Kézmûvesként, gömöriként, emberként, lazán. Mert ez itt kérem szépen, a kõ, a vas, az agyag országa, vagyis Gömörland! Hát ha már nem lehet itt kétszer aratni, meg nem nõ banán az akácfán, meg a bodza is csak késve érik meg, ha már a fagy megcsípte, így nincs más hátra, mint elõre! Magyarán: nem lehet itt ráérni panaszkodni, csak dolgozni, megvalósítani az ötletet. A Szilicei-fennsík északi pereme alatt, Várhosszúréten nem üldögélnek a babérokon. Ha már tizenhat évvel ezelõtt Ulman Pista elkezdte a kézmûves ipart, éppen itt volt az ideje annak, hogy megépüljön a Gömöri Kézmûvesek Háza. Persze, nem olyan egyszerû dolog intézményt alapítani, mint mindenhez, ehhez is pénz, pénz és még több pénz kell. Várhosszúréten sikerült pénzt is teremteni. A Gömöri Kézmûvesek Társulása sikeresen pályázott a pénzügyminisztériumhoz, a kassai US Stell által a minisztérium számára rendelkezésre bocsájtott, a vidékfejlesztésre szánt alapjából 4,2 millió koronát sikerült elnyerni. A Gömöri Kézmûvesek Háza tulajdonképpen Andrássy Dénes szülõhelyéhez, az egykori Andrássy kastélyhoz hozzáépített teljesen új szárnyépület. Egyben a támogatási összegbõl sikerült a kastély megromlott állapotban lévõ tetejét is renováltatni. A ház funkcionális, szép, míves, díszes, jól használható és ahogy értesültem, jól ki is lesz használva. Táborokat, kézmûves foglalkozásokat, mûhelymunkát, szakköri tevékenységet, kiállításokat, szimpóziumokat, s ki tudja, mi mindent el lehet képzelni a kézmûves ház falain belül. Az avatásra augusztus 5-én került sor, kirakodóvásár és a hagyományos falunapok keretén belül. Igazi vásári hangulat, jó másfélezres nézõsereg, kiváló szakácsok által fõzött finomabbnál finomabb ételek, jobbnál jobb borok, jókedv és mellette egy igen kiváló kulturális program és szerencsére, jó idõ is kísérte az egész napot. Hogy mi mindent lehetett itt látni? Bõséges volt a választék. A hanvai kovácsok munkáját szinte állandóan több tucatnyian figyelték, káprázatos mûveik ott díszelegtek a kastély mellett. Volt itt kádármester, mézeskalácsos, játékkészítõ, tojásfestõ, csipkeverõ, kékfestõ, fazekasok, fafaragók, bõrdíszmûvesek, bábkészítõk, csuhé és gyékényfonó, kosárfonó, csontfaragó, késkészítõ, s ha valamelyik mesterséget mégis kihagytam volna, az csupán a bõség zavarának tudható be. Végigjárva a vásárt az volt a tapasztalatom, mindegyik kézmûvesnél vásároltak is szépen, volt, aki egész sor ajándéktárgyat vitt haza örömmel. A Berkõ, a várhosszúréti iskolások, a hárskúti Rozmaring, a Szõttes, Badin Ádám és utánpótlásként kinevelt mesemondói, a rozsnyói Búzavirág és a Haviar együttesek, a Mákvirág és a kisgyõri Énekmondók mind-mind emlékezetessé tették a napot. Egyedüli árnyékfolt ezen a szép napon a Csemadok keleti országosa alelnökének, Kopasz Józsefnek, tárgytól eltérõ, alkalomhoz nem illõ, propagandaízû beszéde volt. Felkészületlenül, nem odaillõ és a Csemadokot istenítõ, foghagymaszagú, öntömjénezõ és talpnyalónak is minõsíthetõ beszéddel állt ki a hõsök sírjánál szónokolni. Az alelnök úr többek között arról beszélt, hogy a mai szlovákiai politikusok mind a Csemadok kebelén nõttek fel s a felvidéki kultúra egyedüli letéteményese csak a Csemadok már 1949 óta. Meg azt állította még, hogy a Csemadok a Kárpát–medence legnagyobb és legjobban mûködõ magyar kulturális szervezete. Ami igazán bosszanott, mindezt annak a 130 katonának a sírja fölött hordta össze, akikrõl mindössze egy árva mondatot szólt. Ez nem hiányzott. Az árnyék elmúlik, a karaván pedig halad. Várhosszúrét szép értékre vigyázhat és gyarapíthatja azt. Legyen hozzá erejük, kerüljék õket az üres szavak, a hamis képmutatók, a fecsegõ konjuktúralovagok, meg a haszonlesõ senkiháziak. Tartsanak ki és tartsák fenn a házat, amely otthona lett a kézmûvességnek.
|
