Micimackó és a Tao |
| szerkesztette: SZABÓ OTTÓ, 2008-11-01 |
|
Megírtam egy elmélkedést néhány napja, indulatosan, 'a la prima - együltömben - ahogy mondani szokás. Hirtelen felindultságból. Aztán elmentettem és eltettem, mert közbejött ezer intéznivaló. Késõbb, amikor újra elõvettem, hogy feldolgozzam a Rovartra, átírtam az egészet. Túlságosan heves és felháborodott hangvételûnek találtam az elõzõt. Aztán ezt a másikat is átírtam. Érthetetlenre szelídült, elveszett belõle a tûz. A témát tekintve pedig nem lehet siránkozással tüzet oltani. Nem leszek indulatos, úgy döntöttem. Nem is kezdek feleslegesen érzelgõs csöpögésbe, bevettem a fogalmazásgátlót. Tehát: Bizony kár. Neki négy fia van, akiket õ sem tanított magyarul. Hogy megvédje õket... Ki tudja mennyien vannak, ki tudja mennyien változtattak nevet és ki tudja mennyi gyereke köpdösne le most engem, ha magyarul hallana az utcán. Ajaj. - Ta to szom anyi nyetusil zse ti szi magyarka / - döbbent le Micimackó, ezzel adva az ötletet, hogy ezt le kell írnom. Nem az döbbentette meg ugyanis csekélységét, hogy gyerekeket aláztak meg, nem is az, hogy egy szlovák tette azt két magyar gyerekkel, hanem hogy nem is gondolta, hogy az évek óta ismert kolléganõje is magyar... Hogy ilyen szégyellnivaló múltja van. |
Vélemények :
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-14 |
| "Már látom, hogy Mükénét ellepi / a téboly s a pusztulás penésze." |
| név: zõdi e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-13 |
| Az idén megrendezet Bloisi konferencia mottója nagyon találó::::“Ha a történelemrõl nem szabad vitatkozni, és abban nem szabad kételkedni, akkor az nem történelmi tény, hanem dogma lesz, amely a mitológia birodalmába tartozik.”:::a résztvevõk felhívása is::::A történelem nem lehet az aktualitások rabszolgája, és nem állhat a konkurenciaharcban álló emlékezések diktátuma alatt sem. Egy szabad államban nincs joga egyetlen politikai tekintélynek sem a történelmi igazság definiálásához és a történész szabadságának korlátozásához büntetéssel való fenyegetéssel. Felhívunk minden történészt, egyesítsék erõiket saját országaikban, és építsenek föl a mienkéhez hasonló struktúrákat. Írja alá mindenki haladéktalanul a felhívást, hogy meggátoljuk a történelmi emlékezés jogi szabályozására vonatkozó terveket. Felhívjuk a felelõs politikusokat – akik a kollektív emlékezést erõltetik – tudatosítsák magukban, hogy nem járható út, hogy állami törvénykezés döntsön a múltra vonatkozó igazságok kérdésében. Az ilyen törvénykezésnek ugyanis súlyos következményei lesznek a történészek és az egész intellektuális szabadság számára. Egy demokráciában a történelem szabadsága mindenki szabadságát jelenti.::::akit esetleg bõvebben érdekel az bõngésszen a http://de.altermedia.info oldalon. |
| név: zzzzzzzzzzz e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-13 |
Vítajtye v Tébolylande! Willkommen is Hubolondéria! Na ez kellett!!! Semmi sem csodálatosabb az embernél? Hmmmm....  |
| név: aranka e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-11 |
| Nagyon-nagyon egyet értek, Enikõ. |
| név: mecénás e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-09 |
| Ki gondolta volna, hogy a cikk ennyire aktuális lesz. Dunaszerdahely! Sajnos a huligánok szava mindig hangosabb! Tudható, s ki ott él, napi szinten átéli a feszült viszonyt, s lám, mindig van, ki olajat önt a tûzre! S mire jó ez? Már szlovák termékek bojkottjára hívnak emberek, tüntetések, zászlóégetések s egyebek! Miért van az, hogy a magyar lónak nincsen teteje, s mindig valamelyik oldalára esünk. Úgy védjük törõ-zúzó, bomlasztó ember(?)társainkat, mintha hõsök lennének, s nem rendbontó egyedek. Ki fegyvert ragad ... jó célt nehezen ér. A kiontott vér csak nyilvános vagy elfojtott indulatokat szül, s nem segíti a megbékélést. Annak idején az indiánok is azért mentek rezervátumba, mert bár sokan voltak, nem állhattak ellen a jobban felszerelt ellennek. Egy részük asszimilálódott, más részük fellázadt, de ... mintha igazán egyik sem vezetett volna eredményre. Na ez most kicsit kusza lett, de hát az események is kuszák. Mindenesetre nem hiányzott senkinek (a balhésokon kívül) ez az egész focidrukker hercehurca. Egy kicsit elferdítve az angolok nemzeti dalát: Isten óvd a ... határ túloldalán élõ magyarokat!!! Még a magyaroktól is! Vagy esetleg: a magyarok nyilaitól ments meg uram .... minden magyart! S mindegy, balról e vagy jobbról, a seb akkor is fáj!!!! /Gondolom/ |
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-07 |
| Hát, most azért már mások a környülállások. Egyfelõl nincs már somvesszõ, másfelõl meg deresre húzás sincs... De sok minden van, amivel a társadalomnak és az egyénnek végre szembe kéne néznie. Én úgy látom, és ezt is elmondtam már párszor, h. a magyarság önismeretével iszonyú nagy bajok vannak. Meg a józan eszével is. Ahogy Dessewffy Tibor egy tanulmányában megjegyezte nemrég, abban, h. esik-e az esõ, két értelmes embernek, ha kinéz az ablakon, meg kéne tudnia egyezni. De nem tud megegyezni, mert elõtte még felteszi a kérdést, h. jobbról vagy balról szemléljük-e az ügyet, merthogy a válaszát attól teszi függõvé. És jól gondolod, Aranka, le kell ásni mélyebbre, ha legalább megközelítõleg pontos képet akarunk egy-egy jelenség okairól kapni. Egyébként ásogatnak, ásogatnak, fõként szociológusok, társadalomtudományi intézetek... Persze, egyáltalán nem mindegy, h. az ember hol kezd el ásni. Szerintem, nem a szomszéd kertjében kéne. Az az õ kertje, ássa fel magának! Az itt élõ magyarság pedig, ha afféle kínos kérdésekre választ keres, h. miért asszimilálódunk olyan gyorsan, miért van az oktatás szintje és a közmûvelõdésé a bányabéka segge alatt, miért bulvárosodik a napi sajtó és kommerszializálódik a színház, miért hajlamos a magyarság - fõleg a végeken - a legkülönfélébb gettósodásokra stb., stb., stb... ne a szlovákokat, hanem saját magát kérdezze! Amennyire én látom, önként és dalolva asszimilálódtunk, butultunk, lettünk gyávábbak ám agresszívebbek az elmúlt évtizedekben. Különben tisztában vagyok vele, h. egész mások a viszonyok a nyitrai egyetemen most, mint voltak a pozsonyin egykoron. És egészen más tapasztalatai lehetnek pl. egy kassai fõiskolásnak, mint egy komárominak. Az egész társadalmat belengõ - minek nevezzem? - pitiánerség viszont nem ad hoc és nem is némi politikusi heccelésre jött létre. De hogy ne az etológiai megfigyelések - sokkolt kutya, sok v. kevés banánt kapott majomcsapat és ilyenek - legyenek már mozgásainknak tükrei, ahhoz bizony fel kéne már - tenni a kávét? - NÕNI. P.S. Arankának: Amúgy nem veled csúfolódtam, Kedves! Ez is egy Petri-vers: \"Fel kéne. A kávét? Odateszed? Kelni? Szabadulni? Már?\" |
| név: k.péter e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-06 |
| Apám gyakorta emlegeti, hogy mikor a háború után kisiskolás volt, egy csak magyarok által lakott faluba szlovák tanítót helyezett a rendszer - amely mindig is sovén beütésü volt, régen is és ma is - olyat, aki nem tudott egy kukkot se magyarul. Állandóan a fejünket ütötte somvesszõvel, néha akkora hurkák voltak a fejemen, hogy nem tudtam éjszaka a párnára hajtani a fejem - mondta. Meg azt is, hogy õ més addig sosem tapasztalta az utálatot ennyire kézzelfoghatóan. Nemcsak utálta hanem gyûlölte is a magyarokat |
| név: aranka e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-06 |
| Szia, Enikõ:) El voltam havazva - nagyon. Meg \"alkotói krizisem\" volt. (még kicsit most is van) Valahol épp ilyen furcsa esetek miatt is. Nem tudtam felülemelkedni a felháborodásomon, értetlenségemen és a gyomorgörcsömön:-), ami szinte minden héten elkapott, amikor a suli felé kellett kacsingatnom, és igy semmilyen általam megfogható, bemutatható témát nem tudtam pártatlanul papirra vetni. Az meg nem jó. (egyre többször, erõsebben és durvábban jelenik meg az elõadásokon, de az osztálytársak között is az a téma, hogy : mer a magyarok!..., illetve egyre többször merül fel a hétköznapokban is, de ott már van: mer a szlovákok!... is. És én meg nem értem, hogy hogy jutottunk már megint ide. És nem értem, hogy értelmes emberek miért inkább bonyolitják, a helyett, hogy megpróbálnák megoldani. Mert meg lehetne.) Igen, a magyarokban valóban van egy adag gõg, amit a szlovákok érzékelnek, és sérti õket. Viszont ebben a témában ha leásnánk mélyebben, akkor eléggé furcsa képet kapnánk. Közel sem biztos, hogy azt, amit mi gondolunk, vagy amit a szlovákok gondonak a magyarok hirhedt felsõbbrendûségi érzésérõl. (még nem ittam meg a \"reggeli kávémat\" és kissé szészórt vagyok...:))) |
| név: aranka e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-06 |
Kedves Zõdi: még nem, de most majd megjegyzem az eljövendõ \"idõkre\".  |
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-05 |
| Szia, Aranka, rég jártál errefelé. Ez a hang, ez az érvelés pedig összetéveszthetetlen. Nekem már nagyon hiányzott. :) Jó a történet, tanulságos. A szociálpszichológiai aspektusok tényleg mások... Az a fajta bizonytalanság, vagy inkább kétely viszont, ami az alkotó ill. a gondolkodó embert kísér(t)i valóban kegyelmi állapot. Azt jelenti, h. képes vagy megszabadulni az elképzeléseidtõl, a prekoncepcióidtól, tudod distanciával nézni azokat. Ezért aztán csakugyan képes vagy a gondolkodásra. Nem félsz a bizonytalanságtól, az ismeretlentõl stb. Szép képzavarral szólva: nem félsz elengedni a saját kezedet. :) Más: Mecénás történetérõl eszembe jutott még vmi. Az egyetemen volt egy tanárunk, egy cseh hölgy, Jaroslava Pa¹iakovának hívták. Echte cseh volt, Prágában tanult meg magyarul, a Károly Egyetemen, azért mert Svoboda professzor (igen, õ, az egykori köztársasági elnök) azt mondta neki, h. ez a magyar itt Európában egy igen különös, nagy kultúrájú nép. Meg kell tanulni a nyelvüket. Nosza! És akkor Jarka megtanulta. (Igaz, nem tökéletesen, mert az alanyi és a tárgyas igeragozást olyan bûbájosan keverte, h. azt nem lehetett megállni mosolygás nélkül, de mi kicsire nem adtunk. Szerettük õt.) Világirodalom szemináriumot vezetett az évfolyamunkban, és az egyik ilyen után hosszan beszélgettünk még az egyetem folyosóján, amikor arra jött egy ún. tisztességben megõszült asszonyság, és hangosan dohogni kezdett, h. szégyen és gyalázat, h. egy szlov. egyetemen magyarul beszél valaki. Hát ezen mi akkorát tudtunk ott röhögni, h. rászól a szlovák mamóka egy csehre, mert magyarnak nézni...! De Pa¹iakné kézmozdulatát se fogom míg élek elfelejteni: ahogy õ erre legyinteni tudott. Mint ahogyan egy muslicát hajt el az orra elõl valaki. És mind a mozdulat, mind az általános derültség egy nagyon jellemzõ dologra világít rá: nekünk, mármint a nemzedékemnek nemigen voltak komplexusaink a magyarságunk miatt. Tartással, sõt úgy is mondhatnám, h. gõggel viseltük azt. A szlovákokat pedig nem utáltuk, csak mérhetetlenül lenéztük õket. Talán az \"ezer év\", talán más miatt? Nem gondolkoztam én akkor ennek a mélylélektani okain, de ma már azt gondolom, mérhetetlenül ostoba dolog volt. Pl. az, hogy nem tanultunk meg becsülni egy népet, csak úgy önmagáért. Most meg elvárnánk, h. ugyanez ez a lenézett nép becsüljön minket. Csak úgy, önmagunkért. Egyébként azt is gondolom, h. nagy utat tett meg a szlovákság polgárosodás, társadalomépítés ügyében. Bár természetesen vannak itt idõnként nagy-nagy megzuhanások... De érdekes, ez nekem nem tud annyira fájni, mint a magyar fajtám megzuhanásai és hülyesége. Talán mert tõlünk mást várok. Többet. Több nagyságot, tisztességet, mint amit mostanában határon innen és túl produkálni képes. Úgy látszik, ez a gõg nagyon mélyen van benne az emberben. |
| név: zõdi e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-05 |
| ENIKÕ-nem arról írtam hogy legyen e államunk vagy ne.A 20 század végén senki gondolt arra hogy közép európában egy hasonló népírtásra sor kerülhetne…megtörtént és nem hiszem hogy a Koszovói albánok még valaha Szerb állampolgárok szeretnének lenni …. Akkoriban ott is csak ,,csekélységekkel” kezdõdõtt és népirtás lett belõle.Lassan mi is oda jutunk hogy nem szeretnénk szlovák állampolgárok lenni mert a hatalom mindent elkövet hogy ellehetetlenítsen bennünket. Egy nemzetet nem csak kalasnyikovval lehet likvidálni,hanem úgy is, ahogy a tótok csinálják,és megjegyzem piszokul jól csinálják! TIBOR-nem szeretnék számháborúzni…hiszen Kongóban is zajlik népírtás meg máshol is,és lehet hogy most durva leszek de leszarom… Arról beszélsz hogy a fiatalok elmennek. Most gondolj bele hogy ha a sok beruházás magyarlakta vidéken történne….akkor a tótok mennének ki…Már alapiskolás kortól verik bele a gyerekekbe a magyargyûlöletet így aztán a magyarságkép javítása disztingválása mesébe illõ történet… Az értelmiségrõl röviden:ha egy felvidéki értelmiségi? tiltakozik egy erdélyi írónak magyarországon állíttandó szobra ellen akkor az milyen értelmiségi? MECÉNÁS-Az október 6.koszorúzás kapcsán. Egy történet:A bácsit mondjuk 16 évesen 1945 a volt nyilas a felszabadítás után gyorsan kommenistává vált szónokunk feljelenti hogy levente volt. Erre a bácsi szibériában találja magát és lehúz 9 évet. Miután haza érkezik az elvtárs már párttitkár és tovább keseríti az életét. Feljelenti hogy templomba jár ,március 15.kokárdát mer viselni stb.Végre papíron megbukik a rendszer,a bácsi azt hiszi hogy végre vége a rémálomnak.Évek múltán kimegy ünnepelni és mit lát?A volt elvtárs nagy demokratakén szónokol egy nemzeti gyásznapon. Még szép hogy a bácsi elküldi a k…a anyjába…De ez csak egy történek ugyanis szerencsére az elvtársak már nincsennek hatalmon…ARANKA – mondtam már hogy szeretlek?  olvasni |
| név: aranka e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-05 |
| Nagyon örültem((???) no ez igy furcsán hangzik) ennek a cikknek, mert az utóbbi idõben egyre gyakrabban találkozom szembe hasonló \"élményekkel\", amiket részben nem tudok hová tenni, másik részben pedig nem tudom magamban sehogy sem lerendezni. Mostanság valami nagyon nincs rendben, de õszintén, talán meg sem tudnám fogalmazni, hogy mi az, ami nincs rendben. A bizonytalanság, mint kegyelmi állapot-ról jutott az eszembe, hogy szociálpszichológiai szempontból, ez a fajta bizonytalanság a tanult tehetetlenség szindrómáit idézi elõ: a társadalom és az egyén közötti kapcsolat akkor egészséges, ha az egyén számára a társadalmi környzete kiszámitható és elõrelátható. Ez biztonságérzetet ad ahhoz, hogy úgy érzi ura a saját sorsának. Igy az egyén cselekvése a következmények kiszámithatóságából kiindulva ésszerû lesz. Azonban ha a társadalmi környezet kiszámithatatlanná, bizonytalanná válik, ez irracionális cselekmények sorozatát váltja ki, mivel az egyén képtelen kiszámitani a cselekménye következményeit, és rendre olyan következményeket tapasztal, amiket sehogy sem tud a cselekvésével összhangba hozni. Az ilyen egyén rövid idõn belül hozzászokik ehhez a bizonytalansági állapothoz, és \"megtanulja\", hogy bármit tehet, a következményeket nem lesz képes befolyásolni. Ez pedig a tehetetlenség érzetet, alacsony teljesitést, és végeredményben a fatalizmust váltja ki. Rémlik nekem ezzel kapcsolatban egy állatkisérlet. Valami olyasmi volt, hogy egy csapdaféleségbe kutyákat zártak, akiket rendszeresen áramütés ért. Nem tudták sehogy sem elkerülni, és nem tudtak sehogy sem menekülni a csapdából. Majd ezek után a csapdát úgy alakitották át, hogy a kutyák egyetlen ugrással kiszabadulhattak volna az állandó áramütésekbõl. Egy másik ugyanilyen csapdába, amely csapdából szintén egy ugrással ki lehetett szabadulni, betettek olyan kutyákat, amik elõzõleg nem voltak kitéve az állandó kellemetlen áramütéseknek. Végeredmény: azok a kutyák, amikben rögzült a tehetetlenség érzése nem ugrottak ki, csak rohangáltak össze-vissza, mig a másik csoport kutya azonnal kiszabaditotta magát. |
| név: mecénás e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-05 |
| Érdekes és tartalmas a vita a szlovákiai magyarságról és magyarságérzetrõl. Beleszólni meg nem élt érzések, élmények, mindennapok okán nem tudok, ezért pro és kontra érvelni sem akarok. Amit tudok és látok, hogy magyarországi politikusok és más emblematikusok nem elsõsorban a határon túliak érdekében, sokkal inkább politikai felszínen maradásukért, népszerûséghajhászás kedvéért állnak mellé akár otromba törekvéseknek is, és rombolják tovább, ha még lehet a kisebbségi magyarok életesélyeit, boldogulását. Politikai nézeteket nem neveznék néven, mindegyiknek megvan a maga sara, s a többiekre keni, illetve azokkal vitetné el. Amiben biztos vagyok, fegyverrel és vérrel csak többség érhet el valamit, de azt is tengernyi könny árán. Ha jól látom, nem egészen 10 % magyarság (fél millió az öt és félhez) fegyvert ragadva saját dugájába dõlne. Józan érvelés sem biztos, hogy eredményt hozna, hisz a gyûlölet érzelmi dolog, a szavak pedig, bár hatnak az érzelmekre, elsõsorban mégiscsak értelmi szálakat szõnek. Vajh a zsigeri gyûlöletet ki kezdte szítani, hová vezetne vissza ennek logikája? Nem tudom hát, mit jelent Szlovákiában magyarnak lenni! De azt tudom, hogy józan magyarnak Magyarországon sem biztos hogy jó lenni. A tisztességesség kísérlete, a másik más nézeteinek elfogadása nem divat, sõt: lassan üldözendõnek látszó deviancia! Egy friss élmény erre: október 6. Koszorúzás az Aradi Vértanúk tiszteletére. Jól szituált idõs úr (valószínûleg az általa sokat átkozott kommunista rendszerben megalapozott megelégedett öregkorral) kijött a megemlékezésre, hogy le "kommunista kurva anyázza" a szónokot (bocsi, de szó szerint ezt mondta), néhányszor belekiabáljon a szerintem kedves és bensõséges megemlékezésbe, majd mint ki jól végezte dolgát, távozott. Nem biztos, hogy kell nekünk szlovák (román, szerb, stb.), hogy gyûlölje valaki a magyart, képesek vagyunk mi saját berkeken belül is indulatokat szítani. |
| név: lovas tibor e-mail: lovast@stonline.sk dátum: 2008-11-05 |
| Csupa fontos kérdés. Nem, nincsen minden jól, de a harcba szólítástól csak minden rosszabbul lesz. A második és harmadik kérdés költõi, arra nem tudok válaszolni. A negyedik: Nem tudom mit értesz pontosan az értelmiség felemelt szaván, de ha olvasol szlovák sajtót (fõleg a Sme, Tý¾deò, ®urnál - amik inkább a polgári-értelmiségi szlovákok fórumai) akkor láthatod, hogy az egyértelmûen "mellettünk" demonstrál. Persze, ha kell "bántják" a mieinket is, de kezet a szívre, nincs rá néha szükség? (ad. D. alkoholszondája :-) ). Annak, hogy a mi értelmiségünk nem emelte fel a szavát két oka lehet: vagy nincs olyan, hogy "mi értelmiségünk", csak olyan, hogy "értelmiség", vagy pedig a másik oldalon megszólalót - szidalmazót nem tartja méltónak arra, hogy mint értelmiségi kapjon vele hajba. Véleményem szerint egyenrangú polgára a magyar az országnak, de ha még sokáig folytatjuk a siránkozást, lassan elhiszi magáról, hogy nem. Ugyanis úgy gondolom, hogy ezt a státus csak saját magától veheti valaki el, és minden kísérlet a másik megfosztására ettõl a státustól a saját polgári értéket csökkenti. Szerintem lehet államelnök magyar, két feltétellel: Ha nem a magyarsága az egyetlen programja és ha létével, szellemével meggyõzi azt a cca. 5 millió szlovákot, hogy az õ elnökük is lesz, nem csak a félmillió magyaré. Nem szeretem a "kapaszkodni" szót, az ezstétikai mellékzöngéje miatt - erõlködést sejtet. Tehát: nem tudom meddig tud felkapaszkodni, de bármeddig fel tud emelkedni. Persze a politikát nem tartom "emelkedésnek", annak ellenére, hogy ott értük el eddig a leglátványosabb kapaszkodást. Nem értelmesség kérdése otthon, vagy máshol magyarul beszélni. Ha valakiben nincs rá igény, ne beszéljen otthon sem magyarul. És végképpen ne a "többiek megmaradása" iránt érzett felelõségbõl :-). A többiek majd meglesznek valahogy. És ha nem, akkor mi van? |
| név: imi e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-05 |
| Kedves Tibor, véleményed szerint minden jól van így? Mi meg sem szólalhatunk, mert bûnös nemzet vagyunk? Teljesen jogosan szapulnak minket, mert mi megérdemeljük? Az ételmiség felemelte már a szavát a magyarok szidalmazása ellen? Sem a szlovákiai magyar értelmiség, sem a szlovák értelmiség! Véleményed szerint egyenrangú polgára Szlovákiának a magyar? Véleményed szerint lehetne Szlovákiában egy magyar ember államelnök? Véleményed szerint milyen magasra tud a ranglétrán felkapszkodni egy magyar ember? Véleményed szerint van értelme otthon magyarul beszélni? |
| név: lovas tibor e-mail: lovast@stonline.sk dátum: 2008-11-05 |
| bocs a formáért, nem tudom miért dobta szét a sorokat a CMS. Talán nem kellett volna vágólapot használnom. |
| név: lovas tibor e-mail: lovast@stonline.sk dátum: 2008-11-05 |
| Zõdinek. Nemes tudomány a matematika, ne használjuk becstelen célokra! Elég szégyen volt az is, amikor kiszámolták vele, hogy ennyi meg ennyi embernek ennyi meg ennyi marhavagon kell. De ha nehéz az azonosulás, akkor itt van példának a két család per marhavagon is, esetleg a harminc kiló per koponya. Tizenkétezer ember! Te jó ég! Már csak a "csak" hiányzik abból a mondatból. De ha már matematikázunk, akkor csináljuk következetesen. Bizonyítás nélkül csak az axiómákat fogadjuk el, és Bolyai meg Riemann óta az is elég bizonytalan lábakon áll. Szóval visszatérve a tizenkétezerhez. Elsõ közelítésben, 12 ezer halott, az jelent még 10-20 ezer árvát. Kb. 10 ezer özvegyet. 20 ezer szülõt. Szeretõt, nagymamát, soha meg nem születõ gyereket, unokát. Meddig folytassam? Mennyi ez így együtt? Kijön a hetven? Második közelítésben: tizenkétezer ember. Kétezer letépett körmû, tarkónlõtt báty, kétezer megerõszakolt kishúg, kétezer falhozvágott, széttaposott csecsemõ, kétezer megégett anya, s talán ha kétezer katona - az ezredvégi háborúkban a katonák túlélési esélye többszöröse a civilekének. Könnyebb az azonosulás? Van belõle nektek is otthon? Harmadik közelítésben. Tizenkétezer halott. Tízszer annyi sebesült, százszor annyi menekült, ezerszer annyi, még generációkon át nyomorgó ottmaradt. Negyedik megközelítésben: 20 vagy 40 euro segély családonként, egészségügy nincs, iskolák majd késõbb - analfabéta gasztarbeiterek, szétlõtt gyerekszobák. Lehet egyenlõségjelet tenni 12000 halott magyar és 70000 magyaridentitását vesztett magyar közé? Biztos, hogy inkább a halott magyar a jobb, mint az identitását vesztett magyar? Ki tûnik el 50 év alatt? Az ember? Vagy ebbe a 20-50 kilométeres határsávba szorult félmillió magyar magyarsága? Magától? Kényszerbõl? Írországba meg a többi jóléti államba lehet, hogy többen távoznak Magyarországról, meg tõlünk, mind amennyit a szlovákok valaha is asszimilálni fognak tudni. Azokért hol szállunk harcba? A Csatornán? Ott már a Nagy Armada is elvérzett. Nem lehet, hogy inkább a magyarságképet kellene kicsit disztingváltabbá, vonzóbbá tenni a mostani skizoid és idióta forma helyett? Akkor többen maradnának magyarok. Az is igaz, hogy ehhez magunkon kellene (határon innen és túl) gyõzni. Mármint a józan észnek. |
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-04 |
| És az a legfontosabb, Zõdi, h. legyen államu(n)k? Miért is? Az öcsém újságíróként többször járt a térségben. Többek közt Koszovóban. És mielõtt leadná, látni szoktam az anyagát... De az semmi, ahhoz képest, ami nincs megírva, és nincs a képeken se... Volt olyan hely, egy falu, ahol a háború után járt Zoli, ez a kemény és cinikus ember, ahol egyszerûen csak elsírta magát. Amikor egy mellesleg magyar ember - nincs az az infernó, amit az átélt, és amit Te el tudnál képzelni! - a háborús élménye után azt mondta neki: "Csak ne történt volna ez meg..." Mindig arról álmodik, azt képzeli, csak ne történt volna ez meg! Tegyünk már egy társasutazást, csak egy ilyen laza, újságírók járta Koszovóban, aztán beszéljünk! |
| név: zõdi e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-04 |
| ....lehet álmodozni a békés megoldásról meg kb.50 év áll rendelkezésünkre utána békés úton eltününk ...a módszerváltás óta 70 000 el lettünk kevesebben háború,népírtás, kolera vagy pestis járvány nélkül...Enikõ javaslatára egy kicsit délebbre néztem ...Koszovóban 12 000 ember életébe került, de van államuk...ha a létünkrõl van szó lényegtelen hogy háborúban vagy önként csonkultunk az egész egy egyszerû matematikai egyenlet...A békés megoldás az kizárt.Gyáva népnek nincs hazája! |
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-04 |
| Ha nem forradalom, akkor legalább Bósza úr az autonómiájával? Bósza úr, aki bennem leginkább egy politikai kalandor benyomását keltette, nagyon rossz helyen és idõben kezdte el az autonómia ügyét feszegetni, Imi! Hogy erre \"letargiába burkolózott mindenki\", azt én, kivételesen, a társadalom érettségének szeretném tekinteni. Persze, így, ez se igaz... Amúgy meg egy uniós államban a lehetséges autonómiák kodifikációk halmazából, annak árán jönnek létre. Amiknek aztán igen kevés közük van mindenféle nemzeti önrendelkezéshez. Szóval, dafke, nem lehet autonómiát csinálni. Nem érdemes. Ami a személyes élményeidet illeti, amivel, úgy veszem, megtiszteltél minket: Érted már, miért mondtam, h. mindenekelõtt önmagunkban kéne takarítani? |
| név: imi e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-04 |
| Jól gondolod, oti. Arra utaltam csak, hogy a diplomácia eszközeivel próbálja Bósza úr az autonómiát kivívni, de letargiába burkolózott mindenki. Pedig valóban kellene és nem azért, hogy magyarországhoz csatlakozzunk, hanem azért, hogy ne egy zsolnai kapjon részesedést az adónkból az ellenünk indított harcához. Én is felemagyarfeletót családból vagyok és a lánytestvérem a gyerekeit nem is tanította magyarul. A férje viszont, ha többet iszik, már gyaláz minket. |
| név: oti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-04 |
| Én mindig örülök Enikõ higgadt, mélyreható értelmezéseinek. A Micimackó egy konkrét ember, a kolléganõm sem légbõlkapott. Ez egy olyan érdekes dolognak tûnt, legalábbis bennem mély nyomot hagyott, hogy úgy éreztem, mindenképpen foglalkoznunk kell a témával. A pszichológusok is azzal oszlatják az átélt trauma hatását, hogy beszéltetik az illetõt. Azt hiszem, mi magyarok nem beszéltük ki magunkból ezeket. Engem is meglep, hogy miért nekem öntötte ki a szívét és miért pont akkor, de más kollégaimat is meglepett vele. Van még más magyar is a kollektívában, de korábban nem beszélt ilyesmirõl. Valami van a levegében - ahogy azt levélben is megjegyezted már, kedves Enikõ, és osztom a véleményedet, hogy nagyon vékony jégen táncolunk. Szerintem Imi nem gondolt népirtásra |
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-04 |
| És mit fogunk mi abban a \"véresen tisztító\" forradalomban csinálni, Imi? Megyünk és kiirtjuk a szlovák szomszédainkat, családostul? Nekem itt a házban mindjárt kettõt kéne, ill. hármat... Csak pillanatnyilag nem tudom eldönteni, h. a cseh fogorvos szomszédomat is szlováknak vegyem-e... Szlovákul beszél. (Az õ kiirtását inkább meghagyom azoknak, akik nem ismerik személyesen. Azok nem fognak ezen dilemmázni.) És mi légyen az eljárás a vegyes házasságban élõkre: szlov. férj irtandó, magy. feleség nem - magy. férj megkímélendõ, szlov. feleség nem? És a gyerekekkel mi legyen? És a terhes nõkkel? Egy terhes nõ kiirtás mindjárt kettõnek számít, ugye? És képzeld el mindezt a fordítva, szlovák dilemmaként! Elmondhatatlanul gonosz és ostoba a felvetésed. És hogy milyen kevés elég ahhoz, h. ez a rémálom megvalósuljon! Nézz csak egy kicsit délebbre, és emlékezz! Bár az sose volt a fajunk erõssége, h. emlékezzen, pláne hogy tanuljon abból, amire úgyse akaródzik neki emlékezni. Pedig ez volna az egyetlen esélyünk. Sokszor elmondtam már: Bent, önmagunkban kéne takarítani, mielõtt még a világ jobbításán (=saját szájízünk szerint való alakításán) kezdenénk el ügyködni. Mecénásnak: Persze, mindannyiunknak vannak ilyen emlékei. Nagyon mély gyökerû sérelmek vannak, lehetnek itt, mindkét oldalon, de - Otinak már mondtam - nem tudom, h. Micimackó kolléganõje mennyire reprezantatív példa. Igaz, én inkább csak kultúrlényekkel érintkezem - azok meg nem ilyenek. Általában tudni szoktam, h. Oti hová gondol, mirõl beszél (nagyon tiszta fejû és szívû embernek ismerem), de ezúttal, ennél az írásánál nem igazán tudom. Azt hiszem, az bánthatja õt, h. akkor és ott - helyén, ahogy szokta - nem kezelte az ügyet, se a kolléganõ baját... nem látta el. Pl. azzal, h. elkezde volna annak fejében és szívében oszlatni a homályt. Hát, vagyunk így néha. Hogy az ember tehetetlen, v. legalábbis annak érzi magát. Aztán meg nem tudja, h. kire is haragudjék jobban emiatt. (\"...mert mi lenne, mi történhetne / ha mindig magunkba marna / az értelem iszonyú karma?\") Persze, tévedhetek is. |
| név: imi e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-04 |
| Szerintem jobb egy kisebbséghez tartozni, mint egy gyökerétvesztett, identitástudattal nem rendelkezõ, elbutult többséghez. A butaság mindig többségben van, demokratikus elvek alapján az ész sosem kerülhet hatalomra, ezért vannak a forradalmak. Véresen tisztítanak. Egyszer betelik a pohár és talán majd mi is, felvidéki magyarok, meghatározzuk önmagunkat. Nekünk Mohács kell, nem elég, ha csak kis attrocitások érnek... |
| név: mecénás e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2008-11-04 |
| Két, egymáshoz kapcsolódó személyes élmény (bár nem Szlovákiában élek). Egyszer voltunk Prágában és visszaúton beszálltunk a vonatba. Utánunk egy idõs házaspár ugyanabba a kupéba akart ülni, megkérdezték, van-e hely. Hát mi magyarul válaszoltunk. Döbbenetes volt az arckifejezésük, a megjegyzésük, és hogy milyen gyorsan fordultak ki. A másik ugyanezen a vonaton ért. Azért végül is csak megtelt a kupénk, mi beszélgettünk a barátnõmmel, persze magyarul. Neki dolga támadt, kiment. Ekkor egy kedves fiatal lány hozzám fordult, és magyarul elkezdett velem beszélgetni. Persze, hogy jól esett a magyar szó, de ez csak addig tartott, míg a barátném visszajött. Onnantól kezdve nem szólt többé, még arra sem nézett. Csak amikor Nové Zámkinál (remélem, jól írtam) leszállt, köszönt még el, magyarul. Ez majd' húsz éve történt. Azóta nem jártam arra, de a híreket hallom, látom, olvasom, és szomorú vagyok, hogy a helyzet inkább mintha romolna és nem javul. Okosságokat nem tudok mondani, bár gondolataim vannak. De hiába a pozitív törekvések, ha mindig vannak érdekek, melyek a pusztító tüzeket is táplálni hívatottak. Példákat hosszan lehetne sorolni, és nemcsak nyelvi, nemzetiségi kérdésekben. |