Gaskó Miklós, Kassa vasúti parancsnokának jelentése szerint Kassáról 1944.V. 15-én indították az elsõ két vonatszerelvényt Auswitzba. Ezeken 7 684 kassai zsidót szállítottak a haláltáborba. Május folyamán még két-, június 3-án pedig még egy szerelvény indult el, további 9 013 kassai és környékbeli zsidóval.
Kassán a zsidók letelepedését csak 1840-tõl engedélyezték. Hatásuk a városra leginkább a két világháború között bontakozott ki. Míg 1848-ban csak 399 zsidó élt Kassán, 1944-re a számuk már meghaladta a 12 ezret.
Hagyományos foglalkozások voltak: az orvos, késõbb a gyógyszerész, a színész,az újságíró. Ezeket a szabadfoglalkozású pályákat ûzték. A két világháború között például a magyar zsidó vállalkozók fizették a magyar színészeket, hogy ne menjenek el,maradjanak itt Kassán. Esterházy János is mindig dicsérte a kassai zsidókat,hogy nagyon hazafias szellemûek. 1920 után is sokan kiálltak magyarságuk mellett. Ilyen módon természetesen a város kulturális életében is részt vettek. Megalapították a zsidó kaszinónak mondott társadalmi egyletet, melynek külön épülete is volt.
zsidó kaszinó (Roseveltova ucta):
Felvidéki Újság:
Az egymást gazdagító kultúrák kiteljesítését Kassán is meggátolta a Hitler vezette náci Németország más elképzelése.
Szántó Zsuzsanna,a holocaust kassai túlélõje:
Diák voltam, érettségi elõtt. Tudom, hogy március 19-én este a budapesti operának kellett volna elõadást tartani. Ott voltam, ki volt írva, hogy technikai okok miatt elmarad az elõadás. Mire a Schalkházhoz,a mai Slovan szállodához leértem,már találkoztam a német hadsereggel, bevonultak. Az események követték egymást. Leérettségiztünk. Én már sárga csillaggal mentem az érettségire. És utána jött a téglagyár és a deportálás.
A szüleimmel együtt az elsõ traszportba kerültem be. Velük együtt mentem el. Auswitzban rögtön elválasztottak minket. A szüleimet balra vitték,engem jobbra. Ez azt jelentette, hogy én megmenekültem, õket pedig elgázosították.
Egy lengyelországi német hadiüzembe kerültem, ahol óraalkatrészeket gyártottam az idõzített bombákba. Itt lettem 18 éves. A felszabadulás után a csehszlovák hadsereg autója hozott el Prágába, ahonnan vonattal jöttem vissza Kassára. Senki nem várt itthon. Senkit és semmit nem találtam. Próbálkoztam mégis bele illeszkedni a normális életbe. Megszûntem szám lenni,mert ott az ember egy évig csak szám volt, fogoly volt. Újonnan kezdtem. Prágában befejeztem tanulmányaimat. Férjhez mentem. Van két lányom, unokáim. Az ember nagyon sok mindent kibír. Utólag én is csodálkoztam,hogy lehetett ezt kibírni, de úgy látszik: lehetett. Tudatosodott bennem, hogy megint ember lettem,megint valaki vagyok. Egy személy vagyok. Nem egy rab,számmal… Az értékrendem teljesen megváltozott a háború után. Már nem ragaszkodom tárgyakhoz. Az egyetlen érték,ami van az az ember élete. Semmi más!
Harang utcai Zsinagóga:
Kassáról több, mint 11 ezer zsidót vittek a haláltáborba. Közülük alig 450-en jöttek vissza.
A holocaust után a kassai zsidók nagyobb része kiment Izraelbe,illetve Amerikába. Ide a vidékrõl jöttek be, õk alkotják a közösséget. Kassán a zsidó hitközösségnek 270 tagja van.
A szocialista Csehszlovákia semmilyen egyházi hitéletnek nem örült. Kassán Steiner rabbi immár nyolcadik éve próbálja halódó poraiból életbe emelni a zsidóságot.
Jossi Steiner,rabbi:
Én akkor is folytattam,ha úgy is nézett ki,hogy nincs remény. És bebizonyosodott, hogy érkezik remény,még akkor is,ha vannak idõszakok, amikor az ember azt hiszi, minden veszve van. A nyolc év folyamán is bebizonyosodott, hogy valami fény mindig elõbukkan.
Kassán a múlt század elején még öt zsinagóga állt. Kassa 2013-ban Európa kulturális fõvárosa lesz. Bízunk benne,hogy ekkorra a kassai épített zsidó örökség még felújítható részét látogathatóvá teszik.
Puskin utcai Zsinagóga:
Vélemények :
név: dzsu e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-02-08
Nagyon sajnalom, hogy lemaradtam errol a forgatasrol...
Egyebkent most szombaton volt a ... hm, mi is a cime magyarul? POtulky mestom kosice /Barangolasok kassan? vagy valami ilyesmi/, mindig lemaradok rola, a mostani temaja a \"regi kassai hotelek\" volt, amik tobbseget lebontottak.
A foutcan kiallitottak par kepet ezekrol /es meg most is epp/ epuletekrol. Erdekes volt.
Szoval csak az jutott eszembe, hogy itt elek kassan ot eve, es meg mindig nem tudok tul sokat a varosrol... Lehet kene szervezni egy idegenvezetessel egybekotott varosnezest a diakok szamara... Hm, Gyuri? :)