[kapcsolat]   husken

Haris László

 

Nyári táborok 2013

 

billboard art

 

artcafe

 

ISSN 1337-7167
< Képzőművészet < Képkeret < Papírsárkány < Játéktér < Időtlen < Műhely < Anziksz < Arch < Karcok

 

reakció
Ady szobra Debrecenben

 

Szabó Ottó

 

Gyenes Gábor

 

2%

 

Kerekasztal

 

Szabadiskola

 

Felvideki események

A LÖFFLER-VILLA, A ROVÁS SZABADAKADÉMIA

 

 

A társulás központja Kassán, a Kmeť utca (Kmeťova) 34-es szám alatt, a híres kassai szobrász szülőházában található.   

A Löffler Szabadakadémia egyrészt a klasszikus értékeket képviselő képzőművészet, másrészt az intermediális és digitális művészet egyik jelentős központja kíván lenni. Beindítottuk a Szabadművészeti Esti Iskolát, festészeti, szobrászati és grafikai műhelyeket, valamint műtermeket hoztunk létre, lakórészeket (rezidenciákat) alakítottunk ki, hogy hosszabb alkotói szabadságra tudjunk meghívni művészeket. Művészkávéházat nyitottunk olvasóteremmel és internet-hozzáféréssel, galériát - rendszeres kiállítótevékenységgel, könyvesboltot és antikváriumot is szeretnénk működtetni a közeljövőben. Kísérleti színműhelyünk már egy éve működik (TheatRovas), együttműködünk a Peronszínházzal (Divadlo na peróne) és a pozsonyi A4 színészklubbal. Kezdeményezéseink egyediek, és a már működő központok semmilyen tevékenységével nem konkurrálnak, éppen ellenkezőleg, kölcsönösen kiegészítik egymást. Célunk, hogy 2013-ra, amikor Kassa Európa Kulturális Fővárosa lesz, egy színvonalas magyar képzőművészeti és kulturális központ működjön a városban.

 


A Rovás Akadémia irányelvei

Tevékenységünk a következő programokra irányul:

- Művészet-logisztikai program - "The Art Logistic Servises" - lényegében művészi menedzsmenttel foglalkozik: a megfelelő művészt és a megfelelő műalkotást a megfelelő időben a megfelelő helyre, megfelelő feltételek mellett. Az általunk képviselt művészet-logisztika valójában a szellemi és materiális értékek optimális összehangolását jelenti, megfelelő koordinációját és a szükséges eszközök bebiztosítását, a rendelkezésre álló intellektuális tőke optimális befektetését, felhasználását és kamatoztatását. A program keretében célunk olyan képzőművészeti, színművészeti, zenei, irodalmi és iparművészeti információs központ kialakítása, amely áttekintéssel, adattárral és dokumentációs anyaggal rendelkezik a kortárs felvidéki művészet fent említett kategóriáit illetően.

- A "Kortárs művészet" programunk különböző művészeknek kínál akár hosszabb időtartamra alkotói szabadságot „nyitott műhelyek“ formájában. A meghívott alkotók számára a program kiállítási lehetőséget, műtermeket és műhelyeket, szállást, étkezést, szórakozást biztosít. 

- A "Világablak" programunk célja a kortárs szlovák művészetet bemutatása, a Rovás Szabadakadémia tevékenységének és az Európa Kulturális Fővárosa programjainak publikálása háromnyelvű internetes folyóiratunk, a  ROVART által (www.rovart.sk) - ISSN 1337-7167 - mind szlovákiai, mind nemzetközi viszonylatban.

- A „Tehetséggondozás“ programunkban festészeti, grafikai, szobrászati, intermediális és számítógépes képzések, többnapos workshopok szerepelnek, melyek célközönségét középiskolás és egyetemista fiatalok jelentik.

- A "Tudomány órája" programunkat a Szlovák Tudományos Akadémiával közösen szervezzük, célunk a tudományos világ  különböző, kevésbé ismert szakterületeit képviselő kutatók bemutatása, világképük, értékrendjük dialektikus konfrontációja.



Tevékenységünk

Tanfolyamok és workshopok:


Adobe Illustrator és vektorgrafika (haladók és kezdők számára), Adobe In Design és könyvművészet (haladók és kezdők számára), Adobe Photoshop (haladók és kezdők számára), Adobe Photoshop fotósoknak (haladók és kezdők számára), Corel Painter és digitális festészet (haladók és kezdők számára), Nyomdai előkészítés, grafika és tipográfia,  Lightroom, 2D animáció (haladók és kezdők számára), továbbá:

3D Animáció (haladók és kezdők számára), 3ds Max kurzusok,  Maya kurzusok, Softimage,  Autodesk 3DS Max, 3D vizualizáció (haladók és kezdők számára), Autodesk 3DS Max Design (3DS viz), Cinema 4D, valamint:            

Webdesign haladók és kezdők számára, Flash haladók számára, Softimage haladók számára, Video-kurzusok (haladók és kezdők számára), Final Cut Pro, Final Cut Server, Color Motion, Soundtrack Pro,  DVD Studio Pro...

Fotográfiai kurzusok (haladók és kezdők számára), digitális fotó és számítógépes feldolgozás, kurzusok software-felhasználók számára, valamint fotográfiai workshopok és szakmai szemináriumok különböző célcsoportoknak.

Grafikai technikák (kurzusok haladók és kezdők számára): A mélynyomás technikái, magasnyomtatás,  síknyomtatás és szitanyomtatás továbbá figurális rajz- és aktkurzusok

Festészeti technikák (haladók és kezdők számára): Az olajfestés,  tempera és gouache valamint akvarell kurzusok

Szobrászati technikák (haladók és kezdők számára): A portré- és figurális modellálás kurzus, faragás kurzus és öntés kurzus

Céljaink elérése és színvonalas megvalósítása érdekében a Kmeť utcán lévő épület teljeskörű felújítását és modernizációját tervezzük. A rekonstrukciós munkálatok akár néhány évig is eltarthatnak. Az új épületben könyvtár és olvasóterem, könyvesbolt és antikvárium, internetes teázó, konferenciaterem, valamint 2- és 4-ágyas szobák kialakítását is tervezzük.


Mit kínálunk?

- A fent említett programokat különböző célcsoportoknak - középiskolások, egyetemisták és felnőttek számára (képzőművészek, irodalmárok, zenészek, különböző művészeti ágazatokban tevékenykedők, értelmiségiek, laikusok és amatőrök számára, regionális, országos és nemzetközi viszonylatban)
- Akkreditált tanfolyamokat (különböző intézetek, vállalatok és szervezetek számára, valamint a fentebb említett célcsoportok részére)
- Alkotótáborokat (programjaink alapján különböző célcsoportok számára)
- Műtermeket (szabad alkotótevékenységre)
- Szakmai műhelyeket (klasszikus grafikai technikákra, festészetre és szobrászatra)
- Számítógépes oktatótermet
- Színházi előadásokat és intermediális eseményeket
- Interaktív szabadtéri rendezvényeket (és az azokon való részvétel lehetőségét)
- Kiállítási lehetőséget
- Alkotói ösztöndíjakat
- Különböző szakelőadásokat
- A Rovart internetes újságon egyéni megnyilatkozások lehetőségét
- Különféle nyomtatványok megtervezését, elkészítését és megjelentetését (grafikai formatervezés, tördelés, tipográfia és nyomdai előkészítés)
- Egyéni és csoportos elképzelések megvalósításához szükséges logisztikát (megfelelő pályázatokat, azok kidolgozását, megvalósítását, finanszírozását és elszámolását)
- Kiváló marketinget
- Működő, tettre kész csapatot, biztos hátteret
- Érdekvédelmet


Miért csináljuk?

- Hogy programjaink, tevékenységünk, workshopjaink, kurzusaink, szimpóziumaink, találkozóink, kiállításaink és prezentációink által bekapcsolódhassunk Szlovákia és Magyarország művészeti és kulturális életébe.
- Hogy hozzájáruljunk a szlovákiai magyar képzőművészeti élet minőségi átértékeléséhez. 
- Hogy közelebb hozzuk a kortárs művészet képviselőit és a művészet iránt rajongók különböző nemzetiségi és korcsoportjait.

A Rovás Polgári Társulás a Szabadakadémia programjai által elsősorban a szabad művészetet és a független kreativitást kívánja preferálni. Szabad művészet alatt a semmivel nem korlátozott, független kreativitást értjük, mely nem bújik el a „kortárs művészet“ kifejezés mögé, és nem keres magának alibit a szubjektivizmusban. A szabad alkotótevékenység számunkra az egy irányzat vagy egy képzőművészeti stílus abszolutizmusától való függetlenséget jelenti.
 


Programjaink 2012-ben

Január 1. (vasárnap), 20.00: A Karib-tengertől Ausztráliáig. Kovács Oszkár fotókiállítása
Január 1. (vasárnap), 20.00: Rovás-banner kiállítás
Január 17. (kedd), 17.00: Nyócker című magyar animációs film vetítése, utána kötetlen, zenés szórakozás
Január 21. (szombat), 14.00: Házi szappanfőzés. Felnőtt foglalkozás
Január 25. (csütörtök), 18.00: A méhek titokzatos világa. Előadó: Kovács Jenő méhész, Jablonca

Február 2. (csütörtök), 17.30: Vad Magyarország, az ismert természetfilm vetítése, utána beszélgetés
Február 9. (csütörtök), 18.30: Szemen szedett kásagyöngyök. Balogh Bettina ékszerkiállítása. Kísérőprogram a Henry Hudson zenekar koncertje
Február 16. (csütörtök), 19.00: A Suprim Jazz Trio fellépése. Előtte kerekasztal-beszélgetés Bettes István költővel
Február 23. (csütörtök), 18.00: A Kassai MintenTudás Egyetemének előadása. Az állatok által terjesztett, emberre veszélyes megbetegedések. Előadó: Ing. Reiter Katalin, DrSc., Parazitológiai Intézet, Szlovák Tudományos Akadémia, Kassa
Február 25. (szombat), 20.00: Rovás maszkabál. Játszott DJ Dilemma (Komárom)
Február 29. (szerda), 18.00: When You’re Strange /Amikor idegen vagy/ A Doors együttesről készült, eredeti felvételeket tartalmazó zenés film vetítése után Papp Adrianna beszélget Jim Morrisonról Nádasdi Péterrel (Semi Holsen), Lovas Tiborral (Goldies), Molnár Istvánnal (Suprim Jazz)

Március 1--3. (csütörtök--szombat), 9.00--17.00: Rácz Noémi szín-tanfolyama
Március 1--3. (csütörtök--szombat), 9.30--12.30, 14.00--18.00: Szobrászati workshop Jozef Kužidlo vezetésével
Március 6. (kedd), 18.00:  Ébresztőfilm (Wake Up Call, am., 90 perc, rendezte: John Nada, 2008), magyar feliratos film arról, hogyan is működik a világ a színfalak mögött, és mi a végső céljuk azoknak, akik a világfolyamatokat nagyon is tudatosan irányítják. Utána kötetlen beszélgetés
Március 13. (kedd), 18.00: When You’re Strange /Amikor idegen vagy/, a Doors együttesről készült, eredeti felvételeket tartalmazó zenés film vetítése (szlovák nyelvű program)
Március 20. (kedd), 18.00: Őry Annamária budapesti festőművész kiállítása
Március 24. (szombat), 14.00: Tavaszodó, húsvétváró. A Rovátka játszóházi foglalkozás
Március 29. (csütörtök), 18.00: RNDr. Miroslav Morovics, Csc.: A matematika és természettudományok helyzete a Kassai Jezsuita Egyetemen a 17--18. században

Minden kedden 16 órától festészeti szabadiskola, csütörtökönként 16 órától szobrászati szabadiskola, valamint angol nyelvkurzus haladóknak.

Április 3. (kedd), 18.00: Tojásfestés a hagyományos, viaszos módszerrel. A főtt vagy kifújt tojásokat az érdeklődők maguk hozzák. Rovás Akadémia
Április 5. (csütörtök), 18.00: Magyar retro című film vetítése
Április 10. (kedd), 18.00: Tudományos Filmfesztivál. Rovás Akadémia
Április 11. (szerda): Márai Sándor Napok
Április 19. (csütörtök), 18.00: A Rovás Tavaszi Fesztivál keretében Andráskó Péter (Esztergom) kiállítása. Rovás Akadémia
Április 21. (szombat), 14.00: A Rovás Tavaszi Fesztivál keretében Rovátka játszóház
Április 23. (hétfő), 18.00: A Rovás Tavaszi Fesztivál keretében ökonet-előadás. A nap folyamán biorezonanciás mérés (időpontkérés a köv. telefonszámon: 0907/58 72 58), Rovás Akadémia
Április 24. (kedd), 17.00: A Rovás Tavaszi Fesztivál keretében Ján Gašpar: Kassai képeslapok. Könyvbemutató. Rovás Akadémia
Április 25. (szerda), 18.00: A Rovás Tavaszi Fesztivál keretében Lovas Tibor: Halálra szórakoztatva (Amused to Death). Roger Waters a Pink Floyd után. Rovás Akadémia
Április 26. (csütörtök), 18.00: A Rovás Tavaszi Fesztivál keretében Milan Špak útibeszámolója a Himalájáról

Május 3. (csütörtök), 18.00: Gulyáságyú (Cooking History), rendezte: Peter Kerekeš
Május 5. (szombat), 10.00 - 17.00: A kovácsmesterség fogásai. Workshop Rácz László kovácsmester mozgó kovácsműhelyénél
Május 7. (hétfő), 18.00: Pap Gábor (Budapest): Képírás, vagy a világra való rácsodálkozás esélyei a művészetekben. Előadás
Május 9. (szerda), 18.00: Gömöri dokumentumfilmek. Domica felfedezése, a Karsztmélységek őrzői, Barlangszennyezés a Szilicei-fennsíkon. Utána kötetlen beszélgetés
Május 11. (péntek), 18.00: Kosztolányi Dezső: Esti Kornél dalban. Gulyás Dávid (gitár, ének), Cseke Gyöngyvér (hegedű)
Május 12. (szombat): a Kós Károly alapította és Makovecz Imre által átszervezett Magyar Vándorépítészek bemutatkozása a Rovásban
Május 14. (hétfő), 18.00: Az üldözöttek védelmében. Esterházy János embertársmentő tevékenysége a 2. világháború alatt. Dokumentumfilm
Május 15. (kedd), 18.00: Gergely László: Az első világháború hatása Kassa életére. Előadás. Gajer Veronika: „Kosicére jöttem, Kassát találtam“ – Magyarok Kassán a két világháború között. Előadás
Május 17. (csütörtök), 19.00: Csak egy menet. Benkő Géza előadói estje. A "majdnem stand up" előadást George Carlin és Bill Hicks írásaiból Benkő Géza szerkesztette
Május 18. (péntek), 18.00: Nagy Géza: A titokzatos tokaji bor. A könyv a borkészítés titkairól, a Tokaj-Hegyalja színfoltjáról, a tokaji borról, a borászat, a borkészítés tradíciójáról beszél. A szerzővel Havasi Péter beszélget
Május 19. (szombat), 14.00: Rovátka játszóház. Benne hangszerismeret és táncház Kováts Marcellal
Május 29. 3ds Max mesterfokon – a Mesharray Nyílt Napja a Rovásban

Június 3. Teresa Szepes lipcsei festő kiállítása a Rovásban
Június 21–24.  A Rovás Kárpátalján – vándorkiállítások, Tiszabökény, Tiszapéterfalva, Técső, Visk, Beregszász, Beregszentmiklós, Ungvár, Munkács
Június 28. Az esztergomi Kaleidoszkóp-ház kiállítása a Rovásban
Július 7. – aug. 27. Nemzetközi Rovás Képzőművészeti Workshop

Rovás Polgári Társulás nyári képzőművészeti alkotótáborának, a Rovás-workshopnak célja benne foglaltatik a nevében: "Rozumieme si – Értjük egymást – Ne intelegem". Egy olyan workshopról van szó, amely három helyszínen zajlik, ugyanazon résztvevőkkel.

Az első alkotótábor Erdélyben, Középajtán volt, közel Sepsiszentgyörgyhöz és Brassóhoz, 2012. július 7-től 15-ig. A román, magyar és szlovák képzőművészek együttműködése példaértékű. Az erdélyi középajtai tábor lényege a kapcsolatépítés, az élménygyűjtés és a csapatszervezés.

A második tábor helyszíne Kassa, a Rovás Akadémia (Kmeť u. 34.), időpontja: 2012. július 28. – augusztus 5. Itt a szabad alkotótevékenységen kívül a Magas-Tátra és a Szepesség megismerése volt a cél. A harmadik alkotótábor a Magyar Képzőművészeti Egyetem tihanyi művésztelepén zajlott, 2012. augusztus 20-a és 26-a között. 
Tihanyban, a Magyar Képzőművészeti Egyetem művésztelepén, augusztus 20-a és 26-a között lezajlott a Rovás minden eddiginél nagyobb nyári workshopjának harmadik része. Több mint ötven résztvevővel.

Megalakult az "eNRA", a Rovás szabad és nyitott alkotóközössége.

Az eNRA létrehozásának egyik alapvető ösztönzője az volt, hogy az európai kulturális főváros projektet Kassán magyar részvétel nélkül szándékoznak megvalósítani, több olyan elfogult kijelentés is elhangzott, miszerint Kassán nincs kortárs magyar képzőművészet, illetve a kortárs szlovák képzőművészetnek Kassán élő magyar képviselői vannak ugyan, de szervezett csoportok nem léteznek. Ez ellen és Kassa multikulturális jellegének megőrzése érdekében jött létre a Rovás Polgári Társulás égisze alatt az eNRA.

A Rovás alkotói közé kérte felvételét: Barkos Bea iparművész, tűzzománcos, Simon Miklós festőművész, Őry Annamária festőművész, Illényi Tamara festőművész, Shumy Éva festőművész, Nicolae Barb festőművész, Madaras Péter szobrászművész, Bara Barnabás szobrászművész, Hosszú Zoltán szobrászművész, Selyem Katalin iparművész, tűzzománcos, Bódis Barnabás festőművész; a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjai: Fülöp Edina, Szász Tünde, Zelei Viktória, a pozsonyi Képzőművészeti Egyetemről Šimkovičová Martina, a kolozsvári Képzőművészeti Egyetemről Máthé László.

Szeptember 17-én nyílt az eNRA bajai kiállítása az Eötvös Galériában.
Szeptember 19-én a Caffart csoport kiállítása kezdődött a Rovás Galériában.

Október 3-án Shumy Éva tárlata nyílik a Rovásban
Október 19-én az eNRA és a budapesti Mozgóképtár Albertirsán mutatkozik be
Október 20-án eNRA kiállítás a Magyarországi Székelyek Házában, Budapesten
Október 20-tól november 20-ig a Rovás Őszi Fesztivál zajlik
Október 20. (szombat), 14.00: Rovátka Játszóház
Október 23. (kedd), 18.00: A bor filozófiája. Borkóstoló. Belépődíj: 12 €. 19.30: Suprim Jazz koncert
Október 24. (szerda), 18.00: Csatáry László – egy ügy, mely felkavarta a közvéleményt. Balassa Zoltán előadása. 19.30: Élő zene Jakab Zoltán bárzongoristával
Október 25. (csütörtök), 18.00: 140 éves a kassai magyar ipariskola. Pulen Lajos könyvének bemutatója
Október 26. (péntek), 18.00: Golddies koncert
Október 30. (kedd), 18.00: Eszes Attila kiállítása
Október 31. (szerda), 18.00: Legendárium/Sírparadicső. Bettes István költő könyveinek bemutatója. 19.30: Élő zene Jakab Zoltán bárzongoristával

November 6. (kedd), 18.00: Teremtés. A tudomány találkozása a vallással. Molnár István előadása. 19.30: Jazzemice koncert
November 7. (szerda), 19.30: Élő zene Jakab Zoltán bárzongoristával
November 8. (csütörtök), 18.00: Kamasz/Kilátó. Szászi Zoltán köteteinek bemutatója. Gyenes Gábor Kamasz című könyvillusztrációjának kiállítása. 19.30: Történelmi kerekasztal Gayer Veronikával
November 9. (péntek), 19.00: Kanárileves. A TeatRovás színházi előadása
November 13. (kedd), 18.00: 10 éves a Hernád Lap- és Könyvkiadó. Havasi Péter főszerkesztő beszámolója
November 14. (szerda), 18.00: Márai Sándor – a szavak mágusa. Balassa Zoltán előadása. 19.30: Élő zene Jakab Zoltán bárzongoristával