 Ha hiszel abban, hogy az élet célja a küzdés maga, ha elfogadod a madáchi intelmeket, ha arra jársz, ott bóklászol Alsósztregován, állj meg és nézd, hogyan tartja az eget Rigele Alajos Ádámot formázó szobra a mélabús drámaíró haló porai felett. Október idõtlenségéhez hozzátartozik Madách.
|
ÁDÁM
Uram! rettentõ látások gyötörtek,
És nem tudom, mi bennök a való.
Óh mondd, óh mondd, minõ sors vár reám:
E szûkhatáru lét-e mindenem,
Melynek küzdése közt lelkem szürõdik,
Mint bor, hogy végre, amidõn kitisztult,
A földre öntsd, és béigya porond?
Vagy a nemes szeszt jobbra rendeléd?
Megy-é elõbbre majdan fajzatom,
Nemesbedvén, hogy trónodhoz közelgjen,
Vagy, mint malomnak barma, holtra fárad,
S a körbõl, melyben jár, nem bír kitörni?
Van-é jutalma a nemes kebelnek,
Melyet kigúnyol vérhullásaért
A kislelkû tömeg? Világosíts fel,
S hálásan hordok bármi végzetet;
Csak nyerhetek cserémben, mert ezen
Bizonytalanság a pokol. - AZ ÚR
Ne kérdd
Tovább a titkot, mit jótékonyan
Takart el istenkéz vágyó szemedtõl.
Ha látnád, a földön múlékonyan
Pihen csak lelked, s túl örök idõ vár:
Erény nem volna itt szenvedni többé.
Ha látnád, a por lelkedet felissza:
Mi sarkantyúzna, nagy eszmék miatt,
Hogy a muló perc élvérõl lemondj?
Míg most, jövõd ködön csillogva át,
Ha percnyi léted súlyától legörnyedsz,
Emel majd a végetlen érzete.
S ha ennek elragadna büszkesége,
Fog korlátozni az arasznyi lét.
És biztosítva áll nagyság, erény. -
(Sokszori olvasata után is meglepõ értelmezések bukkannak ki Madách Imre Az ember tragédiája címû halhatatlan drámájának soraiból. Ha e sorokat ott, nyughelye környékén mormolja el az ember, megint más érzések kezdenek járni át lelkében. Látva a bukolikus tájat, az idilli környezetet, a költõ vágyait próbálja magában újrafogalmazni. Októberben Madách Imre születése napjára szoktam emlékezni. Halkan, finoman, békével, csendeskén, emberként, tisztában a múlandóság örök igazságával!) |
