Tóth Tímea

Ez a rovat a Rovás Polgári Társulás portfoliojaként a tagok munkásságának bemutatására hivatott. Mint ahogyan a tagság összetétele és érdeklõdési köre is sokszínû és sokfelé irányuló, a rovat is foglalkozik majd különbözõ képzõmûvészeti irányzatokkal, népmûvészettel, irodalommal, zenével, filmmel stb. Ez alkalommal: Tóth Tímea, festõmûvész.

Tóth Tímea

Születtem 1979. május 17-én, Kassán.

Édesanyám kiskoromtól fogva rajziskolába járatott. Talán mert gondolta, hogy ha színek szerint határozom meg, hogy mit akarok enni, akkor fejleszteni kellene ezt bennem. Azt mondták nekem, hogy narancssárga kenyeret és piros levest kértem. Vagy fehér levest piros galuskával...Talán a színek voltak azok, amelyek segtségével akkor ki tudtam magam fejezni.
Bár, ez egy gyereknél biztosan nem meglepõ ...

Aztán, mivel kiskoromban átvészeltem a plusszórákat, gimnáziumban már nem mondtam le róluk. Szerettem rajzolni és nagyon jól megtisztított. A minap olvastam, hogy ez meditációs tevékenységnek is számít. Most már értem, miért nem kell ennem s innom, amikor magához vonz a vászon.
Középiskolás koromban vonzott az anatómia... - nem meglepõ... Amit el szerettem volna érni, az az, hogy tökre realisztikusan le tudjak rajzolni bármit, s hogy úgy készítsek reprodukciókat festõktõl, hogy mindenkinek elálljon a lélegzete!
Gondolom, ez most is menõ cucc, de szerencsémre, eleget szapultak tanáraim ahhoz, hogy ne maradjak meg ennél a másolási formánál. Mindenesetre nagyon jó dolog tanulmányrajzok gyanánt élesíteni a szemet, finomítani a technikán, s eltanulni nagy mesterek ecsetvonásait és színkeverését. De bátran mondom, hogy mindez bakfitty ahhoz az élvezethez, amikor az ember megszabadul a szép gátjától, mások szépnek tartott képideáljától, s elkezdi azt csinálni, amirõl azt sem tudja, hogy csinálja. Csak teszi a dolgát, mert valahol belül nem hagy neki békét! Ha nem tenné, beleõrülne, ami feszültséget teremt benne.
Persze, nem könnyû dolog ez. Megszabadulni minden eddigi köteléktõl, tökélytõl, ami sok dicséretet hoz, minden egót növelõ simogatástól, s elindulni egy másik úton.
Ami még ráadásul a kifinomult szemeknek nyers is. "Kiforratlan..." Vagy nem éppen festõi! Mert állítólag nem festek a festékkel...:-D

Hát, szóval komolyra fordítva a szót: igyekszem minden évben legalább kétszer kiállítani. Bár, nehéz úgy, ha mindig úton vagyok... Munka mellett sajnos nem festhetek annyit, amennyit szeretnék. Viszont reménykedem, nem mindig lesz ez így!
Jelenleg Kecskeméten élek és egy rajzfilmstudióban animátor-asszisztensként dolgozom. Ezelõtt Berlinben végeztem ugyanezt a munkát. Bele lehet ebbe tanulni... nekem ez úgyis ugyanolyan munka, mintha takarítanék. Mert a lényeg mindig az, amit mellette festhetek.

Szeretem az embereket figyelni, megvigasztalni, s elbeszélgetni velük. Részben arra vágytam mindig, hogy olvassak a gondolataikban, mint valami mágus! És talán ebbõl is fakad, hogy megfigyeltem a testtartásukat a hangulataik szerint. Az anyagot, ami felveszi a lélek alkotta formáját. Úgy mûködik a szemem, mintha egy fényképezõgép lencséjén keresztül néznék. Rögzítem a mozdulatot, a pillanatot. De nem kell teljes mértékben azt követnem! Amikor már papírra vagy vászonra vetem, elindul valmi. Van, hogy csak játék, van, hogy komoly összpontosítást igénylõ munka, kemény türelem és várakozás, amikor még hiányzik a kompozcióból valami, s talán 1-2 hét vagy 1-2 év kell hozzá, hogy kialakuljon.

Ezért nagy türelem, kitartás s erõs hit kell hozzá! Fõleg a mai világban... Amikor a tudatlanság s tanulatlanság akarja uralni a határt....

Rajzok, grafikák: