Tornaljai diszkó 1989 november 17.
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy most a bársonyosnak nevezett forradalom 19. évfordulóján nincs valami nagy ünneplés. Annyiból jó, hogy legalább egy szabadnappal több van és lehet húzni a lóbõrt hétfõn reggel is vidáman, nem hajt a tatár, meg a neokapitalizmus réme, meg a mindenapi kenyerünket adó munka menetét megszabó fõnökök. Nincs nagyobb banzáj, van itt-ott kisebb baráti találkozó, lehet még egy gyertáyt is meggyújtanak majd emlékezni tudó és ötudatosabb honfitársaink, aztán kábé ennyivel lesz ennyi. Beszélgetünk majd este gengszterváltásról, megcsörgetjük titokban a kulcsainkat. Ha kimennénk ugyanezt megcsinálni az eredeti helyszínekre, lenne egy kis meglepetés... Mondjuk Rimaszombatban az egykori rendszerváltó tér multicég üzletházának parkolója, Losoncon el fogják adni a 89-es események helyszínét, Tornalján egyszer levették, majd megint visszatették a vörös hadsereg emlékmûve elõtti ágyút azóta. De ki emlékszik pontosan arra, mit is csinált 1989 november 17-én? Tiszta véletlen, hogy emlékszem. Boldogult mozigépész és kultúrházi karbantartó, népmûvelõ koromba kell visszanyúlni. Elmúltam már 25 éves, tele letargiával, csalódással, nagy íve voltam épp a OH származékoknak, mert valahogyan csak ki kellett tölteni a napot... Aznap reggel felkelve biztosan állíthatom, másnap volt. 1989 november 17-e ha jól emlékszem péntekre esett. Elõ kellett készítenünk Laci kollégámmal a tornaljai kultúrház márványtermét a Nemzetközi Diáknap alkalmából szervezett diszkóra, amit kivételesen este tíz óráig engedélyeztek, meg volt szervezve a tanári felügyelet is, ami viszont este fél nyolcra sikeresen be is rúgott a szomszédos, szintén az épületben lévõ, akkor még Négycsöcsûnek becézett vendéglátóipari egységben. (Gyengébbek kedvéért: a Négycsöcsû az ott dolgozó két igen csinos, méretes keblekkel megáldott, jó hangulatú, szõke pincérnõrõl kapta a nevét.) És ekkor elszabadult a POKOL. Vexila regis prodiut inferni – Lobogtak a pokolnak zászlai! – írta voolt Dante. A diszkó nagy többségében szolídkának tûnõ, koránál fogva mind csinoska vagy kívánatoska leányzó közönségének táskáiból – miután hiteles információk szerint a tanári felügyelet már mozogni sem bír az elfogyasztott OH származékok hatása miatt – pillanatok alattt egy kisebbfajta lagzihoz elegendõ mennyiségû, válogatott minõségû alkoholos ital került elõ. Néhány leány éppen ezt a napot választotta a tûzkeresztség napjának, már berúgás és elsõ néminemû érintkezés szempontjából. Emiatt gyakorta kölcsön kellett adnunk a filmvetítõ kulcsát, ahol egyetlen kopott díványon zajlottak a nagy csaták. Azt biztosan tudom, mikor másnap takarítottunk Lacival, a vetítõben hiúzketrec, gombatenyészet, piszoár, kozmetikai szalon és moslékkeverõ kisüzem és dohánypajta szaga keveredett. S míg fent csatáztak a lányok kiválasztott párjukkal, lent a villogó fények és a rendõrségi maják (gyengébbek kedvéért a szocialista rendõrségtõl szerzett figyelmeztetõ fényjelzést kibocsátó berendezés) õrült villódzásában vonaglottak a részeg testek. Sok minden kivillant, sok minden bevillant. Maga volt a pokolnak a píjár része az egész történés. Amíg be nem rúgta az ajtót egy négy rendõrbõl meg egy kutyából álló, szintén részeg járõr, amely azonnal le akarta állítani az egészet. A csajok rájukrontottak, és addig nyalták, falták, udvaroltak a zsernyákoknak, természetesen megbólintva ezt némi minõségi szesszel és talán más módszerekkel is, mígnem éjfélig buliztunk aznap este. Záráskor köpte el magát egy becenevén „Kiskurha“ néven elhíresült rendõr. „Basszátok meg, Prágában meg agyonlõttek egy diákot, kurha nagy balhé lesz, senki nem tud semmit.“- gagyogta el kissé illumináltan. Történt már mindez november 18-án kábé nulla óra negyvenkor. Köd volt, hideg, nyálas és vacak idõ. Fáztam, félrészegen ballagtam átfüstölt kabátomban haza, miközben dunsztom se volt arról, hogy Prágában éppen kitört a bársonyos forradalom. Csak azt tudtam, másnap takarítani kell és egész este csak rohangáltam a diákdiszkó miatt. De hogy mi vége lesz a prágai diáktüntetésnek – akkor még nem lehetett tudni... Rosszabb, hogy ma sem...
|
