Szóval Passz? |
| szerkesztette: Szászi Zoltán, 2009-05-11 |
|
|
Petri György: Passz Hogyan lehet jóvátenni a rosszat?
- Nagy kérdés! - És hogyan rosszá a jót? Hülyén, kábultan bolygok utcahosszat, keresvén az elrontanivalót. Valami aljasság, bûncselekménymegvalósítás, ilyesmi, de ebben a rohadt melegben nem jut eszembe semmi éptelenszerû ötlet, pedig az ilyen meglett korú költõ elõtt az utcán hever az ihlet. Hogy fájok nekem? Ez lírikusnál munkaártalom. De hogy még a te térded is énnekem? Ezt panaszolja (el? föl?) énekem? Bár... miként formában a tartalom, s szintolyképp tormában a fartalom, majd úgyis eltûnünk a sûrû semmiben A FILOZÓFIÁRÓL „Esik az esõ!” – mondja a kisfiú. |
Vélemények :
| név: mecénás e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-19 |
| Hát azért ... igen ... nem a vidámság és a felhõtlen életérzés költõje Petri. S milyen érdekes? Inkább csak hosszan lehet verseit idézni, valahogy úgy van értelme. Nekem egy klasszikus Tandori idekívánkozik: ") (" Bár kitettem az idézõjelet, de ennyi maga a vers. Lehet közé, elé, mögé gondolni bármit. Azt gondolom, verset kétféleképpen lehet olvasni. Ha a költõt akarom érteni, füzérben kell, mert akkor állnak össze a rímes-részecskék egésszé. S lehet úgy is, ha nem a költõ gondolatvilágát, életét, életérzését akarom megérteni, követni, hanem a vers fog meg, és nem biztos, hogy ugyanaz a gondolat lesz mögötte, amit az alkotó szánt, hanem önálló életérzés domborodik ki belõle. Olyan ez, mint egy koncert. A zeneszerzõ a zenében megvalósít valamit, a befogadó pedig vagy keresi benne ugyanezt az érzésvilágot, vagy hagyja hogy a zene saját élményeket konstruáljon benne. S valahogy így lesz egésszé a változatos világ. Kiben-kiben másképp áll össze ugyanaz, ez teszi széppé és egyedivé a mûvészetet és befogadást. |
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-18 |
| Jaj, hát sok mindent lehet, csak nem mindent érdemes. Mármint tenni. Fõleg halál elõtt! Mert aztán már ugye, ki tudja, mi lesz?!) A világért se akartam én itt minden dolgok hiábavalóságát magyarázni, inkább csak a körültekintõbb szemlélõdést ajánlottam, Petri kapcsán is, mindannyiunknak. Petri még azt is mondta/írta abban a sokat emlegetett utolsó kötetben Summázat címmel, hogy: „szavakat írtam írásjelek közé egy életen át többnyire elég volt“ |
| név: az derült ki... e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-18 |
| ... se élni se meghalni nem érdemes, de akkor mit lehet tenni??? |
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-17 |
| Eszembe jutott még valami: Petrit nem lehet, illetve lehet, csak nem érdemes versenként, szakaszosan olvasni. A "történet" úgy áll össze, h. ha kézbevesz az ember legalább egy konkrét kötetet. Ahogy Vakvilágnak sincs értelme a poszkriptuma nélkül, éppúgy értelmezhetetlen maga a poszkriptum is az Amíg lehet kötet közege nélkül. "Levágom a faszomat / kinyomom a szememet, / már sehová se megyek, / tárulok a semminek... " (Sanzon) "részeg napok / részeg éjek / ami közel / messze széled... egész valóm / nemvalóság / koszorú-drót / rothadt rózsák / amit én csak / félve sejtek / tudván tudják / már a sejtek / egész lényem / lüktet gennyed / nem fogadnak / be a mennyek / nem fogadnak / be a poklok / halálomba / belebotlok..." (Halálomba belebotlok) "Semmi se érint már. Áttetszõ aszpikként / vont be a tiszta közöny ... Egyetlen cérnavékony szál köt az élethez. / Pap Mari. Õ, csakis õ." (Ami mégis) És a kötet utolsó verse: "Oh, hol vagyok? / A gyertyák tövig égtek le, / a rideg hajnal dereg az ablakon, / már reggel van, / egy új nap, / múljon el, mint a többi. ... Talán jõ majd egy jobb kor, / amely nem ismeri a fagyott sebeket, / a szederjes lila ajkakat, kezeket. / Amelyben az esett / embereket Isten hidege nem veszi meg. / Talán. Talán nem. Mit tudom én, / mi jöhet még e dermedt sártekén. / Fejünk fölött / mint izzó jégdarab / delel a téli nap." (Már reggel van) |
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-15 |
| "Egy kis csepp hozzá"-nak: A Vakvilág végérõl lemaradt a Ps. Direkt? (Ps. A szerzõ undorodik magától, és ez sok mindenben meggátol- ja.) Szintén az Amíg lehetbõl... |
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-15 |
| Mutatom az egyik nagy kedvencemet. Az utolsó verskötetbõl, az Amíg lehetbõl való (Magvetõ, 1999) A címe: PROTON Én most eltávozom, el az élõk sorából. Hogy porként-e vagy sugárzás formájában, ki tudja? Nincs különösebb bizalmam a modern fizika képszerû megfogalmazásai iránt. Szalmai tanár úr hõsiesen szembeszállt Heisenberggel, Einstein álláspontján volt, hogy isten nem kockajátékos. Kitelepített szerzetestanár lévén lehet, hogy többet tudott nálamnál afelõl, hogy hol lakik az úristen. „Gyiriköm, gyiriköm – mondta nekem -, tedd ezt szépen le.“ Feszület volt a kezemben, amivel éppen indián csatatáncot jártam. És akkor néma csend lett. (Elfelejtettem mondani, hogy Jeney kocsmájában már eléggé beszívtunk – kisfröccsök, ilyesmik.) Szalmai tanár urat csak Protonnak hívtuk, s játékos kedvünkben egyszer kotonokkal aggattuk fel a physicum függesztõrácsát. Aztán jött a történelmi jelentõségû érettségi ügy. Sz. tanár úr arra kért föl, hogy rajzoljak egy szinusz-görbét, én pedig dacosan húztam egy vonalat, és föl-lemenõ négyszögeket rajzoltam föl: Hõsnek véletem magam. Sz. tanár úr megszemlélte a produkciómat, azt kérdezte: „Hallott már maga a Poisson eloszlásról“? Én mondtam neki, hogy a poászon az vagy hal, vagy méreg. Õ azt mondta: „Menj helyre, gyiriköm.“ Õ már meghalt. Én próbálok a helyemre menni.* * Mivel Proton könyörtelenül buktatott, csak a pótvizsgán tudtunk átmenni. Azzal büntettük, hogy az érettségi banketten egyedül õ nem kapott virágot. Az öregember észlelte a felé áramló igazságtalan gyûlöletet, és azt mondta: “Ilyenkor már le szoktam pihenni. Mulassatok jól.“ |
| név: egy kis csep hozzá e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-15 |
| Petri György: Vakvilág Üres a tér, vak a világ, dehát mégiscsak nekivág az ember, mert mi mást tehet, hogy el ne lepjék a legyek. Alkotni, cselekedni kell: tollal, ecsettel, semmivel, mert nem lehet, hogy csak legyünk, mint a barom, és ne tegyünk semmit, bár tudnánk tenni a semmit! De nem tudjuk, hát errõl ennyit. |
| név: Zolti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-13 |
| Nu hát én gondoltam, hogy egy tanárnak is van vizsgaidõszaka, amikor folyton vizsgáztat. Mert ha már Szegedrõl ír nekünk Mecénás oly kitartóan és pótolhatatlanul. |
| név: mecénás e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-13 |
szerk-nek: nincs semmi gond, semmi elveszés. Folyamatosan olvaslak Benneteket, csak nem mindig írok. Hogy miért? A kifejtett borsót sem fejtik újra!  Enikõ: le sem tagadhatnád, hogy ismered és szereted Petrit! S amit itt írtál, szokás szerint, élvezet olvasni!!  Ja! Papírom van róla, de nem vagyok tanár!! |
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-13 |
| Kedves Mecénás! Azt tudnod kell Szászi Zoliról, h. fantasztikus megfigyelõ. Évtizedekkel ezelõtt lezajlott események, történetek részleteirõl képes halálpontos képeket, leírásokat adni. Ha tehát õ most azzal gyanúsított meg Téged, h. vizsgaidõszakod volna - tekintve, hogy nemrég gratulált itt neked a 44-hez -, akkor valószínûleg viccezett. Vizsgaidõszaka amúgy Kiss Lacinknak is tud lenni, merthogy tanár. Visszatérve a felvetett problémához és Petrihez: Mint tudjuk, az a mûalkotásra vonatkozó alapkérdések egyike, h. a tárgy és az alkotó viszonylatában hol van a határ személyes érintettség és "a lehetõ legszemélytelenebb" között. Normális körülmények közt azt szoktuk mondani, h. amíg személyes ügyet, privát ügyletet akar érvényre juttatni egy vers v. bármi, addig a mû óhatatlanul dilettáns marad. A szublimáció és elszakadás "történeteivel", módozataival, mikéntjével aztán egy sereg tudományos (v. annak mondható) diszciplína foglalkozik... Meg pesze, mint legkompetensebbek, az alkotók maguk is... Bár szerintem ma sem vagyunk közelebb a Titokhoz, mint Platón volt v. Arisztotelész. Sõt. Petrinél meg aztán, legalábbis látszólag, direkte gellert kap ez. Mert õt olvasva azt hiszi az ember, h. a vers valósága és a Petri György nevû költõember valósága tökéletesen átfedik egymást, h. a kettõ ugyanaz. Pedig dehogy. Petri szublimáltan ilyen. Pontosabban az, ami. És igen, mindig a kés élén táncolt személyesség és szublimáció ügyében. Meg is szokta õrjíteni vele a kritikusait. (Akik amikor már mindent érteni véltek a Petri-féle poézis természetérõl, akkor mindig elõállt valami újabb csavarral.) Petrit egyébként kifejezetten érdekelte a költészettan. Legalább annyira, mint a politika-testiség-halál hármas ügy. Kitûnõ (és izgalmas!) elméleti munkákat írt e tárgyban... A kérdés pedig, amit Szászi felvetett, nem költõi. Tényleg kíváncsi a lehetséges válaszokra. Csak, és azt már neked mondom, „virtuális miért“: a jól feltett kérdéseken múlik a válaszok minõsége. Ez pedig még a megválaszolhatatlan kérdésekre nézve is igaz. |
| név: szerk e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-13 |
| Köszönet mecénásnak a megtisztelõ értékelésért. Asszem, pontosan megértetted, mi a célja ennek a közlésnek. Ja és régen olvastalak, csak nem talán gondok valának?! Vagy csak simán vizsgaidõszak?!üdv és jókat! |
| név: mecénás e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-13 |
| Petri néven nevez dolgokat, érzéseket. Máskor igen találóan és érzékletesen írja körül. Néha kicsit megbotránkoztat. Néha nagyon ... s mégsem botránkozunk meg (mindig). A "lábjegyzetelések" (kommentek) sora után ideje volt témává emelni. |
| név: virtuális miért e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-12 |
| fell kell tenni a kérdéseket? tudunk kérdezni? van válasz? mindne virtuális? |
| név: Zolti e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-12 |
| Elvben és gyakorlatban mindkét dolog érdekel, magam is próbálgatom a kimondást egy kis ideje... Hát hol megy, hol nem, de ez így van rendben. Köszönet az új kimondásokért! |
| név: Enikõ e-mail: nincs e-mail megadva dátum: 2009-05-11 |
| A kimondás gesztusa érdekel, Drága, vagy Petri? Esetleg a kettõ így együtt: a kimondás gesztusa Petrinél? Hát lássuk! Azt írja a Göröngyben: „Végre egy nõ, akinek a halálában abszolút vétlen vagyok.“ Tulajdonképpen ez volt az elsõ gondolatom, de a fiamnak, aki a hírt közölte a telefonba valami olyasmit mondtam, hogy „Holtában sem tudom kevésbé nem-szeretni anyádat, mint amikor még élt.“ Igen, nagyjából ezt, vagy valami ekvivalenset. Maréknyi fagyos, szétpergõ homokot hullajtottam képzetes sírgödörbe, a lyuggatott, fekete bakelit-fedlapon át fiam fülébe. (Nem akarok jobbnak látszani, mint amilyen vagyok. De rosszabbnak sem. Igyekszem pontos lenni. Bizonyos dolgokhoz viszont egyszerûen (?) nincs érzékem. Ezek a dolgok – sajnos vagy sem – elég sokan vannak. Beszélik, hogy sokszor „kiadom magam“. Pedig az egész, amit csinálok, nem valami jajde személyes. Ellenkezõleg: a legszemélytelenebb, legmindközösebb, mint az emésztés, mint az endokrin funkciók. Csak úgy látszik, ezt olyan zsenáns tudomásul venni. Bár tudnám: miért?) ... |