Tudni kell rólam elöljáróban, hogy édesapám orvos. 15 évvel ezelõttig 3
roma falu körzetiorvosa volt, így van rálátási és összehasonlítási
alapom is. Tapasztalataim szerint a roma kérdés nem olyan egyszerû,
mint amilyennek a politikusok, és az ezzel foglalkozó szociológusok
beállítják( tisztelet a kivételnek).
Egy alföldi, egy északi, és egy szlovákiai roma közösséget borzasztó
szakadékok választanak el intellektuálisan, és hagyományok szerint is.
Konkrétabban.... Életem legnagyobb megdöbbenésére tavaly került
sor, egy kis szlovákiai faluban, amit Nagy Idának hívnak, ottani nevén
Velka Ida. Soha olyan mértékû passzivitást, elhagyatottságot,
igénytelenséget nem tapasztaltam sehol mint ott. Maga a kosz, és a
közöny még nem is annyira rémísztõ, mint maga az a tény, hogy
képesek nyáron a kövesút közepére kifeküdni meglett emberek
teljesen meztelenül napozni! Ezt a világ legtermészetesebb dolgának
veszik, nem lévén tekintettel a többi falusi emberre.
 Azon már meg sem botránkozom, hogy magától értetõdõen másznak
fel a kerítésre leszüretelni az egész évben dédelgetett szõlõtõkék
terméseit, és a meggyfa is áldozatul esik fényes nappal, amikor a
háziak otthon vannak.
Ugyanakkor Magyarország sem marad el. Északon a romák alapvetõ
joguknak érzik a segélyek folyósítását, és a pénz megérkezése elõtt
már jogot formállnak arra, hog gyönyörû városain, és fõutcáink nagyját
elfoglalják, postásainkat fenyegetve.
Mint az elején említettem, vannak ellentétes példák is, és itt most
ezeknek adok helyet.
Egy kis roma faluban nõttem fel, mint orvosgyerek. Soha, de soha
sérelem nem ért amíg ott éltem, ha igen, az sem tõlük származott. Nem
volt közöttük munkanélküli, aki nem kapott munkát, az libákat tépett,
tömött, kaszálni ment napi bérért, vagy a péknél takarított.
Mindenkinek megvolt a maga helye. Az osztálytársaim tiszták! voltak
(21-bõl 17 roma volt), és nem volt bukott közöttük. Küzdöttek. Mind a
megítélés , mind a rájuk kiszabott sors ellen.
Itt egy nagyon kedves történet, ami valahol szörnyû, de tanulságos.
 Mivel ez a rendszerváltás elõtt, és közvetlen alatta volt, országunkban
a banán és egyebek nem voltak kaphatóak. Félévente kapott minden
család 1 kilót. Volt egy vajda, akinek a gyerekei már abban az idõben
angolt tanultak, és gyönyörûen zongoráztak. A testvérem és én akkor
ettünk déligyümölcsöt, ha õk szereztek, és komolyan mondom, életem
egyik legszebb percei voltak! Örömet vittek a gyerekkoromba, és azt
sem felejtem el, amit egyszer ez az ember mondott nekem, ami szó
szerint így szólt: Nem az a fontos, hogy az ember honnan jött, hanem
az, hogy mivé válik, és azt hogyan éri el....
És napjaink...... Ma volt egy csodás találkozásom...Egy roma hölgyel, aki
ügyvéd...Csodálatos ember, és csodálatos anya....Majd megjött a férje,
akinél feketébb romát talán életemben nem láttam, és elõzékenyen
felajánlotta, hogy a 4 oldal angolomat lefordítja, hogy addig is haladjak
a munkámmal...5 nyelven beszél...
Szóval...az a fene ette nagy szakadék...
Gondoljatok csak bele. Nekik is vannak hagyományaik. De miért ne
finomodhatnának a mieinkhez? Talán ha jobban odafigyelünk rájuk, és
lehetõséget adunk nekik, ha jól megválogatjuk õket, és kiemeljük az
arra érdemeseket, mennyivel jobb világot tudunk mind magunknak,
mind nekik biztosítani! Csupán annyi kellene, hogy a tanárok az
iskolákban találják meg a kiaknázatlan lehetõségeket, és segítség a
roma gyerekeket...nem lesz mind egyetemi tanár, de a figyelemtõl,
terelgetéstõl talán jobb emberré válik...és ha nem? Lelkünk rajta...mi
megpróbáltuk...De legalább tettünk valamit az elõrelépésért..:-)) 
barta eda (Szeged, 2004, december)
|
Kedves Barátaim!