a levelet. Az élõ legendától, aki felvidéki gyökerekkel rendelkezik, és aki jelenleg a kortárs magyar képzõmûvészet egyik legkiemelkedõbb alakja.

2006. április 12-én, szerdán, meghalt Tököly Gábor történész, régész, muzeológus, mûemlékvédõ... Az utolsó tõsgyökeres rozsnyói polgár, aki ragaszkodott a város hagyományaihoz és személyében vitte tovább Rozsnyó szellemiségét...

Picasso mindenesetre tett egy-két furcsa kijelentést. Nézzük példának okáért ezt: „Nem estem a fejemre, hogy a drága idõmet valamilyen esztétikára pazaroljam. Miért ne nyújtsak ezeknek a jó embereknek kétorrú asszonyt vagy két asszonyt egy orral, ha ez ennyire tetszik nekik?

"...csak az akaraterõ, a remény, és az imádság hosszabbította meg életét. Erõs hitû, vallásos ember volt, hiszen mindennapi olvasmánya volt a breviárium" – emlékezett vissza Krausz Zoltán, aki már az uránbányában dolgozott, amikor Arany A. László is odakerült.

Sajnálom a jelenlegi nemzedék mûvészeit. Egy bolondokháza udvarán versenyeznek rúdugrásban rúd nélkül, léc nélkül és remény nélkül. Ami engem illet, a modern mûvészet sérti az intelligenciámat.

A repülõgép 600 méter hosszan, 30-40 méteres sávban letarolta az erdõt. Borzalmas látvány. Más televízióban látni, és más élõben. Minden más, ha minket érint. A fák között mintegy mementóként, szinte természetes helyzetben állt a farokrész, rajta a szlovák címer.

Figyeltem a televzió mûsorait január 12-én. Büszkeség és balítélet két része is az "m1"-en. Barátok közt Áll(t) az alku a kerskedelmi szennycsatornákon, de még a Duna is valami Balkán-körképpel foglalkozik a Don helyett. Meg valami elbûvölõ hülyeséggel.

A Hans Belting-féle elmélkedést olvasva a mûvészettörténet végérõl és napjaink kultúrájáról újra megfogalmazódott bennem egyetemista éveim "nagy rádöbbenése".

Nem kell a szõlõ, istenem, nem kell a szõlõ a saját fiának se, s ez a sóhaj ezerszer kiszakad belõle. Most meg el akarják adni. Nem bírja mûvelni senki se...

Egy darab kõ, egy darab vászon...
Ülünk a nappaliban. Kint a borongós október végi idõben botorkáló autók vaksi lámpáikkal próbálják áttörni a köd szétszakíthatatlannak tûnõ gomolygását.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc bukása ellenére vízválasztónak bizonyult Magyarország II. világháború utáni történetében. A magyarok többségét arra döbbentette rá, hogy nem számíthatnak a Nyugat segítségére...

1945. augusztus 6-án egy hihetetlen erejû gyilkos vihar söpört végig Hirosimán. Néhány nap múlva, augusztus 9-én Nagaszaki is megismerte az atombomba pusztító erejét.

"...nem tehetjük, amit akarunk, gondolunk, ami éppen tetszik, mert az abba a tudatosságba ütközhet, amely egymillió éves; az meg majd egykettõre megadja a választ. Sok reagálási lehetõsége van, s a hatását talán nem is közvetlenül fogjuk érezni."*

Az emberi igyekezet sokszor kudarcot vall. A sikertelenség hullámai a partokon megtörnek, de hatásuk megmarad: elõsegítik az eróziót. Vanitatum vanitas : "Az emberfaj sárkányfogvetemény: / Nincsen remény! Nincsen remény!”.

Miért olyan sok a boldogtalan ember? Miért válik magányossá és miért hagyja el magát, ha egyedül marad? Miért a megcsúnyulás, ha elhagyja magát?

A körtvélyesi Gólya-panzióban immár második alkalommal tartott szimpóziumot a Rovás mûvészeti csoport. A téma - csakúgy, mint pár hónappal ezelõtt - egy virtuális intézmény beindtása.

Máig foglalkoztat a kérdés, MIÉRT kellett Oszinak elmennie? Elhamarkodott válasz lehet rá sokféle: hogy kalandvágy, kíváncsiság, hogy hajtotta a vére... Hülyeség! Egy tehetséges, talpraesett, több nyelvet beszélõ, egyetemet végzett fiatalember - és nem tud a társadalmunkban boldogulni...

A felvidéki civil szervezetek a tevékenységüköz nélkülözhetetlen pénzforrásokat fõleg a magyar és a szlovák minisztériumoknál pályázzák meg. A hivatal vasfogai azonban idõnként könyörtelenül felõrlik az õszinte lelkesedés felhõtlen örömét.

Tököly Gábor könyvének második kötete - csakúgy, mint az elsõ - ismét osztatlan sikert aratott, mert rövid idõ alatt elkapkodták a könyvesboltokból.

    Kedves Barátaim!

Bár a téma korántsem hálás, én mégis írnék róla egy kicsit.
Természetesen a kérdést mindenki maga ítéli meg a saját belátása
szerint, de azt hiszem amirõl szó lesz, az egy nagyon a napi életünkhöz
tartozó dolog.

Falak, kerítések mindenütt

Vagy ezek romjai, mint kulturális emlékek, mint a történelem tárgyi emlékei. Mint bizonyítékok... Ahonnan hiányoznak, oda építünk, ahonnan nem hiányoznak, ott leromboljuk, és a helyüket felszántják. Vagy nem szántják fel, és hagyják, hogy felverje a gaz.
Ugyan mit szükséges itt bizonyítani folyton...?

Falak...

Kiutat keresve a 2004-es válsághelyzetbõl, sikerült olyan konstruktív megoldást találni, amely végül annyira elõrelendítette a közös Rovás-ügyet, hogy méltán elmondható:

A PROBLÉMA AZ EGYIK LEGKREATÍVABB DOLOG, MERT MEGOLDÁSOK KERESÉSÉRE, LÁZAS ÖSSZEFOGÁSRA ÖSZTÖNÖZ.

Közös elhatározással dolgozunk egymás álmainak megvalósításán, amelyek közvetve az itteni magyarság szellemi felemelkedését szolgálják. Értékteremtõ, konstruktív hozzáállás a világhoz – talán ezt lehetne kategorikus imperatívuszként feltüntetni a Rovás tevékenységét illetõen.