Legújabb csavargásom kezdete

Egy álmom valóra válása van kialakulóban. Már nagyon közel vagyok a célhoz, csak éppen kisebb buktatók kerültek az utamba. Ha érdekel, olvass tovább...

Hosszú várakozás után megint útra keltem. Ez a vasmadár  emelte át a fenekemet a földgolyó számomra eddig legtávolabbi pontjára. Ez alkalommal a kanadai Vancouver lett a célpont. Budapestrõl indulva, Frankfurtban átszállva, 13 óra 20 percet vett igénybe az út.  A kora reggeli ébredést, a "kellemes" autócskázást a feridombra most inkább nem említem.

Enyhe 9 órácska az idõeltolódás. Ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy helyi idõ szerint délután 14 órakor érkeztem meg, amikor már odahaza az ember éppen a pizsinadrágjába lép. Versenyt futottunk (akarom mondani repültünk) a nappal és 9 órával megelõztük, így lett egy 33 órás napom :-)

A reptéren többen is összeverõdtünk, már vártak ránk. Irány a hotel, zuhi, kaja, majd dél-afrikai szobatársammal a vancouveri este. Egy éjszakát tölt itt az ember, hát legyen kihasználva. Van itt egy barátom, a második hajóutamon ismertem meg. Barátai társaságában bejártuk a belváros utcáit, majd egy helyi klubban megpihentünk és eloltottuk szomjunk tüzét.

Ez az óraszerkezet megérdemel egy pár sornyi figyelmet. Úgy tûnik, mintha kigyulladt volna szegény, pedig csak gõzölög! Ezt pedig azért teszi, mert gõz meghajtású. Az érdekesség kedvéért még fütyörészni is tud, negyedóránként sípol, majd minden órában, de akkor nagyon! A több mint két tonnás szerkentyû elkészítése csekély $42.000-ba került. Természetesen, turista látványosság lett belõle. Az emberek ott várják élesre töltött kameráikkal a sípszót :-)

Visszatérve a tûzoltáshoz... reggel négyig oltottuk, nem siettük el a dolgot, elvégre egyszer éjszakázik itt az ember. Hajóra szállás után már ilyenre nincs mód. A 33 nem kerek szám, legyen inkább 37 (hoppá, ez sem az!). Ennyi órás napot sikerült kreálnom magamnak. Mint egy kivágott fa, úgy zuhantam az ágyba.

Másnap (ill. aznap...a fonal elvesztve) eljött a nagy nap, hajóra szállok és irány Alaszka!!! Voltunk legalább 25-en, lassan ment a sor. Én türelmesen vártam, innen már úgy sincs visszaút. Hat órányi várakozás után kiderült, hogy mégsem volt igazam, van visszaút, a hotelba. Az történt ugyanis, hogy hiányozni adatott egy-két (három :-) orvosi papír. Azoknak hiányában pedig nem nyílik meg a hajó kapuja. Szerencsémre nem voltam egyedül, kilencfõs csapatunk így maradt le a hajóról. Vissza a hotelba, zuhi, kaja, majd 8 nap  és 8 éjszaka Vancouverben. Most legalábbis ennyinél tartunk. S hogy hány napot vesztegelünk még itt, az majd elválik.

Azt gondolom, nem kell hangsúlyoznom, hogy az itt töltött idõt nem a hotel szobájában ültem le, de errõl majd legközelebb...

Kovács Oszkár

*további képek