Helyére pedig csodák csodájára, az ingatlanfejlesztõ cég egy új, hasonló funkciójú épületet álmodott meg, amelynek megjegyzem, tervei egyenlõre hétpecsétes titoknak számítanak.
Sokan éljenzik ezt a szándékot, akik az épületet egy letûnt korszak kellemetlen maradványának titulálják, míg mások, általában, de persze nem csupán szakmai berkekbõl, akiknek valamiért fontos, hogy megmaradjon, harcolni próbálnak érte. Megtörténhet, hogy lelkes 60-as évek imádók majd hozzákötözik magukat a falakhoz a buldózerek elõtt? Talán ez az állapot nem következik be, mindenesetre elég aktív és forró vita alakult ki a probléma körül. Az ellenzõk és a támogatók is tisztában vannak az épület hibáival, nem arról szól tehát ez a vita, hogy változtassunk-e, hanem arról, hogy azt milyen módon tegyük meg.
Elsõ hallásra egyértelmûnek tûnik a válasz: vesszen. Jobban belegondolva, folyamatosan rajzolódnak ki az ellenérvek. Miért mentsük meg a Tescot?
Mert kordokumentum? Mert a kor esztétikai mércéjének tükre? Mert a 60-as évek nagy szlovák építészeti ikonja? A szlovákiai társadalom helyzetének a képe? Mert barbárság rombolni? Mert sajnos, a pozsonyi építészeti tapasztalataink egyáltalán nem kecsegtetnek egy jobb épület reményével?
Mindezek miatt. A 60-as, 70-es évek a nagy gesztusok ideje volt az építészetben. Szinte minden európai nagyváros egy ikonszerû épülettel gazdagodott. Nem volt ez másképpen Pozsony esetében sem. Egy olyan szerencsés idõszaknak számít ez a kor, amikor a pillanatnyi szabadság engedélyezte azt, hogy a hazai fejlõdés a nagyvilági divatok nyomába eredjen. Én nem éltem abban az idõszakban, de sok más korábbi kortársát is szemlélve, kirajzolódik az ebben az épületben lakozó bátorság és reflexió is (például Brasszília grandiózus államigazgatási épületeire vagy Jacobsen koppenhágai szállodájára). A világ többi részén az ilyen jellegû épületeket szeretik vagy legalább tisztelik. Miért van ez másképpen nálunk?
Az épületnek a tragédiája az, hogy egy kellemetlen emlékû korhoz kapcsolják létrejöttét, pedig igazi inspirációs forrása máshol van a világban. Persze az kétségtelen igazság, hogy megszületésének Pozsony belvárosa, s annak tekintélyes városrendezési struktúrája és mûemlékei estek áldozatul. Ez komoly gond, gyógyíthatatlan seb, de sajnos, már nem a ma problémája, ezzel a tervezõnek, Ivan Matu¹íknak kell szembenéznie. Már nem lehet visszahozni. Még akkor sem, ha ez az épület utánuk omlik. Ez a ma problémája. Sõt, ennek az épületnek a mai létjogosultságát éppen az jelenti, hogy sokan estek áldozatul neki. Így példaértékû és reprezentálja az akkori döntés ostobaságát. Kapjon másabb, korszerûbb, mûködõképesebb formát és maradjon továbbra is, ha már így befészkelte magát és oly sok mindent kitúrt.
Miért mentsük meg a Tescót vagy ma már értékõrzõbben hangzó néven a Priort? Vagy ne mentsük meg?
A teljes lebontás és újjápítés egyik legnagyobb hibája az, hogy megszûnik egy ma már emlékmû. Ha mûemlékvédelmi szemszögbõl nézzük, talán még túl fiatal az épület arra, hogy egyértelmûen kijelenthessük, védenünk kell. Hiszen alig harminc éve épült.
Az ijesztõ a romboljuk ne romboljuk játékban igazából az, hogy nem látom a tanulság levonását ennek az épületnek a hibáiból. Egyszer már ráment egy mûemlékvédelmi hely ennek az épületnek a megépülésére, most megintcsak rombolni szeretnének. Hol szabják majd meg ennek a mérhetetlen tisztogatásnak a határát? A hibát abban látom, hogy nem kímélik meg az akár csak harminc évvel korábbi épületet. Talán könnyû ezt mondanom, de meg kéne már tanulnunk tisztelni ennek az épületnek a talán kérdésesnek tartott, de létezõ értékeit.
További gondom meg az, hogy egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy egy, a lebontás után készülõ új terv remekebb megoldást jelentene. Nem látom a garanciát arra, hogy nem egy újabb semmitmondó üvegkocka, Aupark jön majd létre. Abban az esetben, ha megõriznék ezt az épületet, már megmaradna a hely ma még silány szelleme és olyan központi bevásárlóközpont jöhetne létre, amely talán példaként is szolgálhatna az országszerte aktuális problémára, amely a ma reakciója a szocialista éra mûemlékekhez való agresszív viszonyára.
A Tesco körül kialakult vita azért fontos, mert nem csupán pozsonyi specifikum. Folyamatosan fejlõdik ki az az állapot, amikor szinte mindegyik szlovákiai vagy közép-európai városnak szembe kell néznie a mûemlékvédelmi problémáival és állást kell foglalnia az utóbbi 50 év „hozatalaival”. Jó lenne, ha ez a szembesülés felelõségteljesen menne végbe.
Végszóként annyit tennék még hozzá, hogy a Tesco megmentése azért is vált vitatémává, mert egy nagyon karakteres és nagy kaliberû épületrõl van szó, amely a a besztercebányai SNP emlékmû vagy a nyitrai Mezõgazdasági Egyetem épületkomplexumánk soraiba tartozik. Václav Kinga
|
