Posztmodern válasz

A modern építészet halála Charles Jenks a Posztmodern építészet nyelvezete c. könyve szerint 1972. június 15-én, 15 óra 32 perckor következett be,  Pruitt Igoe (St. Louis, USA) épülettömb felrobbantásával.

   Ez a Yamasaki (a WTC tervezõje) által tervezett lakóházsorozat 1951-ben elnyerte az amerikai építészek díját, mivel kiválóan teljesítette a modern építészet Le Corbusier funkcioalizmusával, Loos purizmusával, Gropiusék Bauhausával és sok más modernista építész és gondolkodó hozatalával kialakult építészeti feladatkört. Az említett épülettömbben ugyanis a „letisztultság“, a dísz és színmentes falak, az abszolút szakítás nem csak a történelemmel, hanem bármiféle építészeti narrációval túl steril, embertelen, barátságtalan környezetet hozott magával. Rettenetes költségvetést igényelt a vandálok sorozatos rongálásainak kijavítása, csapnivaló volt a közbiztonság. (Akárcsak a hazai vasbeton lakótelepeken...)
   

Charles Jencks, Robert Venturi és Philip Johnson, a nagy posztmodern gondolkodók a modernizmus alapvetõ hibáinak a hazug egyszerûséget, az unalmas egyértelmûséget  és az épület és lakója közt megszakadt kommunikációt tartották.  (Philip Johnson egyébként módfelett érdekes személyisége a 20. század építészetének. Pályakezdésekor modernista volt, imádta Mies Van Der Rohe szûkszavú alkotásait, az elegáns fekete fémüvegtisztaságot (Seagram Building), majd, mikor megunta, a posztmodern élére állt, végül 82 évesen megrendezte a dekonstruktívak kiállítását, amelynek résztvevõi a mai élgárda számottevõ részévé váltak). Az építészetet nyelvként, elemeit szavakként értelmezték. A modernizmus fontos kommunikációs eszközöket, szavakat tiltott be: pl. tümpanón, félkörablak, dísz... Egy épület „elolvasásához“ azonban feltétlenül szükségesek ezek a „szavak“. Például egy ajtóból, amelyet oszlopokkal tartott tümpanón keretez, egyszerre érthetõ fõbejárat válik, míg a modernisták fõbejárata megbújik az átüvegezett homlokzaton, valahol...

   A posztmodern felfogás nem viszakozik a múlttól, sõt, kifejezetten bátran nyúlik vissza hozzá. Hajdani szavakkal fogalmazza meg magát, és ezt nem csak épület-szinten, hanem a várostervezés és mûemlékvédelem kategóriájában is. Újra használja az „utca“ és a „tér“ szavakat, míg a modernisták épületei ezekrõl megfeledkeztek, szabadon helyezkednek a térben, valahol...
  

   A posztmodern hazugnak tartja a minimál esztétikáját. Mies van der Rohe: less is more (a kevesebb több) krédójára Venturi a less is bore-ral (a kevesebb unalmasabb) válaszol. Az alkotásoknak a világra kell reagálniuk, amely összetett. Ha egy feladatot leegyszerûsítünk, akkor nem foglalkozunk az összes õt érintõ problémával, hanem csak egy általunk választott részével. Az épület így biztosan kevesebb értéket hordoz majd, mintha a képességeinkhez mért legtöbb gondot orvosolni ha próbálnánk. – mondja Robert Venturi. Egy posztmodern szempontok szerint kvalitás alkotásnak továbbá minél több emberhez kéne szólnia. A posztmodern elõszeretettel használja az ún. „double coding“-ot (kettõs rejtjelezés), amely a befogadókat két halmazra bontja: a beavatottakra és a naivakra. Mindkét szférának meg akar felelni, ezért a könnyen érthetõ felületes mondanivaló mögött mélyebb, filozofikusabb kvalitások is megbújnak. Umberto Eco A rózsa neve c. könyve szolgálhatna példának, az építeszetben pedig akár Venturi édesanyjának tervezett háza (Chesnut Hill, Philadelphia).  Mutatós kis családi ház- egyfelõl, viszont alaprajzát ha megnézzük, lám az emeletre vezetõ lépcsõbe belenyúlik a kandalló teste – két szimbolikus értékû elem – a kommunikáció és a meleget adó harca a térért (higyjétek el, ez nem véletlen hiba). Nyert az értékesebb szimbólum. Az effajta irónia(?) vagy humor(?) is fontos jellemzõje az irányzatnak. Játékosan használják a díszletszerû megoldásokat (Charles Moore: Piazza di'Italia), utalnak, mesélnek az alkotások. Sokatmondó, sõt, sokat és egyszerre mondó, sõt sokat egyszerre es ugyanakkor annak ellentétét is duruzsoló architektúrák ezek.
     

   A posztmodern rendkívül érdekes teoretikus alapokon nyugvó, a megvalósításokat tekintve a ténylegesen értékes és a giccs között ingadozó épületeket hozott. Egy organikusan kialakult reakció ez talán, a modernizmus bélmosó tisztítókúrájára. Nézve az épületeket valahol egy túlzott szabadságot és  egyfajta tartásmentességet, elvtelenséget is tartalmaz, viszont számos módfelett hasznos elvet és elemet emelt vissza a tabu süllyesztõjébõl.

Szerzõ: Gyenes Gábor