Tárlat a Mûszaki Múzeumban

A kíváncsiság biztosan nem hiányzott Jiøí Hanzelkából és Miroslav Zikmundból sem. Majd` száz vidéket utazott be a két jóbarát: már ifjúkoruktól mindkettõjüket a kalandvágy hajtotta. Útjaik során készült fotókból nyílt tárlat a Mûszaki Múzeumban, Kassán.

És szeretek kiállítást nézni azután, hogy alaposan utánanéztem, mi is volt az, amit láttam.

Lévén újabb kiadású, Csehszlovákiáról általában a kockás terítõ, a cseh filmek, csúnya mûanyag tárgyak és nagyanyám sóhajai jutnak eszembe. És a tiltás. Az, hogy ezt nem volt szabad, ebbõl csak ennyit lehetett, amabból egyáltalán, és így tovább. Tudatomban az utazással kapcsolatosan is az maradt meg, hogy egyáltalán nem volt szabad.

Jiøí Hanzelka és Miroslav Zikmund neve ismeretlen volt számomra, csupán annyit tudtam, két utazó képeit látom majd. Meglepõdtem, mikor láttam, hogy a fotók fekete-fehérek... S a dátum szerint az elsõ 1947-ben készült.

A két utazó egyetemista korában, teljesen véletlenül találkozott. Hamar rájöttek, hogy álmaik azonosak: mindketten utazni AKARTAK. Készültek is rá: a hatóságok elé már a tökéletesen kidolgozott „5“ címû projekttel álltak. Az ötös az öt földrészt jelölte. Tökéletesen felkészültek: ismerték az adott országok szociális összetételét, ekonómiáját és klímáját is. Nem feledkeztek meg az országok éves átlaghõmérsékletérõl, csapadékmennyiségérõl, s még sokminden egyébrõl, ami a mai utazási irodákkal utazó „kalandoroknak“ sok esetben eszükbe sem jut.

Sok utána járással, nehézségek és akadályok ellenére megnyerték a Tatra gépjármûgyáró támogatását: egy T 87 Tatrát, ami az akkori körülmények közt a csúcsot jelentette: kizárólag a politikai elit rendelkezett ilyen autókkal. Az autók szintén megtekinthetõk a múzeum udvarán. Mikor végignéztem a több teremben kiállított képeket, végképp nem értettem, miért szerepelnek annyi képen gyárak, ipari telepek, szerelõmûhelyek, hétöznapi dolgozó emberek (gyárakban és mûhelyekben, természetesen). Nos, a két utazót a Tatra cég azzal a feltétellel engedte el, hogy gyártmányaikat külföldön is népszerûsítik.

1947. április 22-én keltek elõször útra. A cél Európa, Latin-Amerika és Afrika volt. Megmászták a Kilimandzsárót, „felautóztak“ a 486O m magas Ticlio-ra, amit Peruban talál a tisztelt érdeklõdõ. 1947-tõl 195O-ig tartó elsõ útjuk során meglátogatták - Franciaországot, Marokkót, Algériát, Líbiát, Egyiptomot, Szudánt, Etiopiát, Szomáliát, Kenyát, (ahol 59 fokot mértek árnyékban), Tanzániában megnézték a Tanganyikát, majd a sorban Uganda, Kongo, Zambia, Zimbabwe, Botswana és a mostani Dél-Afrikai Köztársaság következett. Majd továbbutaztak meglátogatni Argentinát - Paraguayt - Brazíliát - Uruguayt - Argentinát - Boliviát - Ekvádort - Kolumbiát - Panamát - Kosztarikát - Nikaraguát - Salvadort - Guatemalát - Mexikót - USA-t -, s visszatértek Prágába. Szép lista, nemdebár? Útirajzaikat -alapos cenzúra után - több nyelven kiadták. Hosszas lenne felsorolni mindent, amit fontos tudni róluk...

A Meopta cég Etaret és Flexaret márkájú gépeivel fényképeztek. (Ezt száraz adatként mondom el, azért, mert a múzeumban szinte semmi információt nem tudtak nyújtani. A katalógusok elfogytak, a néni pedig csak hebegett-habogott. Ajánlom tehát, az elõzetes felkészülést.) Színek világában élek, napi kapcsolatban vagyunk, ledöbbentett hát, mennyire más a sivatagot, az esõerdõ lepkéit, a vulkánkitörést és a többi csodát fekete-fehérben látni... (A digitális fotó korában, mikor a katalógusokból vakító fehér homok, türkizkék tenger és rózsaszínes-lila naplemente mosolyog rám...) Itt szürkék skálája a teraszosan kialakított hegyek rizsföldje, a hegyek és az égbolt, a gyönyörû - eredetileg csokibarna - négerlány, s annak széles mosolya...

A képek nem mûvészfotók, hanem két figyelõ ember felvételei. És magukért beszélnek.

A tárlat november 29-ig tekinthetõ meg.

                                                        Krúzs Judit