Kis. Jézus. Herceg.

Elõre figyelmeztetek mindenkit: ez csak egy hosszúra sikeredett jegyzet. De ha egyszer majd lesz sok idõm, akkor kezdek vele valamit, amitõl valószínûleg még sokkal terjedelmesebbé válik. Addig viszont...

Elõször csak az jutott az eszembe, hogy Exupéry Kis hercegében a rózsa  jelentheti a nõt, a bárány pedig a hitet. Akkor még nem gondoltam, hogy a mû szimbólumait elemezve bibliai párhuzamot találok. Mint ahogy azt sem tudatosítottam, hogy Exupéry ugyanúgy franciául írt, mint Villon. Villon pedig verseiben gyakran szólítja Hercegnek Jézust.

Az eddig is evidens volt, hogy a Kis herceg filozofikus mû és a sorai között is rendesen szét kell nézni, - hiszen  „ami igazán fontos az a szemnek láthatatlan“- de az, hogy a novella-mesének lehetséges egy olyan olvasata is, miszerint az egész egy egzisztencialista bibliaátirat, katarktikus felfedezés a számomra!

Miért egzisztencialista? Mert háború volt. A mesélõ az elromlott repülõgépét próbálta megjavítani a sivatag kellõs közepén, egyszál egyedül, miközben mindössze néhány napra elegendõ vize volt. A szélsõséges élethelyzet tehát adott.

Mit keres Exupéry repülõgépével a sivatagban? A sivatag az a hely, ahol a zilált elme vagy megválaszolja a magány csöndjében hallhatóvá váló kérdéseket, vagy elemésztik a kétségek. A sivatag az a hely, ahol Jézust megkísérti a sátán. Vessünk egy pillantást az illusztrációra! „Számomra ez itt a világ legszebb és legszomorúbb tája“- írja Saint- Exupéry -„...lerajzoltam, hogy jól lássátok. Itt jelent meg a Földön...a kis herceg. Tanulmányozzátok figyelmesen, hogy biztosan ráismerjetek...“ Hogy is áll a bibliában? „Mert láttuk az õ csillagát amikor feltûnt, és eljöttünk, hogy imádjuk õt“ ( Máté evangéliuma 2/1)

A kis herceg hajnalban jelenik meg - „egy fura kis hang ébresztett fel. Azt mondta: - Légy szíves rajzolj nekem egy bárányt!“ Bárány mint hit? Adjál nekem hitet? Ez az elsõ dolog amire a világ újrateremtésének a kezdetén szükség van? Nem tudok rajzolni mondja  a pilóta. (Nem tudom hogyan adjak neked hitet?) Utoljára gyerekkorában rajzolt, akkor sem bárányt, hanem csukott, aztán nyitott óriáskígyót. Az óriáskígyó épp egy elefántot emésztett. Félelmetes volt, de a felnõttek kalapnak látták és azt ajánlották, hogy ne rajzoljon többé óriáskígyót, hanem inkább foglalkozzon történelemmel, földrajzzal, számtannal és nyelvtannal. (Mert a felnõttek elveszítették az érzékenységüket? Mert a gyerek irracionális félelmét nem veszik komolyan? Ne gondolkodj butaságokon! - mondják. Pedig a kígyók komiszak. De errõl majd késõbb!) A pilóta megpróbál bárányt rajzolni. Az elsõ bárány betegre sikeredik, a másodiknak szarva van, a harmadik öreg. A kis herceg nem fogadja el õket. Egészséges bárányra van szüksége. Erõs hitre? Aztán hõsünknek eszébe jut a csukott óriáskígyó, és bárány helyett dobozt rajzol, amibe olyan bárányt képzelhet magának a herceg amilyet akar. A szellemi szférával tehát úgy kell kapcsolatot teremteni, mint ahogy azt gyerekkorunkban tettük?

Eleinte semmit sem lehet tudni a helyrõl, ahonnan a kis herceg érkezett. Aztán egy-egy elejtett megjegyzése jóvoltából egyre több kiderül. A bolygó, ahonnan jött, kicsi. Olyan kicsi amilyen az ember saját belsõ, meghitt kis világa. Törékeny, mint a család világmindensége. A kis herceg mesél és elbeszélése elképesztõ módon összecseng a bibliai világteremtéssel. Mégis itt derül ki igazán, hogy a kis herceg, kicsi herceg, és nem Herceg, nem Jézus. Õ maga olyan éteri és lírai, mint a súlyos valóság elõl menekülõ gondolat, de az a világ amirõl beszél, az az élet: az emberi. Bölcs, de tele van kétségekkel. Megriad saját bolygója kicsiségétõl, „kevés rajta a fû, elég lesz-e táplálni a bárányt?“ Képes lesz e táplálni a hitet? Olyan mint Jézus a megkísértése idején: még ember és nem isten. Úgy beszél, mintha a tiszta gyermeki énünk magyarázna nekünk. A bennünk lakó KIS JÉZUS.

Harmadik nap: „Hajtson a föld gyenge füvet, teremjen gyümölcsfákat, melyeknek magvaik vannak“- írja Mózes könyve. A kis herceg a pilótával való találkozását követõ harmadik napon a majomkenyéfákról beszél. Majomkenyérfa mint nagyravágyás? „A kis herceg bolygóján is voltak jó növényekbõl származó jó magvak, meg rossz növényekbõl számazó rossz magvak - és a majomkenyérfával úgy van, hogy ha az ember késõn kap észbe, soha többé nem bír megszabadulni tõle. Elborítja a bolygót. Átlyuggatja a gyökereivel....Miután reggel az ember rendbe szedte magát, rendbe kell szednie a bolygóját is. Ki kell gyomlálni a majomkenyérfákat“ Azaz, naponta ki kell irtanunk magunkból a nagyravágyást? „ Míg kicsik nagyon hasonlítanak a rózsákhoz“- amíg nem uralta el az ember teljes énjét, akár szép reményeket ébresztõnek tûnhet? Aztán fölmerül egy filozófiai kérdés: a bárány megeszi-e a majomkenyérfákat? Avagy a hit (hitélet) kiirtja-e belõlünk a nagyravágyást?

Negyedik nap: „Legyenek világító testek az  égen, melyek elválasztják a nappalt az éjszakától - meghatározó jelei legyenek az ünnepeknek - és megteremtette a Napot és a Holdat - Mózes elsõ könyve. A kis herceg a pilótával való találkozását követõ negyedik napon a naplementéirõl mesél. „Nagyon szeretem a naplementét - tudod, ha az ember szomorú, nagyon szereti a naplementét - volt egy nap, amikor negyvenháromszor láttam. (Az õ világa közelebb lenne a Teremtõhöz? Naplemente, mint szertartás?)

A teremtéstörténet szerint az ötödik nap az élõlények teremtésének a kezdete - „szaporodjatok és sokasodjatok“. A kis herceg az ötödik napon beszél elõször a rózsáról. A rózsa lenne a nõ? Figyeljetek! „A kis herceg sejtette, hogy csodálatos tünemény fog kibontakozni belõle, a virág azonban végevárhatatlanul, egyre csak szépítgette magát odabent a zöld szobájában ... Nagyon kacér virág volt. Így aztán hosszú napokon át tartott a titokzatos öltözködése. Aztán egy hajnalban, éppen napkeletkor, végre megjelent. Ásított egyet, és azt mondta,... - Ó, még szinte föl sem ébredtem... Elnézést kérek... Még meg se fésülködtem... A kis herceg nem bírta magába folytani a csodálkozását: - Milyen szép vagy!“ Egy szerelem kezdete? Majd: „Ne ácsorogj itt ilyen ügyefogyottan - Idegesítõ! - Elhatároztad, hogy elmégy, hát menj. Nem akarta, hogy a herceg sírni lássa, kevély virág volt.“ - Szakítás? Késõbb a hiánya: „Nem lett volna szabad meghallgatni. Nézni kell õket, beszívni az illatukat. Az enyém az egész bolygómat elárasztotta az illatával, mégse tudtam örülni neki... Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteibõl kellett volna megítélnem, nem a szavaiból... Szegény kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem a szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna.“ Aztán egy újabb filozófiai kérdés hangzik el. „Ha a bárány cserjéket eszik, megeszi a virágokat is?“ A szerelem és a hitélet megfér egymással?

A 6. és 7. napon a herceg a kisbolygókon szerzett tapasztalatait osztja meg a pilótával. A világmindenség benépesül. De a kisbolygók magányba zárt lakói tévutakon járnak. Az egyik hatalomra vágyik, a másik arra, hogy csodálják, a harmadik birtokolni akar, a negyedik iszákos, az ötödik fontos embernek képzeli magát, a hatodik parancsnak engedelmeskedik. A kis herceg útja a hat kisbolygó után hetedikként (misztikus szám!) a Földre vezet. Oda, ahol 111 király, 7000 geográfus, 9000 üzletember, 6 és fél millió részeges és 311 millió hiú él. Miért a kisbolygókat látogatta meg elõbb a herceg? Tegyük fel, hogy nem véletlenül. Tegyük fel, hogy a kisbolygók az elõtanulmányok. Mert a Föld egy különleges bolygó. Azon túl, hogy egy csomó hiú, önmagát fontosnak képzelõ, hataloméhes és saját kínjában nap mint nap meghempergõ ember él rajta, itt él a sivatagi virág, itt él a kígyó és a róka is.

A kis herceg tanul. A sivatagi virág szerint „nagy baj az embereknek, hogy nincs gyökerük. Viszi sodorja õket a szél.“ Ez lenne a nõi gondolkodás? Aztán a kis herceg egy szép napon egy virágzó rózsakert elõtt áll. Ráébred, hogy nem az õ rózsája az egyetlen virág. Sok tüneményes nõ él a világon? „Lefeküdt a fûbe és sírni kezdett.“ Naná, hogy ekkor jelent meg a róka, aki megérttette vele, hogy kapcsolatot teremteni valakivel úgy kell, hogy az ember megszelídíti a másikat. Megérttette vele, hogy ehhez bizonyos szertartásokra is szükség van, hogy a várakozásnak megvan a maga szépsége és bár a kapcsolatok megszakadhatnak, de az emberbe kitörölhetetlenül beleivódik annak a lénye, akit megszelídített. „...Sírni fogsz! - mondta a kis herceg. – Igaz, igaz - mondta a róka. – Akkor semmit sem nyertél az egésszel. – De nyertem – mondta a róka.- A búza színe miatt“ A kis herceg pedig folytatja az útját, miközben újabb felismerések érik „csak a gyerekek tudják, hogy mit keresnek“ – állapítja meg a vonaton ülõket nézve. Üzenet az önmagukat keresõknek? Hívják segítségül egykori önmagunkat? Gyermek énjüket? A kereskedõ szomjúságoltó labdacsokat árul, ami akár heti ötvenhárom perc idõmegtakarítással is megajándékozhatja azokat, akik élnek vele. „Ha nekem ötvenhárom fölösleges percem volna, szépen elindulnék egy forrás felé“ - gondolja a kis herceg. Ne idõmegtakarítással próbáljuk szebbé tenni a életünket? Ne foglalkozzunk fölösleges dolgokkal? Fedezzük fel inkább a mindennapok adta lehetõségeket?

A kis herceg hét napig mesél, pont addig amíg a „világteremtés tartott“. A pilóta ez alatt az idõ alatt hiába próbálja megjavítani a repülõgépét. A nyolcadik napra elfogy az ivóvíz. Ivóvíz, mint erõ? „A sivatagot viszont az teszi széppé, hogy valahol egy kutat rejt“ A reménytelennek tûnõ helyzetekbõl is van kiút? A kis herceg fél és mégis egyedül szeretne maradni. Mint Jézus az elfogatása elõtt a Getsemáné kertjében, az Olajfák hegyén. Minennek megvan a maga helye és mindennek megvan a maga ideje. „Megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje a meghalásnak...“  (Prédikátorok könyve, 3.) Megvan a pontos helye és ideje annak, ahol és amikor a kis hercegnek a kígyóval talákoznia kell. A hír, miszerint a repülõgépet sikerült végre megjavítania a pilótának, nem éri meglepetésként. Õ tett csodát? Holtteste pedig  ugyanúgy eltûnik, mint Jézusé. „Tudom, hogy visszatért a bolygójára, mert mikor felkelt a nap, nem találtam ott a testét.“ De térjünk még vissza egy pillanatra ahhoz a bibliai idézethez, miszerint mindennek megvan a maga ideje, merthogy a szöveg szerint „...megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek“ is. A kis herceg pedig a következõ mondattal búcsúzik: „Neked olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak.“

 Érdekes nem?

Szekeres Éva