Növénytemplom Debrõdön

Debrõdön templomot szenteltek. A Szent László forrásnál, kint az erdõben, egy gyönyörû tisztáson. Növény-templomnak nevezte az építész, Tamás Gábor, az impozáns vörösfenyõ kompozíciót, amelyet majd idõvel beborít és befut a környéken honos növényzet.

Különleges fajtájú rózsákat is ültettek köré, belül megmaradt az a hársfa, amelynek csodálatos virágba borulását annak idején nagymamám is látta. Meg édesanyám is. Meg számtalan helybéli lakos és messzirõl érkezett vándor...

Valamikor búcsújáró hely volt a debrõdi Szent László forrás, Mária-jelenések helyszíne.
Küszködtem a könnyeimmel szeptember 15-én. Eszembe jutott nagymamám, az egyszerû, kis parasztasszony, aki soha nem kérdõjelezte meg azt, ami történt vele. A Jóisten biztosan így akarta - szokta volt mondani. Késõbb, élete vége felé már leegyszerûsített formában csak ennyit mondott: Jaj fiam, hogy az a Jóisten...
Igen, én ilyen szentimentális vagyok, majdnem elérzékenyültem.

Anyám gyerek volt még, amikor búcsúra mentek Debrõdre. Át a hegyen, Áj felõl érkeztek énekelve, a templomuk zászlói alatt. Minden irányból így gyüttek az emberek - mondta nagymamám visszaemlékezve - szépen énekelve, ki tótul, ki magyarul.

Nem volt akkoriban még semmi baj ezzel.
A valamikori templom közepe táján, a szentély és a hajó találkozásánál állt egy hársfa. Teli volt rakva szentképekkel, rózsafûzérekkel, ima közben ki mit hagyott ott a fa törzsére vagy repedéseibe tûzve.
Egyik alkalommal nagymamám látta, amint a fát virágok borítják be, majd egy fényes felhõben megjelent a helyén Szûz Mária. Óriási volt. És fényes. És csodásan szép. Csak a lábát látta, meg a kék ruháját, meg a rengeteg virágot, meg arra emlékezett - de arra nagyon - hogy csuda jó érzés volt. Le is tört egy virágot, hogy megmutassa a vele érkezett asszonyoknak, de azok egy egyszerû hársfa-ágat láttak csak. Akkorra már õ is... A jelenést az ottlévõk közül csak õ látta és anyám. Ilyen és ehhez hasonló szubjektív élmények viszont nagyon sok emberrel elõfordultak.

Tavaly nyár elején, az iskolavégzés és az iskolai kirándulások idején voltunk fenn a Szentlászlónál. Útközben eszembe jutott ez a történet és elmeséltem kollégáimnak. Amint felértünk, megmutattam nekik a hársfát. Nézegettük sebeit, repedéseit, amikor furcsa érzés lett úrrá rajtunk. Valami megmagyarázhatatlan erõ kerített hatalmába és elkezdtünk fázni mind a hárman, akik ott álltunk. Majdnem negyvenfokos hõségben. Lúdbõrzött a karunk és futkosott a hideg a hátunkon.
Jó hely.
Szent hely.
A Jóisten is a felvidéki magyarság búcsújáró-helyének teremtette.

Papp Adri ráérzett erre.