Rákóczi 333

Elindultam szép hazámból: híres kis Magyarországból. Visszanéztem félutamból, szemembõl a könny kicsordult. Bú ebédem, bú vacsorám; boldogtalan minden órám. Nézem a csillagos eget, sírok alatta eleget.

Van-e ott haza még... Hol Rákócziról emlékeznek...

333. Íme a nagy, szinte tökéletes szám! 1676. március 27-én Borsiban született Rákóczi Ferenc. Aki nekem már csak azért is kedvenc történelmi alakom, mert majdnem egy napon születünk. És ettõl tud személyes lenni nekem az ünnep. Ettõl tudom keresni benne azt a valakit, akirõl nem emlékezik meg a történetírás.

Micsoda ember is volt õ? Személyes vallomásai bár sokat elárulnak róla, mégis mennyire keveset, jóformán semmit nem tudni róla. Különösen azokról a dolgokról, amelyek a hétköznapi embert mutatnák meg. Miért határozott úgy, hogy szivét külön temessék el? Ugyan mire is gondolhatott széke faragása közben? Tudta-e milyen nyomot hagy, hagyhat a történelemben? Mennyire volt tudatos minden cselekedete? Istenére haragudott-e a számûzetés miatt vagy elfogadta a sorsot? Mit jelentett számára a család? Gyermekével hogyan beszélt? Szerelemmel tudott-e bánni? Kísértette-e gonosz? Magyarul miként tudott gondolkodni? Volt-e egyáltalán a mai értelemben vett nemzettudata és szüksége volt-e rá?
Mitõl hajtom meg a fejem, ha lemegyek hozzá a dóm sírboltjába? Miért kap el valami furcsa és megmagyarázhatatlan nosztalgikus, már-már csöpögõsen szentimentális hangulat, amiért el is szégyellem magam, ha Krasznahorkán tárogatót hallok? Micsoda ember vagyok én? Mit mutatnék meg magamból hétköznapi emberként? Mennyire volt tudatos  minden cselekedetem eddgi életemben?
S ha két kuruc beszélget miért pont Ady?

Tegnap ott, máma itt gyõzelem-tort ülnek.
„Nem leszünk ott, pajtás, mikor megbékülnek."

,Hallom, pajtás, holnap nagy csatába visznek.
„Minket mégha gyõzünk, úgyis kisemmiznek."

,Ez a gyászos világ viseli a láncot.'
„Ejh, ahol nincsen tûz, ropják ott a táncot."

"Csak vén kurucoknak keserû az élet,
Otthon cifrálkodnak gyönge fehérnépek."

"Itt is elárulnak, ott is elárulnak,
Nem való ez nékünk, csupán csak nagy úrnak."

,No meg zsebrákoknak, úgy-e koldus társam?'
„Bár az otthonomat soha már ne lássam."

„Nincsen is már otthon, nincsen is már semmi,
Jó lesz pajtás holnap a csatába menni."

,Pedig be sok kedvvel jöttünk a halálba.'
„Verje meg az Isten, aki kitalálta."