Lükõ Kálmán

Ritka családi vonás, hogy történelmet formáló forradalmi események egyként fogják meg három ifjú testvér lelkét. Abban az idõben sem volt ez egyértelmû, - nem beszélve napjainkról...

... napjainkról, amikor például demokratikus választások elõtt, de úgy általában is, a politika országot, baráti társaságokat, családokat oszt meg.

Körtvélyesiek a történelem viharaiban II.

   
1848 dicsõ szele egyként ragadta magával a három ifjú testvér lelkét, hogy ne csak eszmeileg álljanak a haza ügye mellé, hanem a legnemesebbet, ifjú életüket ajánlják fel a haza védelmének oltárán.
Így történt ez a három ifjú Lükõ testvérrel akkor Körtvélyesen.
Lükõ Géza Torna-megye szolgabírájaként állt a forradalom szolgálatába, míg a két testvér ifjú diákként lelkesedett a nemes ügyért.

Kovács Zsigmond egykori újságíró az 1880-as években a korabeli jegyzõkönyvek és résztvevõk elbeszélése alapján így írja le az eseményeket:
        
"Lükõ Kálmán, mint kassai joghallgató csapott fel a 9. zászlóaljba vörössapkásnak. Ma is megvan az a levele, amelyet ez idõben testvérbátyjához írt Körtvélyesre, melyben nagy közvetlenséggel írja az azon idõben itt Kassán lefolyt mozgalmakat. Többek közt említi, hogy a sajtószabadság 8-ik napján (tehát már március 23-án) nemzetõrséget alakítottak tulajdon zászlójuk alatt, melyet nekik gr. Forgáchné ajándékozott.
Majd aztán elmondja azt is, hogy hetenként kétszer jártak gyakorlatra, – s hogy a város akkori helyettes bírája április 3-án sebes postán kért fegyvert számukra. Sajnos, a levelet egész terjedelmében nem közölhetem, pedig igazán megérdemelné.
          
A lelkes ifjú harczolt aztán a ráczok ellen lenn a Bánátban. Majd Damjanich alatt részt vett a szolnoki, isaszegi, váczi, nagysallói és komáromi (másképp szõnyi) dicsõséges csatákban. Komáromnál sebet kapott, s bekerült az ottani kórházba. Itt nevezték ki a 9. honvédzászlóalj hadnagyának, de ennek õ már nem örülhetett, mert ekkorra a szabadságharcznak vége lett. Az a menedék-levele, melyet az osztrákoktól kapott, ma is megvan, s az ereklye-kiállításon egy másik okmánnyal együtt, mely a besoroztatástól való mentesítését igazolja, bemutattatott. – A vitéz vörössapkás itt, Kassán halt el a mult évben, hol az utóbbi idõben, mint kataszteri nyilvántartási biztos mûködött."
  
Egyik Magyarországon élt leszármazottja 1997-ben, 87 évesen, a következõképpen emlékezik az egykori vitéz honvéd nagyapára: "... Ami a rozsnyói múzeumban õrzött honvédzubbonyt illeti, lehet hogy öregapámé volt, vagy egyik barátjáé, de semmi biztosat nem tudok. Öregapám, Lükõ Kálmán a veressapkásokkal együtt harcolt és 49 után sokáig bujdosott, ezt hallottam özvegyétõl, az én kedves öreganyámtól. Ezért késõn házasodott meg, s özvegy Ratkó Andornét vette el 1875-ben, akinek már három lánya volt. Második házasságából is született három lánya. Mikor öregapám meghalt, öreganyám Kassára költözött, (házat vett ott, a Lükõ birtokot eladva, csak a szõlõskertet tartva meg az Evetesben)
Igy kerülhetett a honvédzubbony is Kassára.
Tudtommal öregapám 1848-ban, húszéves korában a kassai jogakadémia hallgatója volt, amikor (március 18-án) megérkezett Kassára a pesti forradalom híre.
A kassai eseményekrõl levélben tájékoztatta Géza bátyját, aki Tornaváralján volt szolgabíró. A levél öreganyámtól hozzám került, én meg Gábor fiamnak adtam át megõrzésre.

Szép emlékek maradtak dédapámtól, a Napoleon kortársától, Sándortól is. Öreganyámnál számtalan kis tusrajzát láttam a harmincas években, de csak három maradt rám belõle, melyeket apám kért el öreganyámtól és szépen bekeretezve szobája falán õrzött. Ezeket is Gábor fiamnak adtam át. Egyiken a farkas kétlábon áll egy oltárféle terméskõépítmény elõtt, melyen nyitott biblia fekszik, és szent beszédet intéz a libákhoz.

Másik tenyérnyi rajza Napoleon arcképe. Fején a jellegzetes kalap, egy gunnyasztó fekete sas. Dolmánya világoskék = Franciaország térképe. Páris helyén egy pók gubbaszt, mely behálózta az országot. A háló egyik szála Waterlooig nyúlik, ahol egy halálkéz elcsípi. Ez a kéz a dolmány tábornoki arany vállbojtja. Anglia felõl nyúl oda. A dolmány gallérja a La Manche csatorna képe, hullámzó víz és hajók. Napoleon arca meztelen nõk alakjából van összeállítva. – Igen finoman kidolgozott rajz."

Tovább így ír önmagáról: "... anyai ágon vagyok tagja a Lükõ családnak. 17 éves koromban változtattam meg apámtól maradt nevemet, mert szüleim közt és Budapesten is kiélezõdött a magyar-német viszony és én már gyerekkorom óta anyám pártján álltam, aztán nagy magyar tanárom, Karácsony Sándor tudatosította bennem, hogy az idegen név megtéveszt sokakat.

Öreganyám minden nyarát az Evetesben töltötte két Ratkó-lányával, Margit nénémmel és Erzsi nénémmel, a telet meg Pesten. Valamikor 1935 körül halt meg. A Ratkó lányok a háború után az Evetesbe költöztek és ott haltak meg. A kert gazdátlanná vált."
      
E sorok írójaként, gyermekkori emlékeimet felevenenítve még emlékszem, hogy a szomszéd néni – mint egykori  szolgálójuk – a múlt század 50-es éveinek táján is járt ki a faluból az Evetes nevû szõlõhegyi dûlõbe gondozni a "Kálmán kisasszonyokat". Halványan emlékszem, mikor hírét hozta  az utoljára elhunyt hölgynek, ki még halála elõtt reá hagyta míves bútorainak egy részét, melyet gyakran kölcsönzött ki a helyi színtársulat egy-egy romantikus darab kellékeként.

Örök nyughelyük nem a körtvélyesi falusi temetõben van, hanem a már említett Evetes romantikus szõlõskertektõl és gyümölcsösöktõl övezett árnyas fái alatt, egy élõsövénnyel bekerített szoba nagyságú kis temetõben, melyben körülbelûl 6 sírhely volt fellelhetõ. Talán az õsi birtok többi lakói alusszák ott örök álmukat, vagy netán az õsi lak fölé emelkedõ hegyi hágó, a Szoroskõért vívott csata 1848-as hõseinek egy része?  Ránk, az utókorra vár, hogy különféle levéltári adatokat áttanulmányozva fényt derítsünk dicsõ múltunk homályos lapjaira.
Sajnos, e kis temetõ csendes nyughelyét feldúlta az új idõknek múltat nem ismerõ, nem tisztelõ szelleme – nyomát se látni már.

(Az adatok egy része Németh Zsuzsa nyugalmazott pedagógustól származik.)

Sebõ Gyula