Mi a szép, mi a csúnya

Emlékeztek még a Chokito-reklámra? Azt mondta, hogy csúnya, de finom - vagy valami ilyesmi. Arról szeretnék itt értekezni, hogy mennyire béklyók között van az értékrend, meg micsoda dolog a trend. Már ha van olyan, meg mi is az?

Mert ugye, ami szép, az máris jó, ami meg esetleg kissé csúnyácska vagy nem egészen szép, az már eleve rossz  vagy nehezen  képes érvényesülni.
E témában a számomra kedves alak Cyrano, a hallhatatlan poéta, akinek nagy orra miatt bizony, még nõ is csak elvétve vagy csak pénzért jutott. Ha egyáltalán jutott. Rostand kissé szirupos verses játéka, melynek számos drámai eleme mellett ragyogó humora és méltatlanul elfeledett verselése máig mestermunkaként hat, alapvetõen pontos megközelítése a szép és jó, csúnya és rossz felfogásának és elemzésének. Lehet, hogy Rostand egyáltalán nem gondolt erre, mikor a verses játékát írta, csak egy jó, igazán érdekes figurát álmodott meg, s nem is gondolhatta, hogy ennek kapcsán majd egyszer értekezik valaki széprõl és jóról csúnyáról és rosszról.

Hajlamosak vagyunk ugye, általánosítani. Például nem szívesen vagyunk csúnya közegben. Szemét és kosz, romok és pusztulás díszletei közt. Halottainkat eltakarítjuk, hogy ne is lássuk, mivé lesznek. Miközben õk csupán a természet szabta dolgukat végzik, s megsemmisülnek. Élõnek mindez csúnya látvány, hát hogyne, ezért elpratálja. Így igykeszik minden általa csúnyának vélt dologtól szabadulni.
Nem szívesen látunk csúnya embereket. Persze, hogy mi a csúnya, azt nehéz megszabni, mert mindenkinek más a határ. De mégis, itt ez a Cyrano, a legjobb poéta, akinek csak párbajsikerei vannak, aki súg, vallomást tesz mások helyett, aki szellemiségét adja kölcsön egy bárgyú bájgúnárnak, hogy az elhódítsa az õ Roxánját. Hát nem tiszta hülyeség?! Vagy súlyos és túldimenzionált önkritika és az önbizalomnak teljes hiánya, annak félrekompenzált változata?! Nem tudom.

Viszont érdemes és érdekes elgondolkodni azon, miként fogták fel a nagy ködös Albionban a nevezetes Susane Boyle felbukkanását. Aki cseppet sem mondható szépnek, viszont világsztárokat megingató magabiztossággal és nagyon érdekes, tiszta hanggal, egyetlen perc alatt elbûvölte a közönséget meg a zsûrit. Hát nem ilyenek vagyunk kicsit mindannyian? Nem mindenki sikert hajhász vagy jobb életet? Hát nem mindenki arra vágyik, hogy legalább valamilyen szinten kitûnjön? Még ha nincs is meg hozzá minden tehetsége vagy adottsága, akkor is. Tessék csak körbenézni és megkérdezni, mennyi fiatal tanul ma kommunikáció szakon? Mennyien lesznek jól képzett munkanélküliek... Szegények. Mindez csupán a láttatásért. A szürke egyenbõl való kitörés célja miatt.

Mi hát a csúnya? Ami még érdekbõl sem tetszik? Mi hát a szép? Ami érdek nélkül is tetszik?
De Cyrano, bár randa az orra (s ezt mondhatta volna szebben kis lovag...), mégis, milyen csodálotosan versel, micsoda hévvel tud szeretni, megbocsátani, mennyire önfeláldozó, mekkora nagy lélek és jó szív, milyen páratlan és kedves barát, kifogástalan úriember és bolondos cimbora.
Vagy Susan Boyle. A 49 éves skót háziasszony, aki állítólag még soha nem csókolózott, aggszûzként él, munkanélküli és egyszerre csak megborul benne valami, elindul egy tehetségkutatón és ott befutó lesz. Mitõl tud az õ hangja csodákat okozni? Miért bujkált eddig, s vajon mi lesz a további sorsa?

Csúnya dolog ez a szép, szép dolog ez a csúnya. Ronda de finom. Nem is tudom. Kapkodom a fejem, mert  a világ értékrendje zavaros, igazodnék, de nincs mihez és nem is kell talán. Saját magamhoz mérjem? De hiszen én is torzonborz és csúnya vagyok. Most akkor menjek máglyára? Vagy a gondolat, az lehet szép? Hajaj. Két shakebe estem, mit a Czacza legye.

(Ez az új közmondás pedig egy viccbõl származik. Egy légy berepül a bárba. Bezúg az egyik shakerbe, majd félrészegen kibolyong abból, utána belezúg egy másikba. Lekoppan az asztalra, tíz perc múlva kijózanodik /marha jó neki/ és hazarepdes. Otthon megkérdezik: na, mi volt ma veled? Á, semmi, csak majdnem két shake-be estem. (Gyengébbek kedvéért olvasd a shake-et fonetikusan).