Márkus Judit és az állóképek

Az idei Thália-évadban sokan jöttek újak a Kassai Thália Színházhoz. Volt, akit már októberben láthattunk, volt, akit csak a szezon másik felében. Márkus Judit az utóbbi „hullámba” tartozik, de nem ezért vésõdött könnyen a közönség tudatába.

A honlapodon láttam, hogy újságírást is tanultál.
Az egri Eszterházy Károly Fõiskolán elektronikus média szakon végeztem, de párhuzamosan jártam az Új Színház színészképzõ stúdiójába is. Tudtam, hogy nem leszek újságíró, de a szüleim ragaszkodtak hozzá, hogy legyen rendes civil foglalkozásom is. A szentesi gimnáziumban irodalmi-drámai tagozatra jártam, ott jöttem rá, hogy írás helyett egy extrovertáltabb mûfajban tudnám jobban kifejezni magam. Akkor fordult az érdeklõdésem a színészet felé, de nem bánom, hogy van egy másik szakmám is, sok hasznát vettem már az ott szerzett tudásomnak.

A honlapon az életed megáll Szegednél.
Itt, Kassán nincs internet-hozzáférésem, tehát nem tudok naprakész lenni. Majd nyáron írok egy kis resumét arról, mi történt velem azóta. Szegeden négy évig voltam, de annyi munka volt, mintha nyolc évig lettem volna. Az itteni szezon lazább volt. Nem jelentett különösebb megterhelést A padlás, mert a zenés darabok eleve az én mûfajom. Az ördögben meg nagyon kicsit játszom csak. Igazából a Szerelem, ó! idõszaka volt fárasztóbb, mert akkor volt két beugrásom is, a Dzsungel könyvében és a Hyppolitban. Az ördög premierjének másnapján pedig az Equusba ugrottam be Rák Viki helyett. De egészében nyugodt évadom volt. Nincs itt családom, ismerõsöm, rokonom, két próba között csehovi állóképekben zajlik az idõ.

Ez jó vagy rossz?
Rossz.

Hogy lehet megbékélni azzal, hogy a családod messze van, ráadásul egy másik országban?
Volt úgy, hogy Sopronban játszottam, de onnan óránként ment vonat Szegedre. Innen nem lehet bármikor hazamenni. Télen még nagyon nehezen viseltem. A nyelvi nehézségek miatt nem tudtam kialakítani egy olyan rendszeres életet, hogy próbák között sportolni vagy szaunázni járjak. Próbálkoztam az angollal, de úgy vettem észre, itt nem annyira világnyelv. Sajnos, magyarul is kevesen értenek. Így hát, sokat olvasok, filmeket nézek, de vannak lekötetlen energiáim. Hogy leszerzõdök-e Kassára, arról egy nap alatt kellett döntenem, édesanyám is, férjem is támogatott benne. A nagy húzóerõ maga Korognai Károly volt, aki öt fergeteges évadot csinált Szegeden, az ottani volt kollégáim a mai napig visszasírják azokat az idõket. És persze szerettem volna Valló Péterrel dolgozni, mert nagyon tetszettek a rendezései.

Milyen volt Vallóval Az ördög próbafolyamata?
Péternek maró cinizmusa van és több évtizednyi kõkemény szakmai tapasztalata. Nagyon bonyolultak az instrukciói. Egy-egy rövid szakaszon belül egymásnak ellentmondó dolgokat, összetett gondolatiságot kér. Egy négyperces jelenetet félórán át elemez, és a nyolcmondatos szereppel csaknem ugyanannyit foglalkozik, mint a fõszerepekkel. Selyem Cinka például szerinte szubrettszerep, legyen szerelmes is, meg nem is, legyen benne szívfájdalom, de ne legyen önsajnáló.

Az ördögben két rövid jeleneted van, közben pedig eltelik majdnem másfél óra.
Az öltözõben ülni kínszenvedés. Hallgatom a többieket. Aztán újra fel kell venni a kabátot, fülbevalót, a külsõségekkel együtt magamra kell venni a figurát is. Próbálok mindvégig koncentrált maradni, de nem vagyok az a típus, aki „elõsír” a takarásban. Szeretek az adott szituációra reagálni. Kétszer nyolc percem van, nem lehet hibázni. Ha két órán keresztül lennék a színen, egy-egy hibát helyre lehetne hozni, így nem lehet.

Mennyivel könnyebb egy olyan helyzet, hogy végig a színen kell maradnod, mint például az Equusban, ahol a játszók a játéktérbõl a színpad szélére távoznak, és mindvégig a nézõk szeme elõtt vannak?
Az Equusban egyetlenegyszer játszottam. Mivel beugró voltam, nagyon kellett figyelnem arra, hogy majd mit csinálok. De már a tizedik perc körül fojtogatott a sírás, pedig egy vagány, jókedvû csajszit játszom. Nem tudtam kívül maradni, olyan hatással volt rám, ahogy Madarász Máté játszott. Szívesen játszanám többször is Jill Maison szerepét, nem azért, mert annyira jó szerep, de jó így a többiekkel egy térben lélegezni. Sajnos azt állítják, ezt a darabot Rák Viki nélkül nem lehet eladni. Itt elsõsorban zenés vígjátékokat árulnak.

A padlás milyen élményeket keltett?
Amit szeretek benne, az a csapat. Akik egyszerre jöttünk ide, a fiatalok. Ugyanakkor ott vannak Pólos Árpiék, õket szintén nagyon kedvelem, terelgetnek bennünket, mint a nagyszülõk. Viszont a jelenleginél nehezebb koreográfiákat is meg tudtunk volna csinálni, hiszen ha egy zenés darabban jól van fölrakva a zene meg a tánc, az szinte magától mûködik, kint lettünk volna vele a vízbõl. De nem voltunk kint.

A Szerelem, ó! címû Schisgall-darabban volt a legnagyobb szereped idén.
Mikor olvastam, nem tetszett a darab. De két remek arccal, karakterrel, Tóbisz Titusszal és Petrik Szilárddal csináltam végig, és jó barátok lettünk. Király Attila az a fajta rendezõ, aki próba közben is felordít a színpadra, ha lát egy jó gesztust: bravó, marad! Az ötleteket továbbfejlesztette, a mozgásokat nagyon kigondolta, nekem ez volt a kedvencem az idén.

A darab nõi fõszerepét ketten is játsszátok, Varga Líviával felváltva. Teljesen más karakterek vagytok a szerepben.
Annak ellenére, hogy mindent ugyanúgy kellett csinálnunk. Ha látott Attila egy jó gesztust, azt kérte a másik szereposztástól is. Pedig én nagyon ódzkodom ettõl, rühellem az uniformizált dolgokat. Sokat beszélgettünk róla Livivel, és teljesen más tempóban fejlõdtünk a szerepben, de a végeredmény mindkettõnk részérõl vállalható volt.

Hogyan alakul a jövõ évad? Maradsz Kassán?
Nem terveztem elõre, az az igazság. Amíg jól érzem magam, és olyan feladatokat kapok, hogy kár lenne elmenni, maradok. A társulati tagság azért olyan forma, hogy nagyon meggondolom, feladjam-e a fix fizetést egy kósza szerepért. Hívtak vissza Szegedre is egy Shakespeare-szerepre, de nem tudtam vállalni. Úgy tudom, a jövõ évadban a Fekete Péter kisoperettben kezdek, és páran fiatalok játszani fogunk a Pinokkió zenés mesejáték utazó verziójában is, ott én leszek a hatéves címszereplõ.

Van olyan szerepálmod, amire nagyon vágysz?
Inkább szerzõkre. Csehovot szívesen játszanék, és mai amerikai szerzõket, a zenésbõl pedig a revue-musicaleket szeretem, mint a Kabaré, a Chicago, a Sweet Charity.

Van olyan hely, ahol szívesen játszanál?
Vidékpárti vagyok. A fõvárosi színházaknak saját profiljuk van, csak vidéken teheti meg az ember, hogy egyik nap operettet, másik nap Shakespeare-t, harmadik nap meg Beckettet játszik. A változatosság gyönyörködtet.

Mit fogsz csinálni nyáron?
A férjemmel, Janik Lászlóval nemrég Pesten vásároltunk lakást. Õ minden bútort saját kezûleg csinál, én meg pácolok. Az anyósoméknak van egy telkük Gyermelyen, ott is szoktunk lenni, elsõsorban a párom elsõ házasságából származó két gyerekével. Utazgatni is szoktunk, de inkább belföldön. Idén sokat leszünk kettecskén, elõkészítjük a következõ évadot, mely szintén egymás nélkül telik majd. Idillikus állapot volt, hogy négy évig egy színháznál voltunk mindketten. Próbáltunk most is együtt elszerzõdni, de ahová fiatal nõ kell, nem kell negyvenes férfi. A jövõben Pest lesz a közös találkozási pont, mindketten utazgatni fogunk. Persze, lesz nyáron a sok pihenés mellett néhány elõadás is, és egy dzsesszkoncertem Szentesen.

Mit szeretsz legjobban a szakmádban?
Nekem terápia a színészet. Felmegyek a színpadra, és arra a pár órára annyira önfeledt tudok lenni, hogy elfelejtem, halandó vagyok.

Kozsár Zsuzsanna