Raku

A posztmodernnel jelzett kor stíluspluralizmusában, mûvészeti gondolkodásmódjában jól elfér egymás mellett a ciber technológia és az õsmítosz.

A mûvész alkatától, ismereteitõl és még sok egyéb körülménytõl függ, hogy milyen technikai megoldást, milyen “köntöst” választ.
A mitológia és az õsiség eszköztára már a 60-as évektõl jelen van a képzõmûvészetekben, az irodalomban és a zenében egyaránt. John Cage zenéje egyszerre archaikus és modern, Marquez Száz év magánya pedig maga a misztikum.

A 80-as évek amerikai keramikusainál, szobrászainál jelenik meg a japán teaszertartások egyik kifejezése mint improvizációs égetési technika: a raku. A raku japán szó, szabad fordítása egyszerûség, öröm, élvezet. A XVI. században Rikyu teaceremónia mester figyelt fel a Kyotóban dolgozó Chojiro család által készített teáscsészékre. A család új eljárást talált ki, mely abból állt, hogy a teljesen kézi formázási eljárást egy gyors égetési, majd hûtési eljárás követte. A speciális agyagból készült, egyedi mázzal /oxidok/ bevont kerámiák az eljárásnak köszönhetõen csillogó, fémes színûek lesznek. A színfelület nem egyöntetû /ez a mázazás módszerétõl is függ/, illetve egy színen belül színátmenetek keletkezhetnek. A mázazásnál natúrra hagyott agyag színe besötétedhet – ez fõleg a redukciós folyamatnak köszönhetõ. Minden így kiégetett kerámia egyedi. Még akkor sincs két egyforma munkadarb, ha sem formában, sem mázban, sem a mázazási eljárásban nem térnek el egymástól.

A raku mégis ennél jóval több. Paul Soldner, az amerikai raku egyik mestere ezt így fogalmazza meg: "Nagyon sok nehézség adódott abból, hogy a raku elnevezés mást és mást jelent különbözõ embereknek. Mondták már a rakut technikának, speciális terméknek, gondolkozási módnak, sõt, vallási gyakorlatnak is.
Számomra mindezt és ennél többet jelent egyszerre, de azt lehetetlen egy szóba foglalni.
Aki rakuzni kezd, újszerû kapcsolatba kerül a természettel, annak négy õselemével: a földdel, a vízzel, a tûzzel és a levegõvel. Ezek elemi erejének, különbözõségének és egymásra hatásának lesz szemlélõje, majd késõbb megpróbálkozik a beavatkozással is.
Azt hiszem, találó a rakut olyan tárgykészítésnek tekinteni, amely a vállalkozás gondolati keretei között zajlik, és nem kell feltétlenül a dolgok befejezésére törekedni."