A XX. századi közelmúltunk bármelyik idõszakára érvényes, de igaznak tûnik napjaink kiúttalan és kilátástalan szürkeségére is. De sosem volt ez másként. Akkor viszont elképzeléseink a történelmi fejlõdésrõl fabatkát sem érnek. Hogy a történelemnek kezdete és vége és valamiféle célja lenne... .
Elsõ állomás.
A csõcselék éppen ítélkezik. A profán a Szent fölött. Így van ez, minél silányabb az értelmi szintje valakinek, annál könnyebben mond ítéletet. Nyilvánosan és hangosan, kapásból a jó, a szép és az igaz dolgában. Gondolkodás nélkül kimondja, mi tetszik neki és mi nem, és eszébe nem jutna, hogy esetleg rosszul látja a dolgokat. Így ûzte el a profán az életünkbõl az ünnepeket és a nem mindennapi dolgokat. Így vált az Úr Napja a fûnyírás, a plázázás, a focimeccs, a józanodás napjává, vagy ugyanolyan szürke nappá, mint a többi. Eltûntek életünkbõl a megszentelt pillanatok. A Szent visszahúzódott világunkból...
- A kinyújtott kezek... Akárcsak ha egy náci naggyûlésen lennénk... Esetleg mintha az ordítozó masszát látnánk egy híradóból valami iraki jelentésben, vagy Afganisztánban, esetleg Afrikában... A háttérben pedig kirajzolódik a Nagy Kérdés: - "De mi az igazság..?" .
Második állomás:
- A tömeg már arctalan. Egyetlen undorító, hatalmas, vérszomjas, képmutató féreggé változott, amely most halált akar. És megfeszíti az Igazságot, amely ott áll az orra elõtt.
A százados más. Rá építeni is lehetne... Õ, ha azt mondja egyik emberének, gyere ide vagy menj oda, az gondolkodás nélkül megteszi. Ezért mondja Jézusnak a szolgájával kapcsolatban, hogy nem szükséges a házába mennie - elég, ha egy szóval mondja és az meg fog gyógyulni... .
Harmadik állomás:
- Elesik a súly alatt...
Ahogyan egykor én is elbotlottam, amikor a saját keresztutamat jártam. Elestem és pont azok vetettek meg, akik közel álltak akkor hozzám. Az enyéim, akikkel egy nyelvet beszéltem, nem értettek. Akik ismertek, megtagadtak, akikrõl azt hittem, szeretnek, megvetettek. "Megcsaltak, úgy szerettek, csaltál, s így nem szerethetsz..." .
Negyedik állomás:
- Szent Anyjával találkozik. Saját keresztutamnál anyám ereje segített át sok-sok bajon észrevétlen. Napjainkra viszont már az anya fogalmát is profanizálta a világ. Vajon a ma leányai, a szórakozóhelyek, mulatók, presszók és kocsmák tündérei, hogyan tudnak majd, ha a szükség úgy hozza, fiaiknak erõt adni..? Mögéjük állni észrevétlen, velük menni végig a Golgotára, ha a Felsõbb Akarat úgy kívánja... Feláldozni az egot a család oltárán, mikor már most rajtuk is többen osztoznak...
És a katona azáltal lesz közvetlen tanúja az üdvösségnek, hogy neki kell azt feladatként végrehajtania... Míg akik a tudás birtokosainak hiszik magukat, nem értenek semmit. Sem õk, sem leszármazottaik. Nemcsak hét generáció, de hétszázhetvenhét sem... .
Ötödik állomás:
- Megkönnyebbül kissé. Kiválasztanak valakit, akinek vinnie kell a keresztet helyette... Nem önszántából teszi, de mégis... Van, aki azt mondja kedvesen: segítek - de nem segít... Van, aki ingerülten felkiált, hogy hagyják õt békén - de segít...
Vajon kedvesség vagy mogorvaság mögött van-e a lényeg...
A háttérben már megjelennek az angyalok. .
Hatodik állomás:
- Veronika kendõjével letörli Jézus arcát. Fontos állomás. Akkor értettem meg igazán, amikor a saját keresztutamat jártam: amikor értem jött egy lány és letörölte könnyeimet…
Az angyalok néma tanúi az eseményeknek. .
Hetedik állomás:
- Újra elesik a kereszttel. Ekkorra talán már szánják is sokan… "Milyen kár érte.."- gondolhatják. "Pedig milyen értékes ember…" - De érdeklõdve várják a fejleményeket. .
Nyolcadik állomás:
- A siránkozó asszonyoknak azt feleli: "Magatokat sirassátok." Hiszen minden változást alulról kell elkezdeni. A család a nevelés alapja - fundámentuma. A nõkön áll és bukik minden. Az õ hozzáállásukon. A férfiak olyanok, amilyeneknek õket a nõk elfogadják. Ha a finom, jóérzésû, toleráns férfi lesz a nõk által preferált típus, úgy fognak viselkedni a férfiak. Mivel viszont õk maguk is a durvát, az agresszívat kedvelik, ezért az egész társadalom ilyen… .
Kilencedik állomás:
- Harmadszor is elesik.
Itt kezdõdik, amikor magára marad. "Mert elhagyatnak akkor mindenek…"- írja Pilinszky - "Éles kövek közt árnyékom csörömpöl…" .
Tizedik állomás:
- Levetkõztetik.
Megalázzák, kigúnyolják… Meztelenül, véresen, magányosan, elbizonytalanodva…, kiszolgáltatva a tömegnek. A Tömeg… Ki õ valójában? A senkikbõl álló hatalmas fenevad… Akit kiszolgálnak rendszerek, ideológiák. Olykor diktátorokat, máskor szabadságharcosokat emel a vállára: nyomában dúlt hitek és letarolt kertek...
"Fáradt vagyok, kimeredek a földbõl…" .
Tizenegyedik állomás:
- Lefogták, mint az állatot, mielõtt feláldoznák. Bûneinkért lett õ a húsvéti áldozat. János a Jelenések Könyvében Bárányként emlegeti. .
Tizenkettedik állomás: - Beteljesedett .
Tizenharmadik állomás:
- A szemek csukva, a fájdalmat elviselni szinte lehetetlen. Elveszíteni azt, aki a húsunkból hús és a vérünkbõl vér… Csak az anyák érthetik, akik gyermekeiket veszítik el. Azok értik is. Üdvözölve légy, ó, kegyelemmel teljes, áldott vagy te az asszonyok között…
Jaj, mit tettetek a szent fogalmakkal…? Az anyaság szentségével, a családdal, hazával, házzal és úgy általában: a Szenttel mit tettetek? Profán lett minden napotok, szürke lett minden órátok, hétköznapivá lett minden dolgotok. Nincs már kiemelkedõ, nem mindennapi, figyelemre méltó, nem közönséges… Csak közönség van. És közönséges van, mert annak van közönsége. .
Tizennegyedik állomás:
- Mielõtt még a nap lemegy és beáll a szombat, Jézus testét sírba teszik…
Ne hagyj el minket, Uram! .
   
"...Ott lenn, a tenger méla partján
Fanatikus beszéd kél ajkán
- Míg szavára buzgón vigyáznak -
Az idegennek, a Messiásnak.
Szól. Hangja a varázsos éjben
Majd csengve száll, majd súgva, mélyen.
Arcán ragyog a hitnek pírja,
Minden szava a szívnek írja,
Minden igéje hitet épít
S úgy hallgatják lelkes beszédit
Szép ifjai Palesztinának...
S egy közülök a régi lángnak,
Sok bûvös éjnek áldozatja,
Szép homlokát végigsimítja.
Leborul a Mester lábához,
Poros saruját könnye mossa,
Jövõbe hisz és multat átkoz...
Egy dal sirámát szellõ hozza,
A partnál sír, zokog a nóta:
»Sirász kertben nincs már rózsa«." * (Ady: Azuba)
- a képek, Szabó Ottó festményei, a szepsi Szent Lélek Templom Keresztútjának egyes stációi |
