Sucho¾a-kiállítás

Sucho¾a Józsi rimaszombati site specific art kiállításáról szerintem, egy mûvészettörténésznek is becsületére válna, ha átfogó képet tudna nyújtani. Tömény, sokatmondó, árnyalt  és mûvelt vizuálizáció az övé.

Képzeljetek el például négy felfüggesztett óriási bábot. Milyen lepke rakhatta le õket? Vagy begubózott lelkek lennének? Az egyik újságpapírral kasírozott, reklámszövegekkel teli múmia, a másik ódon anyagba bugyolált, rojtos aranyzsinórral körbetekert pihenõ múlt, a harmadikat áttetszõ, celofán burkolja, a negyedik meg mint egy zsák búza. Van bennük valami riasztó és mégis meg kell érinteni õket. A háttérben egy fotó. Rajta ugyanezek a bábok a borsi kastély padlásterében, gerendák között. Szürrealizmus?

A színészek azt mondják, hogy sokkal nehezebb lelkileg meztelenül állni a színpadon, mint ledobni a ruhát. Gondolom, ez a képzõmûvészetben is így lehet. Sucho¾a térinstallációi pedig nem csak tér-ihlette materializált gondolatok (a site specific art állítólag errõl szól), de meghökkentõ önvallomások is. A hatalmas papírmasé tojásokban ott van a testének a lenyomata. Olyan, mint egy kuporgó embrió hûlt helye. A szobrászt a saját eszközei formálják. Edénykében kezének nyoma. Beleillesztheted a sajátodat, ha mered. Körülötte homok fodrozódik. Sajátságos mandala.

Ugyanebben a teremben a falakon a „Megtisztulás kapujáról“ készült felvételek lógnak. Az elsõn, a fák között egy kapu romjai láthatók. A másodikon kartonpapírból boltívet emel fölé a mûvész. Valószínûleg átmegy rajta. (Ez nincs lefényképezve). Ha leállunk a kép elé, a megvilágítás pont a kapuba vetíti a mi árnyékunkat is. Aztán a harmadik fotón ismét romokkal találjuk szemközt magunkat. A küldetését betöltött átjárót szétmosta az esõ. Kereszténység, keleti  filozófia, intimitás, gondolatiság, papír, fa , homok, víz...

A kiállított tárgyak között - a galéria történetében elõször - medence is található. Egy totemoszlop (?) pislákoló fénye táncol a vizén. Belém pedig, e mellett a nagyszerû alkotás mellett markolt a legerõsebben a hiányérzet. Eretnek gondolataim egyike, miszerint a képzõmûvészeti alkotások számára nem a galériák steril környezete a legalkalmasabb kiállítóhely, újra fellángolt bennem.

Szekeres Éva

No, és most jövök én. Aki szintén ott jártam és azt kerestem, mi lehet ebben a kiállításban a kulcs. Aztán a fényben, a fénynek a térhez való viszonyában, e kettõnek sajtáságos láttatásában véltem megtalálni a kiállítást számomra megnyitó kulcsot. Szakrális tereket kell teremteni, ha már a hétköznapi valóság alkalmatlan arra, hogy egyrészt benne éljünk, másrészt lehetõséget adjon az igazi gondolkodásra. Azon is elgondolkodtam, kinek mit adhat majd egy ilyen kisvárosban, mint Batyi, ez a kiállítás, de rájöttem, hogy nem az a lényeges, mit akarnak veled láttatni, hanem az, hogy mire vagy képes nézés közben. Egyáltalán, képes vagy-e a látás, a meglátás élményére?! A lehetõséget, a kereteket, az indíttatást, a helyszínt teljes kitárulkozással hozzáadta az alkotó. Tessék belépni, ringatni a bábokat, de csak óvatosan, tessék belenézni a szerelem sírja fölé állított, bévülrõl ragyogó kopjafa vérvörös árnyalatába és kicsit merengeni, mártózni abban az egyszerre végtelenül zárt és egyszerre végtelenül nyitott világban, amelybe bele lehet és bele kell sétálni.

Szászi Zoltán