Peter Doig

Munkáiban leginkább az emlékezéssel foglalkozik, de gyakran elõfordul, hogy egy újságillusztráció, fotó, filmrészlet, prospektus indítja be fantáziáját. Korábbi képei az elmúlt gyerekkor utáni révedezésrõl szólnak, a hóban játszásról, a madáretetõrõl. Késõbbiek inkább a véletlenül talált vizuális hatások továbbdolgozásai.

Jó két évtizede a pályán lévõ alkotó 2007 elején bombasztikus sikert ért el, amikor a Fehér kenu címû vásznát a Sotheby's 5,7 millió fontért értékesítette, elérve ezzel a kortárs európai festõk rekordját. A siker után végigfuttatták egyéni kiállítását fél Európán, mára szupersztárnak mondható a festészet berkeiben.

Ennek ellenére Doig nincs oda a felhajtásért, pár éve visszavonult egy csendes karibi szigetre a´la Gauguin. Nem gyártja a festményeit, hosszan tartó harcot vív az anyaggal, így évente csak hat-hét új munkája születik.

Gondolom, pár olvasónak már most kinyílt a bicska a zsebében, hogy hogy létezik ennyi pénzért ilyen megjátszott passzivitással nem dolgozni. Akkor én most tovább megyek: Doig egy tényleg kiváló festõ. Nézzétek meg a mellékelt képeket: a képernyõrõl nézve is meggyõzõek. És hogy 5,7 millió font sok-e vagy kevés egy zseniális festményért? Fogalmam sincs.

Peter Doig 1959- ben született Edinburghben, 1963-ban családja Trinidadra, majd 1966-ban Kanadába költözött. 1979-tõl a londoni akadémia hallgatója, a 80-as évek közepétõl a kilencvenes évekig Montreálban dolgozik. 1993 jelenti számára az áttörést, amikor a Blotter címû képével elviszi a fõdíjat John Moores kiállításán. 1994-ben a Turner-díjra nominálják. 1995-tõl 2000-ig pedig a Tate Modern igazgatója. 2002-ben visszavonul Trinidadra, azóta ott él, alkot és vezet egy filmklubot.

Azért van itt ez a nagyon rövid életrajz, hogy némileg megközelítse a festményeket: felismerhetõek bennük ugyanis a helyszínek (a kanadai erdõk, a trópusi táj), a film médiumához való vonzódás (a kenus képe az ismert 80-as évekbeli B-kategóriás horrorból, a Péntek 13.-ból indul ki).

Munkáiban leginkább az emlékezéssel foglalkozik, de gyakran elõfordul, hogy egy újságillusztráció, fotó, filmrészlet, prospektus indítja be fantáziáját. Korábbi képei az elmúlt gyerekkor utáni révedezésrõl szólnak, a hóban játszásról, a madáretetõrõl. Késõbbiek inkább a véletlenül talált vizuális hatások továbbdolgozásai (Le Corbusier brut-artos lakótelepe és a fenyõfák kombinációja). A sajátos színvilág és ecsetkezelés furcsa, álomszerû, nagyon ismerõs érzéseket vált ki bennem.

Írta: Gyenes Gábor