 Úgy vagyok már, hogy messzire is tudok látni, akár csukott szemmel is. Úgy vagyok már, hogy bárkit tudni tudhatok magam mellett, ha nincs, ha van még ebben a világban ténylegesen. Erre van a vers. Fodor Katának, egy isten veled!
|
| Kosztolányi Dezsõ: Halottak
Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek.
Nem-élõk,
mindent felejtõ, mindent porba ejtõ
henyélõk,
kiknek kezébõl a haraszt alatt
lassan kihullt a dús tapasztalat.
Nem tudja itt Newton az egyszeregyet,
fejére tompa éjszaka borul,
Kleopatra a csókokat feledte,
és Shakespeare elfelejtett angolul.
Nem ismeri meg itt anya a lányát,
sem a tudós ezer bogos talányát.
Ábrándok õk, kiket valóra bûvöl
az áhitat, az ima és a csók.
Idézetek egy régi-régi mûbõl,
kilobbant sejtcsomók. |
