Párbeszéd a Léth vizén túl

Lukianosz, mint filozófus, nem túlságosan ismert és nem is tartják valami nagy koponyának. Pedig akár lopott másoktól, akár másolt, akár csak a saját nevét tette oda bizonyos textusok elé, mindenképpen alább bemutatásra kerülõ szövege, több, mint érdekes. Igazi cinizmus, de mélyen emberi!

Lukianosz: Istenek, halottak, hetérák

Menipposz és Kheirón

Menipposz: Hallottam, Kheirón, hogy halhatatlan isten létedre, te inkább kívántad a halált.

Kheirón: Az igazságot hallottad,

Menipposz. Mint látod, meghaltam, pedig lehettem volna halhatatlan.

Menipposz: Mi bírt rá, hogy a halált válaszd, amit a sokaság legkevésbé szeret?

Kheirón: Neked megmondom, mert értelmes ember vagy. Nem leltem semmi örömöt a halhatatlanságban.

Menipposz: Hát nem volt öröm az élet a felvilágban?

Kheirón: Nem, Menipposz. Szerintem az öröm lényege a változatosság és nem az egyhangúság. S amíg csak éltem, mindig ugyanazt kellett élveznem: a napot, a fényt, az ételt, mindig ugyanazokat az évszakokat és ha valami történt, az események mindig sorban, ugyanúgy következtek be. Meguntam. Mert nem az örökélet boldogít, hanem a változatosság.

Menipposz: Na jól van Kehirón. Hogy érzed magadat az alvilágban, amióta lejöttél?

Kheirón: Elég jól, Menipposz. Mert a nagy egyenlõsdi kedélyessé teszi a társaságot és különben is mindegy, hogy a felvilágon élünk-e, vagy sötétben; itt legalább nem éhezünk, nem szomjúhozunk, mint odafönn – mindentõl megszabadultunk.

Menipposz: Vigyáz Kheirón, hogy ellentmondásba ne kerülj magaddal és végül ugyanoda lyukadj ki!

Kheirón: Hogyan érted ezt?

Menipposz: Úgy, hogy az életben a sok hasonlóságtól és egyhangúságtól megcsömörlöttél, itt is úgy ne gyárj, hogy megunva az itteni egyhangúságot, újabb változás után epekedjél és elvágyódjál innen egy másik életbe, ami szerintem lehetetlenség.

Kheirón: Nos, mit csináljunk, Menipposz?

Menipposz: Gondolom azt, amit így mond a nép: Az okos törõdjék bele az adott helyzetbe, szeresse és tanulja meg, hogy mindent ki lehet bírni.