Rajzmûhely a szepsi gimiben

A szepsi gimnáziumot nem veszik komolyan. Bármilyen eredményt tesz le az asztalra, bármennyire  magas is az egyetemekre felkerültek száma, elpártolt tõle a szerencse. Elképzelhetõ az is, hogy õ saját magát nem becsüli. Pedig igazán tehetséges diákjai vannak...

Mielõtt a gyakorlatban kipróbálhatták, elméleti oktatásban is részesültek: az elsõ évfolyam esztétika óráinak keretében, majd arra építkezve a szakkörön, a téma bevezetõjeként - azonban nem sokat mondott nekik a modern mûvészet.
A szép fogalma számukra még kézzelfogható közelségben van - közelebb már nem is keresik.

Régi faliújságokra, frunér és farost lemezekre kezdtünk dolgozni, felhasználtuk a régi, megsárgult okleveleket - vagyis a kereteiket, és csodásan feldíszítettük az iskola folyosóit.
Amikor az elsõ munkához hozzákezdtünk, nem gondoltam, hogy ilyen eredményekre lesznek képesek. Véleményem szerint bármelyik galériában megállnák a helyüket az alkotásaik, bármelyik mûvészettörténész elhinné, hogy mûvészek készítették - ha nagyon be akarnánk csapni õket. De nem akarjuk. Arra vagyunk büszkék, hogy gimnazisták készítették a festményeket.
Olyannyira élvezték a festékben pancsolást, hogy teljesen belefeledkeztek a dologba. Megállt az idõ, megszûntek a kötöttségek, eltûntek a lelki korlátok és újra gyerekek lettek. Igaz, hogy még éppen csak felnõttek, de már határozottan önérzetesek és önállóak az esetek többségében. Az igazság bajnokai...
Azt hiszem, akkor ott megértették a mûvészet lényegét, a színek filozófiáját és átélték az alkotás örömét.