Néhány keresetlen szó. Vagy nagyon is keresett szó. Dúdor Istvánról. Képeirõl, az általa ábrázolt isteni ötösfogatról. Ami: Arc – táj - tér – kép – rendszer. Ki tudja él-e még közülük valaki? Viselik-e még a reménytelennek tûnõ arcot? Kik õk, kik voltak, voltak-e egyáltalán, vagy csak a festõ látta az arcukat. Az biztos, a festõ, Dúdor István, ilyennek látta õket. Arc. Emberi, esendõ, törött, csikart, vesztes, álmatlan, csipás szemû, gondterhelt, horpadt, lélektelen, szellemtelen, viseltes. Táj. Gyûrött, hullámzó, szakadozó színû, vert, szakadt, álhatatos. Tér. Az állandóan megújuló, állandóan változatlan, örök és kiismerhetetlen. Tanúja szerelemnek, lopott csóknak, elkeseredett barangolásnak, gyerekek kacajának, halálnak, gyilkosságnak. Macskakövein idõ nem, de ember fogott már. Kép. Vetítés, álomszerû zuhatag, összegyûrt falu, felette imbolygó Krisztussal, nagyanyámmal, toronnyal, beszáradt festékkel, galambszaros ereszaljával, kiskertben megásott saját sírral. Örök koszos tornacipõk nyomával. Olajban, vízfestékben, tusban, tollvonásban, szénben, szépiában megolvasztott átsodort, megpenderített világ. Rendszer. Prométheusz tûzlopását sem bírta a maga rendszere. A fényt hozó, azt vászonra papírra, farostlemezre záró létezését hogyan is bírta volna elviselni a rendszer. Arc – Dúdor István, Táj – Gömör, Deresk, Komárom, Rimaszombat, dombok Bacskaiéknál, Tér – végtelen, idõtlenbe átemelõ, kinyitott és emléket dédelgetõ, szobornak kockányi követ rejtõ, Kép – itt most ma és soká még a falakon bent a fejben, ujságpapírokon, emlékezetben halványulón, vagy erõsödõn, megmaradó lenyomat, Rendszer – mint kiegyensúlyozott csillagkép, a festõ csillaghalmaz, valahol messze, tudaton és meghatározhatón innen és túl, mindörökké! Dúdor Pista! |
