Búvó otthoni táj. Kicsinke falvak, patakok ezüst csíkján, dombok ölelésében,  melynek taréján erdõk harapják az esti eget. Sugdolódzó mezõk, hátukon hullámzik az élet, a kenyérnekvaló, majd mocsár, szende fûzfák árnyéka mögött rétek, zsombikos, lápos, hol nyájak legelnek csendeskén.
Ide jössz haza, költõ? Hazaérsz-e? Van-e ott haza még, ahol értik a hexametert is – te magad kérdezted. Van haza még! Idejöttödben, bronzarcodra hol esõ hullt, hol nap verte. Akarat volt, mi erõsen hívott ide téged, ide, honnan neved választottad, ide hol õsök csontja máig korhad, ide, hol néhány nyár erejéig volt érkezésed éltedben párszor hazajönni. Ki tudta eddig, s ha tudta is, milyen kevesen, hogy egy gömöri kis falucska Nemesradnót ihlette a XX. század egyik legnagyobb magyar költõjének választott nevét? Radnóti Miklós hazaért egykori gyökereihez, hazaért Gömörbe. Nemesradnóton szobrát avatták és vigyázzák ma is féltõn.
Szép, komoly fiatalember néz bele a nyugvó napba, hullámos haját, a rakoncátlant, még a bronz sem tudja kordában tartani. Radnóti hazaért. Néhány éve már a Balog patak mellõl is vigyázza az õ szeretett szülõföldjét, inti a nemzetet gondolkodásra, megbékélésre, értékek megtalálására és megõrzésére. Ott figyelni a falu mindennapos életét, az úton átsuhanó autókat, az olykor – olykor megálló tisztelgõket. Szobrot állítani nagy felelõsség. Miként szobrot ledönteni is. Példát sokat lehet tudni mindkettõre. Felelõsség, értékrend, mérce, polgári helytállás. Gömör a maga befogadó és integráló szerepét sok – sok évtizedre elfelejtette, elvesztette. Ez a befogadó és integráló szerep egykor a magyar és a szlovák szellemi élet bázisává emelte ezt a vidéket. Hogy ezt a szerepét újra megtalálhassa, már elindultak az elsõ lépések.
Az egyik ilyen lépés volt, hogy költõk kaptak szobrot e vidéken. Elébb Petõfi, majd Radnóti. Mindkettõjük e vidékhez való viszonya egyértelmû. Most kultuszuk erõsödik. Igaz, mocskolódó felhang is van bõven, van olyan szélsõség itt is, aki nem tûri meg a magyar költõt sõt szégyenli. Lelkük rajta, de a kizárás õket minõsíti.
Mert hazaért és otthonra talált Radnóti Miklós, ha csak szoborformában is. Jelként kell, hogy ott álljon a szegénységgel küzdõ kis falu közepén. Magyar költõként.
Gömör a múltból a jövõt építi. Nagy ívet rajzol, melynek mérõpontjai Petõfi és Radnóti. Biztos kezet vágyok a jövõ megrajzolásához, az irány szép, az ív pompásan ragyog. Csak legyen erõ azt végigrajzolni...
Ez a köszöntés egy pontocska csupán az ívben. A költõ születésének centenáriumán. 
(A fényképek a költõ nevét adó faluban, a gömöri Nemesradnóton készültek, Gyõrfi Lajos szobráról 2009-ben)
Hozzáadás egy vers, aminek morzsái már a Fiumei úti temetõben megfoglamazódtak. Hát íme: R.M. 100
sírodra írok
az ég is összetört
látod fehér kondenzcsíkok
hálója messze zivatarfelhõket
írt ott fekszel a földben
málló kabátban
kétszer kitárva védõ szárnya alól
te sokszor meggyötört
hát ily messze búvó otthoni táj
pár száz méterre tõled Petõfiék
meg Vörösmarty Mihály
mind rög
sré vizaví Karinthy röhög
színes tintákat álmodó
sírján
messze a Logodi utca oly sok gép száll fel
pisztolylövésnyire Ferihegy 2
óránként húsz is
a parcellaszámnál mi 41
egy ottfelejtett nyírfaseprõ
rigó danol
nap süt
rögöt cipel dolgos hangyák hada
meleg üt homlokon
gondolat szavakat csatol
borostyán nõ
nõk hervadnak
törökszekfûk illata hull
szürkül travertin
nem virraszt éji felleg
csak a temetõõr kertészek öntöznek
hamvakat hord szét vízsugár
május van századik
járkálj csak
öregeket ölel a halál
elmúlnak századok le se nézel fentrõl
|
