Még a baglyok is elhallgattak, pedig nekik tisztük lett volna az elmúlt nagyságot elsiratni. A gepárdok kegyeletbõl aznap nem kergették a gazellákat, a bivalyok nem bõgtek hangosan. Este összegyûltek, hogy megbeszéljék, megtanácskozzák, ki fog megemlékezni az Állati Lapban a nagy elhunytról. A gorilla felkérte az oroszlán legjobb barátját, a tigrist, legyen olyan jó, emlékezzen meg barátjáról. A tigris meg is ígérte. Gondolkozott a dolgon, nehezen ment a fogalmazás, túl sokat volt együtt az oroszlánnal, sok jó vadászatot, jó filmforgatást, állati könyvbemutatót megéltek együtt, így hát nem volt olyan egyszerû számára az emlékezés. Gondolkodott, töprengett, a feladatot nehéznek és fájdalmasnak találva még egy hetet kért a gorillától a nekrológ megírására. Eltelt egy nap, az Állati Lapban megjelent egy rövid hír az oroszlán hirtelen haláláról, meg a temetés idõpontjáról, de a nekrológgal a tigris lassan készült. Kapva kapott ezen a sakál, aki ugyan egyszer látta messzirõl az oroszlánt, egyszer talán együtt is utaztak valamilyen villamoson a dzsungel szélén. Akkor a sakál, aki publicistának minõsítette magát, figyelmesen és lekussadt füllel figyelt. Mert a sakálok már csak ilyenek. Aki döghúson nõ fel, annak a szaga nem lehet Chanell no. 5, de a stílusa sem oroszláni. Így a sakál szemrebbenés nélkül, a tigris és a gorilla véleményét megkerülve megírta a lexikonból és egyszeri villamosbeli találkozásából a nekrológot az oroszlánról. Az Állati Lapban meg is jelent, mert a lapot meg kell tölteni. Friss hullán szeret élõsködni a sakál, nincs mit csodálkozni rajta. A tigris pedig bosszankodva vakaródzhatott csupán. A nekrológ lejött, a sakál azóta büszkén feszít otthoni almán és körbetutulja az egész szavannát, hogy õ, igenis ismerte az oroszlánt. Kár, hogy az oroszlán már nem tud errõl véleményt mondani. Oroszlánok, vigyázzatok! Minden kis sakállal nem érdemes szóba állni, még az unalmas villamosozás közben sem. Mert a sakál döghúson, a ti húsotokon él. Ha hagyják. |
