Kilencz ballada |
| szerkesztette: Szászi Zoltán, 2008-01-16 |
|
|
Vargyas saját költõi kérdésére válaszolva megállapítja, hogy sajnálatos módon még a legközismertebb balladáknak is csak legfeljebb a szövege ismerõs a nagyközönség számára, pedig – mint írja – „népdalban-népballadában szöveg és dallam elválaszthatatlan egységet képez”. Ha figyelembe vesszük, hogy az autentikus folklór jó három évtizeddel ezelõtti újrafelfedezése óta a népzenei felvételek száma egyre gyarapodik ugyan, de a balladák elõadásával csak igen kevés elõadó próbálkozik, nincs is mit csodálkoznunk ezen. Hát igen, a balladák elõadása nem könnyû feladat, ezenkívül pedig az általában egyszerûbb hangzásvilágú, mulatós asztali nóták talán valóban a népzenerajongók szélesebb rétegeinek érdeklõdésére számíthatnak. Ezért aztán versmondóktól talán többször hallhatunk balladainterpretációt, mint profi énekmondóktól. Persze, az is lehet szuggesztív és drámai, de azért a ballada mégiscsak dallammal együtt az igazi. A folklór reneszánsza tehát szerencsére tartósnak mutatkozik kultúránkban, az énekelt balladák körül azonban sajnálatos módon mind a mai napig meglehetõsen nagy volt a csend. „Ezt a csöndet töri meg a táncházon és táncházzenén felnõtt fiatal muzsikusgeneráció egyik legkiemelkedõbb képviselõje, Agócs Gergely. Célja, hogy bemutassa azt a páratlan énekkultúrát és sokféle énekstílust, amit a ballada megõrzött a számunkra” – írja a fiatal elõadómûvészrõl nagy elismeréssel Vargyas Lajos. Az Agócs Gergely CD-jén szereplõ kilenc ballada kilenc különbözõ tájegység énekkultúrájából ad ízelítõt. A származási helyek keletrõl nyugat felé haladva: Gyimes, Mezõség, Kalotaszeg, Bodrogköz, Gömör, Nógrád, Zoborvidék és Somogy, tehát szinte az egész magyar nyelvterület képviseltetve van. A válogatás balladatípusok és -stílusok szerint is rendkívül rétegzett. A betyárballadáktól a Három árváig és a Fehér Annáig, a régi, középkori balladáktól az új stílusú balladákig terjed a skála. Mindez önmagában persze nem jelentene különösebb nehézséget az elõadó számára, ha csupán a dallam szolgai követését tûzné ki célul. Agócs azonban az adott tájegység és korszak egész érzelemvilágának autentikus megjelenítésére törekszik. Hûen adja vissza nem csupán a jellemzõ éneklésmódot, hanem a tájnyelv sajátosságait is. A palóc tájszólásban elõadott gömöri és nógrádi balladákkal viszonylag könnyû a dolga, hiszen maga is ezeken a tájakon nõtt fel. Ami azonban egészen lenyûgözõ: a gyimesi csángók meg a bodrogközi pásztorok kiejtésmódját is anyanyelvi szinten ismeri. Mintha csak közülük való lenne. Az embernek olyan érzése támad, gyûjtésbõl származó felvételeket hallgat. Olyan korokból, amikor nemcsak hogy a hangrögzítés technikája, hanem még a népdalgyûjtés fogalma is ismeretlen volt. Megelevenedik a táj, kitárulnak a lélek bugyrai. Misztikus utazás idõben és térben a zúgó havasoktól a széljárta rónaságokig. Ráadásul technikai értelemben is a lehetõ legmagasabb színvonalon. Mintha csak egy profi hangstúdiót teleportáltak volna vissza a régmúltba. Hogy miként lehetséges ez? Úgy, hogy Agócs Gergelynek van egy trükkje. Nagyon egyszerû fogás ez, végül is bárki élhetne vele: õ, bizony, nem kottából és nem is hangfelvételekrõl tanulta be ezeket a balladákat. Ott járt a helyszínen, azok körében, akik a mai napig õrzik zenei anyanyelvünknek ezeket az archaikus, ugyanakkor megdöbbentõen aktuális darabjait. Szóval, élõben hallotta, empátiával hallgatta és a bõrén érezte azokat a bizonyos hegyi és pusztai szeleket. Hogy aztán a Kilencz ballada hallgatója is a saját bõrén véli érezni mindazt, amit a régi emberek és velük együtt Agócs Gergely is mélyen és közvetlenül átérzett, az már az interpretátor nem mindennapi adottságairól tanúskodik. |
