A fiatal költőnemzedék egyik legmarkánsabb képviselője néhány évvel ezelőtt az Így irtok én című paródiakötetben ironikus hangon „jellemezte” kortársait, jelentős szakmai sikert aratva. Érzékeny, az élet apró rezdüléseit is mélyen átélő alkotó, aki bátran kísérletezik különböző stílusokkal, sőt műfajokkal is. Példa erre legújabb novelláskötete, amely május 28-án jelenik meg, és amelyben a szerző ismét új arcát mutatja. (juk)

Már megint itt van a szerelem….

Irodalom és szerelem a témája annak az estnek, amelynek vendége Király Levente költő, író, szerkesztő. Helyszín a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete (Pozsony, Palisády 54.), az időpont május 20., csütörtök, 17 óra.
A fiatal költőnemzedék egyik legmarkánsabb képviselője néhány évvel ezelőtt az Így irtok én című paródiakötetben ironikus hangon „jellemezte” kortársait, jelentős szakmai sikert aratva. Érzékeny, az élet apró rezdüléseit is mélyen átélő alkotó, aki bátran kísérletezik különböző stílusokkal, sőt műfajokkal is. Példa erre legújabb novelláskötete, amely május 28-án jelenik meg, és amelyben a szerző ismét új arcát mutatja. A pozsonyi vendégszereplés így egyfajta „előbemutatónak” is tekinthető.
Természetesen szó esik a versekről is, amelyekben Király Levente a létezés alapkérdéseit vizsgálja, a legegyszerűbb élethelyzetek következetes végiggondolásával. Nyelve letisztult, egyszerű, néhol tömör, másutt dinamikus, önmagába forduló, vagy épp önmagát lebontó retorika jellemzi. Az est fő témájául a költő az egyik legnehezebben megfogalmazható érzést, a szerelmet választotta, részleteket azonban nem árult el.
A rendezvény a Szépírók Társasága támogatásával, A könyv utóélete program keretében valósul meg. (Juhász Katalin)

Király Levente: Az ítélet íze

Tévedni nem lehet soha: az angyal
fejünk fölött száll, az ítéletet szórja.
Ott lebeg félúton,
színét még épp meg lehet lesni,
és készülni aszerint a rosszra.
Az ítélet papírból kibomlik,
csillog, mint egy elköpött cukorka.
A napon olvadni kezd,
lassan a lábunkig csorog,
és mi lehullunk a porba.
„– Nem lehet tévedés. Mozgásuk,
félelmük, arcuk, hullásuk a porba
annyira ismerős.
Az ítélet édes mozdulatlanság.
Mától nincs, mi haláluk ne volna.“
A dosszié megnyitása
„A hatáskör Istent közelíti“ – mondta,
kezével még ágya szélét fogva.
„Elkezdeni újra mindent“ –
nézett talán egy más alakra.
„Valami mégis közelíti Istent“ –
ezt kellett halljam tőle végül,
mikor lelke a testébe szédül,
és minden marad örökre:
az ujj az ég színére kékül,
és rója a fehéret fekete körökre,
hogy majd tudjam elejétől a végig,
ha tudását bennem is lemérik,
hogyan feküdt ott az ágyon.
Mától már semmi nem lehet a régi.
Mától az emléke egyetlen akadályom.