Kiegyezés

1867. februárjában az uralkodó - igen, az az uralkodó - Andrássy Gyula grófot nevezte ki Magyarország miniszterelnökének. Kiegyezett egymással a két megrögzött ellenség és úgy tûnt, elérkezett a prosperitás idõszaka.

Deák Ferenc ajánlotta az uralkodó figyelmébe, mert látta benne a jövõ elhivatott, határozott politikusát. A liberális arisztokrata Andrássy maga is az 1848-as nemzedékhez tartozott, akkor a szabadságharc katonája, utána konstantinápolyi követ, majd a Kossuth-emigráció aktív tagja volt. 1857-ben tért haza, s késõbb Deák mellett õ volt a legelszántabb bajnoka az osztrák-magyar kiegyezés ügyének. Élvezte a magyar liberálisok, de Ferenc József bizalmát is. Erzsébet császárné nem mindennapi figyelmet tanúsított iránta, sugdolództak is mindenfélét akkoriban Pesten. A gróf kifejezetten jóvágású, arányos testalkatú férfi volt, Sissi pedig egy csinos, érzéki, finom úrihölgy..., aki komor és fegyelmezett katonatisztekkel és butácska udvarhölgyekkel volt körülvéve. Azt mondják, romantikus az egész 19. század, nemcsak az eleje. Forradalom és szerelem... De nem a szerelemrõl szól ez a történet.

Az uralkodó a magyar honvédelmi tárcát csak neki, Andrássy Gyula grófnak volt hajlandó átengedni, mivel gyakorlott politikus volt, akit elsõsorban zseniális rögtönzései emeltek magasan az átlag fölé.
Õ is, mint Deák, tisztakezû maradt, inkább saját vagyonából áldozott a politikára.

A 48-as örökséget elsõsorban a filozófus-politikus Eötvös József báró képviselte, aki a kormányban vallás- és közoktatási miniszter lett. A kormány egyik legfontosabb embere Lónyai Menyhért pénzügyminiszter, a kiegyezés bonyolult pénzügyi részének kimunkálója, az elismert nemzetgazdasági szaktekintély volt. Neki jutott az a hálátlan feladat, hogy keményen megadóztassa az újjászületett országot!

A hajlíthatatlan liberalizmust képviselte Horváth Boldizsár, a polgári származású igazságügy-miniszter és Gorove István, a földmûvelés-, ipar- és kereskedelemügyi tárca birtokosa. Nagybirtokos arisztokrata volt Wenckheim Béla báró belügyminiszter, Festetics György gróf, a király személye körüli miniszter, s végül Mikó Imre gróf közmunka- és közlekedésügyi miniszter, "Erdély Széchényije". Az õ kinevezése vezette be azt a szokást, hogy a kormányban lehetõleg mindig legyen egy erdélyi politikus.