| Meteorit A fesztivál nyitóelõadása a Szentivánéji álom volt, amelyet egyszerre öt nyelven adott elõ egy nemzetközi társulat, az összes résztvevõ társulatból verbuválódott Meteorit Színtársulat. Június 24-én, Szent Iván éjszakáján ismét bemutatják a darabot Pozsonyban. Idén már a harmadik évfolyamához érkezett a fesztivál, amely folyamatosan bõvül, részleteiben egyre csiszolódik. Idén több utcai programra is sor kerül és helyet kaptak a társmûvészetek is, mint a képzõmûvészet, az irodalom, a zene, a táncmûvészet... Érkeztek csoportok szerte Európából és velük érdeklõdõ, nyitott és haladó gondolkodású fiatalok. Az egyik lényeges mementója a rendezvénynek ugyanis az, hogy összehozza a fiatal mûvészeket, elõsegítse a nemzetközi együttmûködést. Nagy érdeklõdés kíséri Eszenyi Enikõ A gyönyörben nincs középút címû produkcióját, Somi Panni indiai táncszínházát, valamint a kiváló balettáncos, Ladányi Andrea táncszínházának bemutatóját. A Rovás - Tóth József, Molnár István, Molnár Éva, Bandura Tamás, Krúzs Judit, Václav Kinga, Gyenes Gábor és jómagam - a fesztivál elõtti napon szálltuk meg a Mûvelõdési Központ elõtti teret és kezdtünk hozzá installációnk elõkészületi munkálataihoz. 4 mm-es dróthuzalokból egy nagyszabású kompozíciót alakítottunk ki és heggesztettünk délutántól másnap estig. Fõleg a sötét járult hozzá a térgrafika drámaiságához, amikor a heggesztõ villódzó fényében emberi alakok mozogtak és árnyékok képzõdtek le, a drótok rajzolata pedig merész táncba kezdett a környezõ épületek falain. A terv az volt, hogy két nap és egy éjszaka dolgozunk és a fesztivál megnyitójára készülünk el. Jöttek-mentek az emberek körülöttünk, szólt a zene, a hangulat csodás volt. Másnap, 2-án, még Nemesócsán felinstalláltuk egy kiállítást az Ökumenikus Kápolnában, és délután hétre el is készültünk. Fáradtan, kissé piszkosan, de teli jó érzésekkel. Gúta egy csodás hely. Lehet nagyot alkotni nemcsak Nyugat-Európa híres és ismert városaiban, hanem itt is. Egy elsõre semmitmondó kisvárosban, amelyet a holland társulat nem is talált a térképen. Hajlamosak vagyunk közönyösen szemlélni jelenünket, rezignáltan már nem hinni a csodákban, kicsinyhitûen magunkat sem becsülni semmire. Bevallom, nekem is megfordult a fejemben, érdemes-e idõt és energiát rászánni, hogy egy vidéki kisvárosban mutassam be mûveimet. A legújabbakat, melyeket még senki sem látott... Érdemes-e egy olyan nagy fába vágni a fejszét, amilyennek ez a térgrafika-ötlet tûnt; egy kimerítõ és fárasztó munkába kezdeni, amelynek nem biztos, hogy lesz értõ közönsége... Ha Párizsban vagy Berlinben lennénk... Bevallom, megfordult a fejemben, hogy kitalálok valamit... Mint kiderült, a többiek fejében is végbement mindez. Végül mégis összejöttünk Gútán. Nyolcan, szállás és ellátás fejében. Bevallom, nem bántam meg. Mint kiderült, a többiek sem. Végül is, mûvészek vagyunk és nem mesteremberek, akik órabérre dolgoznak. Érdekes sztori játszódott le heggesztés és dróthajtogatás közben, amint épp olvadtunk a napon. Kiszállt mesekocsijából egy "helyi vagány csávó", fehér vászon ing, fehér rövidnadrág, kopasz fej, ujjnyi aranyláncok, négeres járás... - Gyó, e mán a tudomány, apám! Mi lesz ebbûl? - Az immateriális létezés leképezése a térben... - válaszoltam. Nem szólt többet, nem is kérdezett, továbbtáncolt a tér másik oldalán álldogáló haverjaihoz. Gútára költözött egy része a fejlett európai kultúrának, a kortárs mûvészetnek, mert néhány elszánt ember nagyon akarta. Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek... Nagy igazság. Mennyi tettre kész ember van elhallgattatva és ellehetetlenítve, mennyien változtatnának már és lépnének túl a darutollas és árvalányhajas hagyományápoláson, mennyi fiatal értelmiségi kallódik szükség-munkahelyén és fullad bele a karrierépítésbe. Ahogy visszajöttünk Gútáról, az egyik rokonom megkérdezte: - Oszt megérte? ... Most válaszolj neki...
|