Volt szerencsém jelen lenni idénTokajban, az írótáborban. Tisztem volt és tisztesség volt beszélni olyan kérdésekrõl, mint irodalmi értékrend, pályakezdés és érvényesülés. Elmondhattam: vagyunk és nem farigcsálunk, hanem dolgozunk. Három nyelven, kultúrát, értéket, mûvészetet, információt, európai gondolkodást átadva, közvetítve. Néhány szemelvény a Tokajban elhangzottakból: - - - A mai magyar irodalmi értékrendrõl nehezen tudok igazán egyértelmû képet, meghatározásokat adni. Ennek oka máig az a faramuci helyzet, hogy az anyaországban csak lúzer felvidéki vagyok, a lakóhelyemen meg semmibe vett sztyeppelakó õsök ivadéka. Mindkettõ csípõbõl marhaság, mert éppen a virtuális tér megnyitás azt teszi lehetõvé, hogy értéket bárhonnan és bárhová lehet küldeni, honlapot akár egy magányos pusztán is lehet szerkeszteni, s lehet, ott talán még jobb is, mint egy vízfejnyi fõvárosban. - - -
- - - Bármennyire is próbálok tájékozódni, keresve és találva igazi támpontokat, valós értékteremtést, kissé kuszának, keveredettnek látom a helyzetet. Az irodalom helyzetét és megítélését pedig még ennél is fokozottabban annak. Ennek okát elsõsorban a mai magyar szellemi válságban, a gazdaság pangásában, az elpolitizált-túlpolitizált hétköznapokban és ünnepnapokban, a tájékozatlanságban, az apátiában, a fiatalok és nem csak a fiatalok nagy részének érdektelenségében látom. Részben annak az egybeolvasztó globalizációs folyamatnak a megerõsödésében is, amely egybeszürkít és nem a szivárvány színeire bontva engedi a gondolkodás mívelését. - - -
- - - Ma nem az irodalmi értékrend formálása, az értékek megmutatása a gond, tárhely a virtuális világban annyi van, hogy elképzelni sem tudjuk, de én még mindig nem értem, hogyan is mûködik ez az egész. A gondot a befogadó közeg megtalálása és a visszajelzések feldolgozása jelenti. Visszajelzésekbõl ugyan érkezik néhány az alkotóhoz, de be kell, hogy valljam, kissé belterjessé vált az irodalom, kissé elszállt a szakzsargon nyelvén írt lett a kritika, ami olyan magaslatokba (vagy mélyéségekbe?) nyúlik, ahol már nem értik és nem is érdekesek a mezei olvasó számára. - - -
- - - Amikor több mint mésfél évtizeddel ezelõtt kicsi csoportunk, a kassai székhelyû Rovás Polgári Társulás megalakult még azt vallottuk: „A Rovás olyan értelmiségiek társasága, akik saját mûvelõdésüket életcélnak tekintik, tudásukat, életvitelüket folyton fejleszteni és tökéletesíteni kívánják - így tudják a többieket gazdagítani. A társaság tevékenységével az intelligenciát szólítja meg, mindenkit, ki az aranykor ízét akarja érezni, új és porlepte értékeket akar megidézni. A ROVÁS tagjai az alkotás beavatottságát élesen elválasztják a profán tömegkultúra hatásaitól. A társaság titkok õrzõje, melyeket a barátság pecsétjével óv.“ Ma sincs ez másképpen, viszont a módszerreinken változtatni kellett, s az idõ múlásával ismételten változtatni is kell majd. A technikai fejlõdés szinte belsodort minket abba, hogy a hagyományos értékközvetítõ tevékenységek, mint a kiállítások, szakmi szimpóziumok, közönségtalálkozók és prezentációk úgy látszik elavulófélben lévõ módja mellett honlapot indítsunk be. - - -
- - - Mit is képzelnénk el a jövõben? Tehetségkutató pályázatokat kell meghirdetni, mûhelymunkához kell kialakítani teret és lehetõséget, végezni azt folyamatosan, a véletlenül felbukkanó és a szándékosan kinevelt, megkeresett pályakezdõkkel. S ami a leges - legfontosabb: közlési lehetõséget kell biztosítani nekik, folyamatosan figyelemmel kell kísérni a pályájuk alakulását, visszajelzéseket kell feléjük közvetíteni. Ehhez természtesen nem kevés idõ és pénz kell és itt megint bezárul a kör. Mert éppen e kettõbõl van kevés. - - -
- - - A Rovás www.rovart.com oldala végül is nem más, mint táptalaj, amibe hullhat a mag, vannak kertészek, van rendszeres talajmûvelés, agrokémiai eljárások ( mint kritika és komentár esetleg) s megy minden a maga útján. Ha meg nem, el kell gondolkodni, nem okosabb-e végibetonozni a virtuális teret, mert akkor legalább virág se meg gyom se nõ. Hát ez itt a kérdés?! - - -
|
