| Otthon érzi magát Kassán a pozsonyi Magyar Intézet A projekt kapcsán Kassa 2,4 milliárd korona tõkeinjekcióval számol, az összeg 53 százaléka várhatóan az uniós strukturális alapokból érkezik. A gyõztes projekten összesen mintegy száz szakember dolgozott, akik közel ezer kulturális rendezvényt terveztek a városban az elkövetkezendõ öt évben, ez többszöröse a mostani kínálatnak. A paletta színesítésében a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete is aktív szerepet vállal. Az intézet vezetése már évekkel ezelõtt felismerte Kassa kultúrpolitikai jelentõségét, felvették a kapcsolatot a helyi kulturális élet irányítóival, rendszeresen támogatják magyar mûvészek vendégszereplését, ötleteket adnak a helyieknek, illetve számos rendezvényt szerveznek a városban. Az eddigi legváltozatosabb és legsikeresebb „kultúrdömping” 2007 októberében zajlott, amikor összesen tizenöt programot kínáltak a kassaiaknak, a kortárs tánctól a vizuális performanszon át a jazzkoncertekig. „Különös figyelmet fordítunk a fiatalok igényeinek kielégítésére, akik eddig valahogy kívül estek a helyi kultúraszervezõk látókörén, illetve a szórakoztatóipari produkciókon kívül kevés tartalmas programot kínáltak nekik. Pedig a tizen-, huszonéves generáció a legfogékonyabb az új irányzatokra, a szokatlan és meglepõ dolgokra”- állítja Krasztev Péter, a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének pozsonyi igazgatója. Úgy tûnik, idõközben a helyiek is rájöttek erre, a város vezetése ugyanis a kulturális fõváros-projekt elõkészítésénél figyelembe vette az addig kizárólag saját, illetve alapítványi forrásokból mûködõ, alternatív kultúrára szakosodott Bona Fide egyesület véleményét, sõt jelképes összegért bocsátott rendelkezésükre egy volt laktanya-komplexumot, amelyet – részben városi pénzbõl – kultúrparkká alakítanak át. „Intézetünk már akkor együttmûködött ezekkel a lelkes és nyitott fiatalokkal, amikor még egy külvárosi kultúrházban dacoltak az elemekkel. Örülök, hogy ötleteiket és javaslataikat immár városi szinten is elfogadják” – jegyezte meg a pozsonyi magyar intézet igazgatója. A soron következõ közös rendezvény is bizonyítja, hogy a partnerek a jövõbe látnak. Az õsz folyamán egy idõben bûvölik majd a lemezeket magyar underground DJ-k Kassán, illetve Pécsett, a két város között pedig on-line kapcsolat jön létre. A két rendezvény résztvevõi kivetítõn át láthatják egymást, illetve az interneten keresztül üzenhetnek egymásnak. A kezdeményezés összekapcsolja a 2010-es év kulturális fõvárosát a szlovákiai EKF-gyõztessel. 2013-ban Franciaország és Szlovákia adja Európa két kulturális fõvárosát. A francia városról a jövõ héten születik döntés. Juhász Katalin MKKI, Pozsony |