Petõfi nem alkuszik

,,Petõfi nemcsak a magyar nemzet, de az egész világ legjelentékenyebb költõi közé tartozik. " - írta Arany János. Nem tévedett. ,,Az a lekicsinyelt ifjú ember, az a Petõfi Sándor, az a zenebonás népköltõ tízmillió embernél tisztábban látott, jobban látott." - írta Ady a Petõfi nem alkuszik címû mûvében. Nem tévedett. Petõfinek születésnapja van.

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy terûletén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedûink elsõ hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kõsziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsõség halvány kisértete;
Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar
– Ha vert az óra – odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét.
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szûlõföldemet,
Mert szeretem, hõn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet!
(Pest, 1847. február.)