| Levél az Iródiásokhoz és olvasóikhoz Legelébbis a 25 éves Iródiát köszöntöm! Nem az intézményt, a protokoll már lezajlott. Titeket köszöntelek, háromszázvalahány egykor magával ragadóan lelkes Iródiás! Isten éltessen, és lelkesítsen titeket még vagy ezer évig, legalábbis!
Szerintetek Krúdy Gyula 1911-ben szólhatta ezt a kezet szorítani nem kívánó huszárszázadosnak?
- Beperellek!
S lehetett ez a tiszteletlen százados válasza?
- Perelj be! Rá megy ötven éved, s minden vagyonod, mire a pert megnyered.
Vagy inkább ekképpen folyt le a végsõ fokon esztétikai indíttatású konfliktus (tudniillik Krúdynak nem tetszett a tisztecske nyeglesége):
- Ön, tiszturacs, megsértett engemet! Lássuk, vállalja-e az elégtételt, vagy bebizonyosodik, hogy végképp nincs kit tisztelnem Önben!
- Sztojanovics Viktor huszárszázados, rendelkezésére!
- Holnapután, - addigra remélem, kialussza mámorát -, nos, negyvennyolc óra múlva, vagyis hajnali négykor jelenjen meg segédeivel együtt Farkasréten, a Denevér utca közepén.
- Kard vagy pisztoly?
- Hogy kérdezhet ilyet egy úriember! Nem a Mississippi-nél vagyunk, hanem a Dunánál.
A párbeszéd valahogy így folyhatott le, hogy aztán Krúdy párbajban, a századoson sebet ejtve vegyen elégtételt.
Krúdy tehát karddal is kiválóan esztétizált. Ez bátorít arra, hogy a Párbajkódex paragrafusai értelmében írjam ezt a levem. Korántsem az ünneprontás a szándékom, hanem a becsület megvédelmezése.
Ezért:
Gratulálok a díj-botrányhoz, a Talamon Alfonz díj Duba Gyulának ítéléséhez.
Mi volnánk az együttgondolkodás iskolája? (Apropó együttgondolkodás, az ún. „Iródia-kiáltvány” a tollamból származik, s most 25 év után azt kérem, ne használjátok, ne idézzétek, együttgondolkodás nélkül semmi esetre se! Nem hiúságból kérem. Egyszerûen méltatlanság okán: 25 év alatt nem tanultunk meg együttgondolkodni; ha tudnánk, ez a díj-botrány nem történt volna meg. )
Duba Gyula személyével és életmûvével semmi bajom. Zsinórmértékként bár nem tekinthetünk rá, ám mint tehetséges, szorgos kismester kétségkívül beírta magát az irodalomtörténetbe. Méltán illetik meg õt a legkülönfélébb díjak. Kívánom neki, kapja meg a lehetõ legmagasabb szlovák és magyar állami kitüntetéseket!
Egy pillanatra képzeletben, – s itt most kérem, kedves Duba Gyula, ne hagyja el kiváló humora! – most én magam vagyok a Talamon-díjazott Duba, csúcsDuba formában, ezért természetesen lemondtam a díjról, lévén korrekt értékítéletem, mert kiválóan tudom, mely fiatal kollégám érdemli, kinek adjam tovább a széles Felvidéken.
Botrány, természetellenes szellemi bûntény, hogy egy harmincévesen elhunyt nonkonformistáról elnevezett díjat egy hetvenéves konformista kapjon.
Mert mi az alapképlet? Talamon egy betiltott mozgalom tagja volt, amely azért fertõzött, mint az influenza, mert alternatívát nyújtott a korabeli totalitárius rendszer Írószövetségébe tagozódáshoz képest. Mely totalitarizmus egyik legmegbízhatóbb embere éppen Duba Gyula elvtárs volt, aki bár személyesen is eljött volt közénk, hogy tudassa, õ jót akar nekünk, de azért betiltódtunk, mert azt a „jót”, amit õ és megbízható elvtársai akartak nekünk, azt mi nem kívántuk.
Dubának Talamon díjat adni homlok egyenest ellentétes mindazzal, amit egykor az Iródia jelentett. Egyet jelent ez nemcsak az Iródia, de Talamon Alfonz emlékének a megcsúfolásával is. Akik ismerték vagy akárcsak olvasták Fonzit, jól tudják, mikor adott volna Õ a régi szisztéma emberei közül bárkinek is irodalmi díjat: Soha! Legfeljebb poharazgatás közben egy barátságos kokit.
Kedves héttagú választmány, akiken ez a díj-odaítélés végsõ fokon múlott! Ítéletetekkel a Szlovákiai Magyar Írók Társaságát a totalitárius rendszer Írószövetségének közvetlen jogutódjává tettétek. Itt és most hiába a képmutatással párban járó önámítás, megszüntettétek az erkölcsi alapot arra, hogy a civil Iródiát saját hagyományotoknak tekintsétek, hacsak nem az Iródia szabadegyetemének estébés fakultását akarjátok tovább éltetni. Hogy a SzMíT választmányában nem mindenki volt Íródiás? De valahányan azért nem is voltak estébések.
Kedves választmány! Miért pampogok én bele a ti dolgaitokba, amikor cirka bõ tizenöt év – nektek elhallgatás, nekem viszolygás – után jelentem meg újra köztetek személyesen? Hírlett köztetek, föladtam az írást, s éppen õrülök és halok megfele. Mivel telt nélkületek az elmúlt 15 évem? Ugyanúgy írtam és olvastam, olvastam, mint korábban, s figyeltem, figyeltem, figyeltem, meglehet hatékonyabban, mint akik anno hivatalból figyeltek.
25 év nagyidõ, sok mindenre alkalmas. 25 év során kiismertük egymást jobbára valahányan. Magam például ez alatt és ezen felül megismertem önmagam. Ti hogy vagytok ezzel a gnószisz autónnal? Mi ez a mondat számotokra? Egy poros mûveltségi infó, vagy aktuális létparancs?
Kedves felvidéki irodalom szervezeti mûködéséért felelõsek – tisztelet a kivételnek! Ez az ominózus díj-odaítélés azt tükrözi, mintha számotokra sosem létezett volna Iródia. Elvégre az irodalom nem egy szellemi út, hanem karrierlehetõség. Szálljatok magatokba, azután kérjetek bocsánatot Talamon Alfonz szellemétõl, mert bár a teste halott, a szelleme él!
Kedves háromszázvalahány Iródiás, azt hiszem valamennyiünk számára megnyugtató, hogy a 25 éves évfordulónkon az egykor karakán Tóth Laci igen óvatos alázatosan bár, de mégiscsak, elmotyogta: kétséges ám az irodalmi kánont olykor csókossági hálózat szerint meghatározó „kanonokok” illetékessége a tényleges halhatatlanság dolgában.
Ezzel búcsúzom, mindenkit ölelek:
Krausz Tivadar
u.i.:
Az ejtett sebbõl kikövetkeztethetõ, mely vágást alkalmazta a párbaj során Krúdy a becstelen tiszten. Ó, boldog idõk, mikor az erkölcstelenség még nem volt kifizetõdõ. Fejtegetem a modernkori lovagirodalomnak eme Krúdy-titkát, küzdelmük során, mint kerekedett felül az író a professzionális kardforgatón. A becsület, mint a szépség fundamentuma – ezt fejtegetem most, igaz huszárkard helyett katanával; ez által nyerem a ki-t, másként: táplálóm az idõ. Kívánom, kedves ex-Iródiások, valahányunk ideje teljék alkotásban, valamint árnyalt megkülönböztetni tudásban gyarapodva!
|
