A város nevét a rajta keresztülfolyó Ketchikan Creek nevû patakról kapta. A Ketchikan név pedig a patak Tlingit nevébõl ered. Kitschk-hin, aminek jelentése “homályos” bár azt is jelentheti, hogy “a folyó Kitschk-hez tartozik”.

Itt a várostól nem messze található a világ legnagyobb totemoszlop gyûjteménye, három különbözõ helyen összpontosítva. Alkalmam volt felkeresni az egyik ilyen helyet, de errõl majd egy másik cikkben írnék.

Említettem a turizmust. Naponta kötnek itt ki a hajók, melyek ezernyi turistát hoznak a városba. Aki városnézésre vágyik, az például ilyen "vízi-úti" jármûvel teheti ezt meg.

Ez volna az említett Ketchikan Creek, a patak melyrõl a nevét kapta a város. Nem kell félni a patak kiapadásától, az éves csapadék átlaga közel 4 méter. 2005-ben a várost kikiáltották a világ negyedik legnedvesebb pontjának. Hóból átlagban 1m hull évente.

Csinosan kiépítették a patak szélét. Pedig nem élnek itt túl sokan, hogy minden zugot ki kelljen használni… A város kb. 8000 lakost számlál.

Az ember könnyen megválhat pénztárcája tartalmától, ahogy itt végigsétál. Azokban a házakban szebbnél szebb dolgokat árulnak - de azért sok kacat is fellelhetõ ;-)

Az utca vége, vagy eleje, attól függ, honnan nézzük ;-)

Ez egy bordélyház, itt ilyen is van , bár már csak turista látványosság gyanánt. Valaha persze, nagyban virágzott az ipar, itt pihente ki fáradalmait a halász vagy a vadász…

Minden ház más színt képvisel, de ez benne a szép, semi egyhangúság, kérem!

Itt szinte bármi kapható, amit csak a turista szeme megkívánhat. Hal-sárkányrepülõ is többek között.

Ez nem eladó… ;-)

Egy totemecske a város közepén, van itt belõlük egy rakás.

A helyi kovácsmester ilyen módon próbálja eladni protékáját. Fõleg kések készítésével foglalkoznak.

Bevallom, volt egy-két csinos darab a kínálatukban.

Egy jó ideig elnézegettem, hogyan is verik a vasat. Érdekes szakma ez a kovácsmesterség, buzgón figyeltem, miként lesz egy vasdarabból remekmû. Kíváncsiságomhoz biztos köze van annak, hogy én is Kovács vagyok ;-)

Sok pecás csak lezseren a hídról fogja a halat. Én csak a szegény lazacot sajnálom, hosszú utat megtéve egy halász horgán leli végét.

Ez a hal már elérte végállomását. Lazacok sokasága igyekszik fel a folyón, hogy aztán lerakhassa ikráit. Végül is minden hal odavész a végén, ilyen a természet rendje a lazacoknál.

Kovács Oszkár