Juno és Iván

Szörnyû ez a június. Forróság, bágyadt emberek, korlátozott szellemi tevékenység, szomjúság, megrepedezett földek.
Álmos vagyok és képtelen komolyabb dolgokkal foglalkozni. És ez még csak a kezdet.

Mi lesz még, ha már a kezdet is ilyen nehéz.
Június! Juno hónapja... Jupiter, a fényárasztó isten felesége volt Juno, az ég istennõje. Miatta fénylett a Hold, és borult sötét éjszaka az emberekre. Juno istennõ napját a rómaiak minden hónapban megtartották, hiszen az újhold megjelenését, a hónapkezdést fûzték nevéhez, de ezt a hónapot szánták neki teljes egészében. Az is lehet, hogy õ kérte el.
Szent Iván éjszakáján, június 23-ról 24-re különös dolgok történnek... Megelevenednek a mesék, mítikus alakok lepik el az erdõket s a mezõket, életre kelnek a múzeumokban õrzött titkok. Nem hiába ez a múzeumok éjszakája is egyben... Ez a nyári napforduló ideje  (téli napforduló a Karácsonyt jelöli).
Az év leghosszabb napja a meteorológusok szerint ugyan 21.-re esik, de a hagyomány az hagyomány.

Hogy mikortól ünnepeljük a napfordulót, nehéz pontosan meghatározni, valószínûleg összefüggésben van a Nap járását követõ naptárhasználat kialakulásával. A kereszténység az V. századtól vette át a pogány eredetû szokást Keresztelõ Szent János születésének ünnepeként.
Az ünnep fontos eleme az elõzõ éjszaka gyújtott tûz.

Egy XVI. századi krónikából megtudhatjuk, hogy Németország szinte minden településén örömtüzeket gyújtottak Szent János napjának elõestéjén. A környék apraja-nagyja összegyûlt egy-egy ilyen tûz körül, ahol énekkel és körtánccal múlatták az idõt. 
Franciaországban valaha a dombok tetejérõl égõ kerekeket gurigáltak a folyókba. Az Egyesült Államokban élõ hopi indiánok a nyári napforduló idején visszaviszik a szellemeket ábrázoló figurákat, a kachinákat föld alatti termeikbe, ahol a téli napfordulóig pihennek. Az indiánok ezt hazatérési ceremóniának hívják.
Hatalmas tüzeket raknak Európa számos táján. A máglyáknak varázserõt tulajdonítanak: megtisztítanak és védelmeznek a rontásoktól, betegségektõl és a természeti csapásoktól. A közösségek lakói összegyûlnek és körültáncolják a tüzet. Minél magasabbra ugranak, annál bõségesebb lesz a termés.
Ezen az éjjelen a víz is természetfeletti erõt kap. Az olaszok ilyenkor nagy fürdõzéseket rendeznek.
Svédországban a tûzrakást nyárközépi máglyáknak nevezik és általában a keresztutakon lobbantották lángra.
Európa sok vidékén, így Magyarországon és Csehországban is sokáig eleven volt a kátránnyal bekent kerék magaslatokról való legurításának szokása.
Angliában az emberek a Szentivánéji máglyáról hozott fáklyával gyújtottak tüzet házaikban az ünnep alkalmából. Az ország egyes részein az emberek úgy hitték, hogy az almatermés tönkremegy, ha nem gyújtanak Szentiván napján tüzet. A nap tetõpontja az a szertartás volt, mikor fiatalok és idõsek egyaránt lobogó diszkoszkorongot hajítottak az ég felé, valamint lobogó kerekeket guritottak a dombokról. Ezekkel az égõ formákkal köszöntötték a napot. Napjainkban Szentiván éjjelétõl inkább a szerelmesek várják álmaik megvalósulását...