Ebbõl is látszik, hogy milyen nagy igény van a szépen megtervezett és igényes könyvekre, ráadásul olyanra, amely Gömörrõl szól. B. Kovács István gömörológus, aki a könyvbemutatót vezette, bevezetõjében szomorkás kicsengésûnek jellemzei az elsõ kötetet. Ez igaz, tekintettel arra, hogy a pusztulást veszi leltárba. Azonban, mint mondta, nem szomorúnak kell lennünk, hanem diagnózist kell felállítani és megmutatni a valót. A színes képek mögött a sanyarú állapot fedezhetõ fel, amely azonban szembesülni kényszerít bennünket a 100 évvel ezelõtti világgal. Az omladozó kúriák és kastélyok fotói láttán párhuzam fedezhetõ fel a kollektív bûnök és büntetések témájával, s a fotókon megjelenõ pusztulás a téma tárgyiasult formáját jeleníti meg.
Tököly Gábor, a könyv szerzõje elmondta, hogy a második kötet kiadói akadályok miatt több mint egy évet váratott magára, noha az anyag már együtt volt. Köszönetet mondott a Méry Ratio kiadónak és Slavo Haµama grafikai szerkesztõnek, hogy a könyv - az elsõhöz hasonlóan - rendkívül szép kivitelezésû lett. A szerzõ személyes vallomása szerint, mint mûemlékvédelmi szakember, két és fél évtizedet "rátett az életébõl", hogy hivatalos minõségben tegyen a pusztulás ellen. "De nem lehet semmit tenni ez ellen" - hangzott a tömör és kiábrándító válasz. Elsõsorban gondolkodásmódot kell változtatni. Elrettentõ példaként hozta fel a "Gótikus út" elnevezésû, középkori épületeket és emlékeket megmutatni hivatott idegenforgalmi "valamit", amely azonban nem mûködik, mivel az út során egyetlen templomba sem lehet bejutni. Aztán, a sajólenkei kastélyt azért nem lehet eladni a megmentõjének, mert az olyan területen áll, amely a nemzeti földalaphoz tartozik.
 Persze, jó példa így is akad, igaz, inkább Magyarországon. A ragályi kastély szálloda és étterem lett, a putnoki kúriából múzeum, és a kastélyt is rendbe hozzák. A bánrévei kastély óvodaként mûködik. Sajógömörben ugyan (már 20 éve) tatarozzák a kastélyt, de mire a végére érnek a homlokzatnak, már kezdhetik is elölrõl a tetõzettel. Oláhpatakon, Andrássy Gyula miniszterelnök szülõhelyét példásan rendbe hozta az önkormányzat. Holott az az épület nem is volt mûemlék, de szigorúan figyelembe vették annak mûemléki jegyeit. A zsípi kastélyba a 80-as évek derekán több millió koronát invesztáltak, azonban mára már menthetetlen lett az épület.
Tököly szerint a legnagyobb baj a mûemlékekért folytatott harcban az, hogy igen kevés a pénz, és azt sem használják fel helyesen. Fejetlen a pályázati rendszer, a tulajdonosokat pedig nem ösztönzi és nem noszogatja senki, hogy mozduljanak az ügyben. Ráadásul hivatallá alakították át a mûemlékvédelmet, amely ilyenformán már végképp nem avatkozhat bele és nem tehet semmit egy-egy objektum megmentéséért. Tanácsokat sem adhatnak, csak a fotókat nézegethetik, és végkövetkeztetéseket vonhatnak le az irodában. Ám sokszor nem is csak pénzrõl van szó, ugyanis a pozsonyi régióban sem jobb a mûemlékek helyzete.
A friss, nyomdaszagú "leltárkönyvben" szereplõ épületek közül sok minden már nincs meg a valóságban. Nem lehet rendezetlen társadalomban virágzó kultúrát elvárni, értékek megbecsülésére nevelni, mert ez a jelenkori fogyasztói társadalom beteg. Pedig a kulturális turizmusban lenne a legnagyobb potenciálja Szlovákiának. De úgy tûnik, mi nem is akarjuk, hogy idegen jöjjön ide.
Jelen idõben olyan idõszakhoz ért a mûemlékvédelem, hogy szelektálni és rangsorolni, kell, mi legyen az, ami megmaradjon.  Mert most már biztos, hogy nem lehet mindent megmenteni. A jövõ talán ott változtatható meg, ha a gyökerekkel kezdjük, és ismét visszahelyezik az iskolákba az esztétikai és mûvészettörténeti nevelést. Addig viszont nem lehet látni a perspektívát. B. Kovács István záró szavai szerint a jövõt ki kell gondolni, ki kell találni. Ennek révén a mûemlékvédelem által dokumentált, s már nem létezõ értékek új épületeken is megjelenhetnek, s ilymódon a jövõ a múlttal összekapcsolható. |
Tököly Gábor könyvének második kötete - csakúgy, mint az elsõ - ismét osztatlan sikert aratott, mert rövid idõ alatt elkapkodták a könyvesboltokból.
