Repülés vagy zuhanás |
| szerkesztette: Szászi Zoltán, 2008-01-09 |
|
|
A nyolcadik nap pedig eddig úgy néz ki, nem más, mint a tévedések, tévelygések, elvadult indák tekergésének napja. Tart már jó ideje, s még tartani fog, hacsak... Ki nem lõjük magunk alól a sárgolyóbist egy másik pályára, kiszárítva az óceánokat, szeméttel megtömve a folyókat és tavakat, eldózerolva dombokat és hegyeket. Meg kiöljük a vadállatokat, toalettpapírrá zúzzuk az esõerdõket, génmanipuláljuk a haszonnövényeket, legyen nagyobb kalász, kukoricacsõ, sárgarépa meg úritök, meg sárgább mustármag, mert kell az, hogyne kéne a hamburgerhoz, hot doghoz, a mûfehér csirkehúshoz, aminek éppen halíze van. Ez lenne hát a szabad választás lehetõsége? Hová lett a szelíd repüléssel járó szemlélõdés, a holdkelte a tengerparti szélben, esõ utáni félénken csivittelõ madárhangok az álmos, ködfátylas erdõben? Na jó, már szinte látom a reakciókat, mi ez a nagy szentimentalizmus, vagy mi, de nem tehetek róla, most ez van... Hová lett az ember? Bõrszín, eszmék, mesterségesen húzott határok keretének függõségében, letaglózva az alkoholtól, drogtól, izgató és nyugtató szerektõl egymást marják magukat egyébként emberként számontartó lények. Mígcsak szóval, addig nem nagy a baj, bár ez sem jó, de a szó aztán fokozatosan elmérgesedik, a gondolat, az ellenõrzés lefagy és jönnek a tettek. Fegyverrel, baseballütõvel, pillangókéssel, boxerral, doronggal és viperával, utcakõvel és könnygázzal, gumilövedékkel, ágyúval, karddal, rakétával vagy Mennyei Béke terén bevetett tankokkal rendtermetésrõl igazságról, eszmékrõl, hovatartozásról kezdenek el cselekedni a politikusok, akik meglódítják az arctalan tömeget, hogy nekizúdoljon egy másik arctalan tömegnek. A tömegek már csak ilyenek, szeretnek egymásnak zúdulni. A tömeg már nem ismeri fel alapvetõ összetevõit, az egyéneket, de az egyének is elvesznek a tömegben, csak a nagy manipulátorok látszanak néha egy – egy pillanatra. Õket a történelem õrzi meg, de az idõ, az soha. A Földanya pedig minden reggel ugyanúgy ébred, lassú tempóját akarta átszabni az ember az általa mérni kezdett és mindehatóvá tett idõvel. Mert az idõ pénz, a pénzért meg kell dolgozni, csak minél többet dolgozom, annál kevesebb az idõm, s már csak egy riadtan õrjítõ tempóval bepörgõ spirállá formálódik itt minden, benne elveszik a repülés boldogsága, a vágy, megismerni valamit, amit életnek, létnek neveznek, neveztek. Nincs már repülés, hát stop, de gyorsan és most nézzük még meg a napkeltéket, a távolságok lehetõségét, aztán csend legyen pillanatokra. Hátha elrepül mellettünk egy angyal, hátha megérint szárnyával, hátha egy röpkényi másodpercre ismét tenyerére vesz minket az Isten, hogy megsimogassa lázas fejünk, elvegye a gond hullámait homlokunkról. Csak egy pillanat belsõ repülést kérek. |
