Kapuoroszlán

Figyel, tele van erõvel. Izmos, de valódi ereje nem izmaiban rejtezik. Belsõ erõ feszíti szét, ettõl teltek formái is, ebbe az erõbe kövesedett bele hosszú évezredek során. Valahogy úgy, mint egy bolygó.

Sokan kölyöknek nézik, pedig vén. Fogai alig vannak, feje az idõk során lett hatalmas. Mindent látott, tudja: minden csak hiábavalóság. Mosolyog ránk, és rajtunk.

Lehet, hogy van, aki fél tõle, az olyan emberektõl õrizkedni kell. Õket sem bántja. Õ egy õr, azok pedig nem mernek belépni az õ kapuján. Szereti, ha nézik, ha simogatják, és õ is szeret minket. Minket õriz.

Most úgy látom, mint egy vénséges vén, szótlan, jóságos, de megközelíthetetlen nagyszülõt, aki az unokák közelében ül, vagy inkább egy õst, aki mint totemállat kíséri végig a család életét. Puszta jelenlétével ad biztonságot.
Néha
talán megmoccan.

Raffay Dávid szobrászmûvész, Budapest