Jack Kerouac

1922. március 12-én született Jack Kerouac amerikai író.
Diákkorom misztikus példaképe Allan Ginsberggel egyetemben. Rongyosra olvasott könyvekben álmodoztunk közösen a szabadságról, a csavargásról és a szabad szerelemrõl.

Most, ahogy e sorokat írom, beugrik egy ködös, távoli emlék, egy szõke lány a múltból. Hosszú haja középen elválasztva, farmernadrágja csupa folt, tornacipõje sok utat megjárt. Oldalán zsákvászon tarisznya. Egy hosszú sörözés beszélgetésnek álcázva és egy elsietett, kényelmetlen szeretkezés. Egy lány, aki mással járt és én, aki mással jártam... Ó, istenem, mennyire szerettem a társaságát. A beszélgetéseket könyvekrõl, filmekrõl, zenérõl, utazásokról, stoppos élményekrõl, mûvészetrõl. Úton... Mi folyton úton voltunk.
"Úton lenni a boldogság, megérkezni: a halál!"
Hosszú hajamat nehezen viselte a környezetem. Anyám szégyellte szûk nadrágomat és a hosszú, kockás inget, amelyet nagyapámtól kunyeráltam el. Egyszer egy rendõr bevitt az õrszobára és amikor belenyírt a hajamba, elsírtam magam.
Az úton...
Emlékszem az élményre, amelyet a könyv adott. Könyvesboltokban nem volt kapható, ennek a lánynak mégis megvolt. Õ adta elolvasni.
De beszéljünk most inkább Kerouacról.
Azt mondják, tanulmányai befejeztével a haditengerészetnél szolgált. Sokat utazott az USA államaiban, Közép-Amerikában, az európai országokban és Észak-Afrikában. A beat-nemzedék megszállott apostola volt. Életvitelében és eszméiben a beat-életmód és a beat-ideológia modelljét teremtette meg.
Mûveiben a tiltakozás, a rettegés, a menekülés hangjainak megszólaltatója.
Lelkes követõket és szenvedélyes ellenségeket szerzett. Gondolatai - fõként ami a dzsessz, a szex, a kábítószerek vonatkozását illeti - Európában tovább gyûrûztek akkor is, amikor hazájában már csökkent népszerûsége, és csillapodtak a beat-nemzedék körüli viharok.
Leghíresebb alkotása a beat-nemzedék bibliájának tartott "Az úton" címû regénye, amely óriási közönségsikert aratott.
Íme, néhány sora.
Hasonló stílusban igyekeztem én is a bevezetõmet írni:
"... A hegy part felõli lábári csorda legelészett s lejjebb megláttam a Csendes-óceánt kéken, hatalmasan, amint tolta nagy fehér falát, mesebeli krumpliföldjében kélt San Franciscó-i ködét. Egy óra múltán bedõl a köd az Aranykapun és fehérbe öltözteti a regényes várost. Ilyenkor a szerelmes fiatalember szíve csücskével megindul lassan fel a fehér ösvényen, miután egy palack tokajit a zsebébe süllyesztett. Ilyen város Friscó. A fehér kapufélfákat szép asszonyok támasztották, úgy várták az urukat haza - hogy az Embarcaderóról, a Piac utcáról, a Coit-to-ronyról és tizenegy nyüzsgõ dombjáról ne is szóljak.
Tekergettem a nyakamat. Mintha álomba szédültem volna innen a szirtrõl. Ó, hol az én szívem csücske? - gondoltam el, és tekingettem mindenfelé, mint ahogy tekingettem már lenn is, a laposabb világban. Most pedig már itt állok Amerika rendíthetetlen rögének legszélén. Valahonnan messzi mögülem a szédült New York hányja barna porfellegeit. A keleti tájban barnaság és szentség uralkodik - Kalifornia fehér, akár a kiteregetett nagymosás, és az esze nem több, mint a mosónéjának. Legalábbis akkor így gondolkodtam..."

"A spontán próza elemi szabályai" címû tanulmányában a következõképpen ír az írástechnikáról: "Ki a pontokkal és a hamis kettõspontokkal és a félénk vesszõcskékkel - nem kell asztmatikussá tenni a szöveget - a szónoki lélegzetvételeket jelölve elég egy mozgékony gondolatjel (ahogy a dzsesszmuzsikus egy-egy frázis között veszi a lélegzetet)." Több mûvében tetten érhetõ miszticizmusa, jellemzõ erre "Az igazság csavargói" és a "Föld alatti emberek" címû regénye. Ismertek esszéi is. 1969. október 21-én hunyt el. 

Az úton itt olvasható: http://terebess.hu/keletkultinfo/kerouac1.html