Ketten a startvonalon

Két lány írásait adjuk közzé e rovatban. Õk ketten nem ismerik egymást. Viszont érezhetõ a lelki rokonság köztük. Kettõjük kora együtt sem üti meg a 36-ot. Startvonalon Hangácsi Zsuzsa és Benyicky Réka. Jó futást! Sokáig tartót! Ez a kezdet és ez a biztatás!

Erõsen szoríts,
el ne vesszek tébolyában sûrû fergetegnek
Szoríts magadhoz,
védd a lelkem,
engedd, hogy benned eltévedjem.
Bûneimért nem vezeklek,
hogy szeresselek
engedd meg
eltévedni útvesztõben
téged keresve 
messzeségben.
Börtön a sorsom,
vállalom,
tiéd, tiéd az irgalom.
  

*

Ülsz a lócán egymagad,
Hallgatsz harangokat
Zúg a hang, súg a szél
Te magad mit hittél?
Széthullanak álmaid,
elhagynak a vágyak itt.
Csak ülsz, csak ülsz
a hóesésben,
szakadékba rejtve szépen.
Látsz széthullott álmokat,
elfakult vágyakat...
  

*

Szerelmed korsója kiürül lassan,
szívemben a láng didereg,
Add oda magad,
de egészen, míg felettünk a szerelem mámora.
Egyesüljön lelked, lelkem
megváltó messzeséggel
legyen emléked
ha öregen egyedül tükörbe nézel ...
  

*

Hangácsi Zsuzsa: Hétköznapi dolog

Hátamat a fehérre meszelt falnak vetve ülök a kis lócán mozdulatlanul. Csukott szemhéjamon keresztül is látom, milyen vidáman, milyen biztató-melegen süt ma a nap, hosszú idõ óta elõször. Szinte látom magam elõtt a rétet, ahogy lágyan terül szét a fák ölelésében, érzem a nyüzsgõ életet magam körül: bogarak röptét, virágok nyílását, fák pattanásig feszülõ, élettel teli rügyeit, a nedves, termékeny föld illatát, messze minden zavaró zajtól és hetek, hónapok nyomasztó emlékétõl. Furcsa, milyen erõsen süt ma a nap, egészen átmelegítette a bõrömet, egészen belsõmig hatol, ahol halk, titkos gyönyörûséggel indul növekedésnek a Remény törékeny, tiszta hóvirága.
Langyos szél simítja becézõn színtelen arcomat, mégis megremegek a nagykendõ alatt, váratlan borzongással rohanja meg emlékezetemet az elmúlt idõk lázas vergõdése, az átizzadt ágynemû súlya elgyötört testemen, a szoba homálya, egy-egy éber pillanat zavaros emléke: a lázadó élniakarás és a csaknem békés beletörõdés kiegyensúlyozatlan váltakozása és furcsa, ijesztõ egyvelege. És a hûvös, biztató kéz érintése a homlokomon, és a tavasz ígéretével áldott szempár. Napfény, éltetõ sugarak! Igen, ilyen volt a tekintete!
Fölnyitom a szemem, és életet látok magam körül. Zümmögõ, csobogó, suttogó, dagadó, áramló élet mindenhol. És béke. Testem minden sejtjét, lelkem sötét zugait betöltõ és átmelegítõ, szívszorítóan szép béke száll a lelkemre, mint ragyogó szépségû, szeszélyes pillangó. Alig bírom el.
Élni akarok.